Na, nem a miénk. 😉Mi már közeledünk az 50-hez. Egy kedves házaspár kérte újból Isten áldását. Ők az elsők között voltak, akiket a férjem összeadott. Mivel felnőtt korban lett lelkész, már 40 év körül volt ezen az eseményen. Istenre találásáról itt olvashatnak. A fiatalasszonnyal nyugdíjba vonulása után is tartottuk a kapcsolatot, mert elköltöztek, és a kedvenc üzletünkben dolgozik. A felkérés mégis váratlanul érte a férjemet, mert nem szoktak nyugdíjas lelkészek ilyen szolgálatot végezni, hiszen megvan a területileg illetékes kolléga. Engedélyt kért tőle, és persze meg is kapta.
Egy szombat délután tehát felekerekedtünk, és részt vettünk a szép ünnepségen. Ismét megállapítottam, hogy nem sokat változtak. Kedves, fiatalos, bár sokat dolgozó embereknek ismertük meg őket. Harmonikus, jó házasságban élnek. Itt olvashatnak néhány példaértékű kapcsolatról a receptek után.
Az alkalom rövid igehirdetéssel és a házassági eskü megerősítésével kezdődött. Az eredeti itt olvasható. Majd egy kicsit vicces rész következett, ahol egy kedves barát beszélt közös élményeikről, eseményekről.
A vacsora a szokásos falusi "Terülj asztalkám!" stílusban készült. Még vőfély is volt, ráadásul ugyanaz, aki őket összeadta annak idején. A szokásos rigmusokkal, tréfás bevezetőkkel. Megható volt, ahogy a gyermekeik is részt vettek a felszolgálásban. Nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt találkozni régi ismerősökkel is.
Húsleves saját kakasból természetesen csigatésztával:
Ez helyben készült, de a tálakat hozatták:A savanyúságokat elfelejtettem fotózni, de ez egy nagyon finom franciasaláta:
Egy szép asztali dísz világított a sötétben, mert szeptember végén már korán lement a nap.
A lagzikon szokásos süteményes tálak:
Kívánok nekik még 25+ boldog évet gyermekeik, unokáik körében.



