 |
| virágkalács |
 |
| leveles cipó |
 |
| kenyér nagymama emlékére |
A
kezdeti évek
Á: Mesélj egy kicsit a
gyerekkorodról! Hol születtél, milyen kötődésed volt a hithez?
A:1978-ban születtem Miskolcon, de
anyai nagyszüleim az akkori Leninvárosban, Tiszaújvárosban éltek,
és mi is ott éltünk 3 éves koromig. Mivel ott még nem volt
templom, Tiszaszederkénybe jártunk, mivel ott volt református
templom, nagyapám ott volt presbiter, keresztapám 25 évig
gyülekezeti presbiter és főgondnok volt. Ez idő alatt épült fel
a tiszaújvárosi református templom és az egyházközséghez
tartozó egyéb épületek, illetve egyházi intézmények
létrejöttében segített. Ez a szolgálata markánsan befolyásolta
az én lelki életemet, hitéletemet. Számomra jó példa az ő
élete és munkálkodása, illetve maga a gyülekezeti élet ott.
Oda jártunk templomba. Aztán Miskolcra költöztünk, és általános
iskolai éveimben hittanra jártam, bár akkor ez még nem volt
divat, de az indíttatásunk nagyon más volt családilag. A hittant
az iskolában Dr. Mészáros István, a
későbbi református püspök tartotta.
Á: Mi vonzott legjobban?
A: Számomra mindig
meghatározó volt a vasárnapi istentiszteleteknek a fontossága,
vágytam rá, és egy sarokköve, ékköve lett az életemnek. Nagyon
szerettem az énekeket, vártam már, hogy mit fognak választani.
Elég hamar kívülről
megtanultam ezeket az énekeskönyvi énekeket, pedig még olvasni se
tudtam.
Majd
átkerültünk az Avasi gyülekezetbe, és 92-ben ott konfirmáltam.
Több, mint 30-an konfirmáltunk. A rendszerváltás miatt is
változott, egyre nyíltabb lett a helyzet, és egyre többen kezdtek
csatlakozni a gyülekezetekhez. Nagyon pezsgő volt ilyen szempontból
a lelki élet, és az egyik presbiter, Dr. Bartha Árpád, is
szorgalmazta ott az ifjúsági alkalmakat. Oda jártam ifjúsági
órára gimnáziumi éveim alatt és utána is. Ezek nagyon
meghatározó évek voltak a későbbiekre nézve is.
Isten
eszközeként a gyülekezetben
Szerettem
volna az általános iskola után református gimnáziumba járni, de
akkor Miskolcon még nem volt, emiatt a debreceni refiben
gondolkoztunk továbbtanulás céljából. Dr. Mészáros István
püspök úr és az egész egyházkerület azon munkálkodtak, hogy a
Lévay József Református Gimnázium, ami korábban itt működött,
az újrainduljon, és javasolták, hogy nekem nem biztos, hogy
Debrecenig el kell mennem, hogy református gimnáziumba járjak.
1993 nyarán el is dőlt, hogy újra indítják a Lévayt.
Á:
Ha jól értem, akkor mintha te is eszköz lettél volna Isten
kezében a gimnázium újraindításakor.
A:
Igen, így is mondhatjuk.
Nekem meghatározó volt azt
átélni, hogy mi voltunk az elsők. Később úgy is hívott minket
az egyik tanárunk, hogy mi voltunk az első fecskék. És hát
valóban különleges volt a számunkra, hogy az első két
osztályban újra indíthattunk egy nagy múltú gimnáziumot.
Így
kerültem 93 szeptemberében a Lévayba. Aztán egyre több osztály
lett, beindult a 6 osztályos képzés is. Próbáltuk a
tálentumainkat kibontakoztatni, és ez itt sikerült, de
továbbra is jártam az avasi gyülekezet ifi közösségébe. Nagyon
sokfelé szolgáltunk az akkor induló, különféle egyházi
intézményekben, gyülekezetekben. Ifjúsági csendesnapokat
szerveztünk, volt, amikor más gyülekezet ifjúságával együtt,
volt, amikor csak magunk. Táborokat szerveztünk, ahová akár
határainkon túl is érkeztek ifjak. Jártunk rendszeresen
bizonyságot tenni fogyatékkal élő közösségekbe, nehéz
helyzetbe került családokhoz, hogy „egymás hite által
épüljünk”, illetve belelássunk az ő hétköznapjaikba.
Á: Akkor neked az ifi volt a
közösséged.
A: Igen.
Az ifivel minden péntek este találkoztunk, és hosszú estébe
nyúló program volt, mert annyi mindent
ki tudtunk találni. Szinte egy második családként funkcionált.
Fiatalok is egyre többen voltunk, bár voltak, akik elmentek
főiskolára, egyetemre, ők ritkábban tudtak járni, de megmaradt
ez a közösség és összetartó erő. Sokan református lelkészek,
illetve vallástanárok lettek közülünk, illetve hitüket megélő
emberekké váltak. A gimnáziumnak is meghatározóak voltunk, mert
sok esetben visszahívnak bennünket.
Á: Tudom, hogy egy hívő családban
felnövő embernél ez másként van, mint nálam, akinek nagy,
meghatározó volt a megtérése. Mégis elmondanád, hogy neked
hogyan lett személyessé a hited?
A: Ez inkább egy folyamat volt
általános iskolában, a konfirmáció előkészítő időszakában
határoztam el, hogy Krisztust fogom követni.
Á: Mikor döntötted el, hogy
hitoktató leszel?
Á: Bennem már alsó tagozatos
koromtól az volt, hogy én tanítónő szeretnék lenni, és a
hittan is kapcsolódott hozzá. 97-ben érettségiztem, utána
Debrecenbe mentem tanító-hitoktató-történelem szakra, és
odajártam 4 évig. Az ifi közösség itthon működött, és péntek
este igyekeztem haza, illetve már a főiskolai évek alatt én
tartottam a vasárnapi gyermekistentiszteleteket az Avasi
gyülekezetben. Mivel annyi szakom volt egyszerre, a főiskola
lekötötte az egész napomat, este 6-ig voltak óráim.
Komoly
próbatételek
Ez kicsit fárasztó is volt, főleg
azért, mert az első évben egy komoly egészségügyi traumán
mentem keresztül, amely később is meghatározó volt, és máig is
kihatással van.
Később egyéni tanrendet is kellett
kérnem, hogy a hiányzások nehogy gondot jelentsenek, mert egy idő
után már nem tudtam mindig minden órára bemenni. És így 4 év
alatt el tudtam végezni a főiskolát.
Á: Ez nagyon nehéz időszak lehetett,
de jó, hogy sikerült elvégezni a főiskolát.
Isten
ügyét szolgálva
Á: Mit szerettél legjobban a
főiskolás éveidben?
A: Nagyon szerettem a gyerekekhez járni
a tanítóképző gyakorló iskolájába, egyéb helyekre. Már a
főiskola idején is sok közösségbe kapcsolódtam be.
Segélyszervezeteken keresztül az ottani nehéz helyzetbe került
emberekkel is kapcsolatba kerültem. Ez a főiskolán is tananyag
volt, hogy ilyen gyakorlatokat kellett végeznünk, de én azon
túlmenően is csináltam ezt.
A Tiszáninneni Református
Egyházkerületben is nagyon sok programot szerveztünk az ifjúsági
közösségekkel. A két egyházkerületben végzett szolgálataimért
2000-ben megkaptam a Soos Géza-díjat. Ez arról szól, hogy olyan
fiatal kapja, aki országosan kiemelkedő református ifjúsági munkát
végez. Akkor ketten kaptuk meg. Jártam ifjúsági vezetőképzőbe
is a középiskolai években, a Soli Deo Gloria Református
Diákszövetségben. Ebben éltünk, mindig az volt a cél, hogy
Isten ügyét szolgáljuk. A Diákszövetség jelmondata is ez:
„Te
azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó
vitéze!” (Timóteushoz írt 2. levél 2.rész 3. vers)
2001 szeptemberétől tanítóként és
hitoktatóként dolgoztam a Miskolc-Diósgyőri Református Általános
Iskolában. Volt, hogy 10 osztályban tanítottam a hittant. Aztán
osztálytanítóként is tanítottam a gyermekeket. Sok osztályt
vittem végig alsóban.
Meghatározó évek voltak ezek is.
Mindig azt tartottam szem előtt, hogy magukhoz mérve tudásuk
legjavát adják, és fejlődjenek lelkileg. Szép évek voltak,
gazdag, áldásos időszak volt. Mai napig is, ha találkozom a
tanítványokkal, ha fontos események történnek az életükben,
akkor jelentkeznek ők vagy akár a szüleik. Akár egy diplomaosztó
hangversenyre meghívnak, vagy ha férjhez mennek, megnősülnek,
babájuk lesz, küldenek üzenetet. Ezek fontos dolgok, mert mindig
hálásak, és én is hálás vagyok, hogy együtt töltöttük
azokat az éveket, amelyek nekik is fontosak lehetnek a későbbiekben.
Családban,
gyülekezetben
Á: Hogyan ismerkedtél meg a
férjeddel?
A: A férjemet az ifiben ismertem meg.
Én jártam az Avasi gyülekezet ifjúsági közösségébe, és ő
is odakerült. Más ifis társaim hívták oda.
Kezdtünk egyre többet beszélgetni. Én
akkor Debrecenbe jártam tanítóképzőbe, ő pedig akkor kezdett el
dolgozni Budapesten. Ő közgazdász. Nagyon sokat beszéltünk
telefonon, illetve amikor lehetett személyesen. A gondolatai nagyon
hasonlóak voltak, mint ahogy én gondolkoztam, és egyre közelebb
kerültünk. Így amikor a diplomaosztóm volt a Nagytemplomban,
Debrecenben, 2001. június 24-én, bár
nagyon korlátozott volt a létszám, csak a szűk családi kör
lehetett ott,
de ő is szeretett volna ott lenni. Onnantól datálódik ez az
egész. Ő továbbra is Pesten dolgozott még az esküvőnk után is,
de azért hetente próbáltunk találkozni hétvégén. 2003.
májusában volt a polgári és az egyházi esküvőnk az Avasi
templomban. Dr. Mészáros István püspök úr adott minket össze.
Á: Mi volt az
esküvői igétek?
A: „Ez az a
nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!”
118.zsoltár 24.vers
Á: Nagyon szép ige. Ikreket neveltek,
de nem volt egyenes út idáig. Isten csodájaként tekinthettek
rájuk.
A: Nagyon szerettünk volna babát, de
az orvosok azt mondták, hogy olyan egészségügyi problémám van,
trombózis hajlamom van, ami valószínűtlenné teszi, hogy nekem
gyermekem legyen. Ám találtunk olyan orvost, aki megpróbált
segíteni. Hosszú évek és kitartás folyományaképpen 2016-ban
megszülettek az ikreink. Mi nem az emberi számításokat vettük
figyelembe, hanem Istenre bíztuk az életünket, és Ő megáldotta
az életünket. Nagyon hosszú ideig kellett injekciót kapnom,
inzulin rezisztenciám is kialakult. Ezek
megnehezítik a mai napig az életemet, de próbálok
mindig
felfelé tekinteni Istenre,
és nem a nehézségekre nézni, hanem
arra, amiért Isten elküldött erre a földre engem.
Mióta megszülettek az ikrek, azóta
velük foglalkozom. Egy kisfiunk és egy kislányunk született.
Csodálatos, áldott jószívű gyermekek.
Á: Milyen szolgálatod van most a
gyülekezetben?
A: Harmadik ciklus óta vagyok
presbiter, a gyülekezeti ifjúsági munkát segítem, gyerekkórust
hoztunk létre, együtt szolgálunk a gyülekezeti alkalmakon,
illetve egyéb helyeken, közgyűléseken lelkészértekezleteken is
stb. Voltunk a Lévayban is szolgálni vagy egyéb helyszíneken. A
gyerektáborokat is csinálom a lelkésznővel együtt, amióta csak
ott vagyok.
Hobbyból
művészet
 |
| kiskalács |
|
napraforgómintás kenyér
|
Á: A Reformátusok Lapjában olvastam,
hogy milyen szép kenyereket és kalácsokat készítesz. Hogyan
jutottál ide?
A: Gyerekkoromban nagyon
szerettem gyurmázni, sütni, de akkor csak azokat a hétköznapi
tésztákat, pogácsákat készítettük nagymamával, édesanyámmal.
Azzal a tekerős tésztakészítővel. Ott az étel volt a cél, a
produktum. Az, hogy egy grízes tésztát vagy pogácsát, hogy
csináljunk meg, az volt az élmény. Aztán 2019-20 környékén
egy pékségben sorakoztunk, ahova jártunk, és a kislányom mondta,
hogy vegyünk olyan babkát. Én meg mondtam, hogy „Hát kislányom,
fehér liszt is, cukor, elég drága is volt ahhoz képest, hogy
milyen kicsi, és ezt mi meg tudnánk csinálni.” Ekkor
elhatároztuk, hogy a diétának megfelelő
zsemlét, kiflit, egyéb pékárukat fogunk készíteni, és szépen
sorban megtanultuk. A végén egyedül ő is csinálta. Ami ebben
nehezítés volt, hogy ugye receptek voltak, de fehér liszttel,
cukorral, de az inzulin rezisztenciám miatt, próbáltam teljes
kiőrlésűt, minél jobban, a maximumra feltolni benne, amennyit
elbírt. Keményebbek is voltak, nehezebbek, makacsabbak a tészták.
Volt, hogy kínlódtam is vele, volt, hogy segítséget kaptam
például az interneten keresztül is. A tészta nedvesség tartalma
is teljesen más volt, ezért néha nyúlósabb volt, ragadósabb
volt, de kísérleteztem vele, több receptet kitaláltam. Mindig is
tetszett, hogy hogy lehet ezeket formázni, bemetszeni. Facebookon
láttam amikor gyönyörű ruhában felöltözött hölgy szakajtóból
kiborította a kenyeret, és valamilyen nagy stencillel illetve
csipketerítővel lefedve mintázta meg a kenyeret. És ez nagyon
megtetszett nekem. Már maga az, hogy bemetszeni a kenyeret, valami
olyan alkotást létrehozni, ami nemcsak az étel funkcióját tölti
be, hanem mintegy alkotás vagy
egy
olyan produktum, ami lelki tartalommal is töltődik.
Úgyhogy így tanultam meg, szinte
egyből nem is az alapreceptet, amit kaptam, hanem mindjárt teljes
kiőrlésűvel próbáltam megcsinálni. Elég jól sikerültek,
persze volt, ami nem lett olyan gyönyörű. De kitartóan próbáltam
ebben előrejutni. Amik még nagyon tetszettek a kenyérmetszésen
kívül, a kalácsok, az egyedi megformázások. Én kiskalácsoknak
hívom ezeket, mert nem az a klasszikus három-vagy egyéb szálas
fonásokról van szó, hanem hogy olyan lapokat vagy olyan egyedi
formákat hozzak létre a kalácsokból akár kakaós, akár
nem kakaós tésztából van, ami nemcsak mint étel finom, hanem
szívet-lelket melengető nekem is, vagy akár annak, aki látja. Ez
abban is segít, mert ezeket feltöltöttem a facebookra, hogy
másoknak is akár ötletet vagy mintát, segítséget adjon vagy
egyfajta receptet. Így nagyon sokan megkerestek azzal, hogy segítsek
nekik megtanulni azt, hogy hogy kell bemetszeni a kenyeret, hogy
sütöm azt a kenyeret, hogy készítettem azt a kalácsot, azt az
egyedibbet hogy formáztam meg. Neki miért nem kel meg?
 |
| levélmintás kenyér |
Még idősebb néni is küldött fotót, hogy akkor még ezt kelessze, hogy mit csináljon. Így nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba, gasztro csoportokba is beléptem, és az egyik ilyen 6 ezer fő feletti csoportban először moderátor lettem, aztán admin. Megtisztelő feladat, kihívás és szolgálat ez. Aztán egy kisebb, családias csoportot hoztunk ebből létre, adminisztrátora vagyok, ami azt jelenti, hogy a csoport életét segítem a mindennapokban és bátorítjuk egymást, megosztjuk egymással a készített ételeket. Borítóképpel jutalmazom azokat, akiknek az előző napon a csoportban közzé tett étele volt a legszebb, vagy motiválni kell azt a tagot, így építve a közösséget. Az országos Házipék csoportban is aktívan részt vettem hosszú évekig az alkotásaimmal, és ott is nagyon sokan kértek segítséget abban, hogy hogyan lehet ezekkel a teljes kiőrlésű lisztekkel boldogulni.
Á: Csodálatosak a kenyereid. Milyen gondolatok vezetnek a
kenyerek bemetszésénél?
A: A kalácsokat és
a kenyereket is általában az alkalomhoz illően metszettem be.
Nagymama születésének 100. évfordulójára is egy olyan kenyeret
készítettem, ami úgy van bemetszve, hogy felül 4 része van, 2
gyermeke, 4 unokája, és azon belül a 4 cikken belül összesen 8
kis rész van. A 8 dédunokáját jelképezi kis szívek formájában.
Ez is szimbolikus, mert ő sajnos már nem él, de a szívünkben
örökké, mert az ő mély hite számunkra példa volt.
 |
| kenyér nagymama emlékére |
Nem azt
jelenti, hogy én csak rárajzolok vagy rámetszek valamit, hanem
ezeknek komoly szimbólumrendszere van, ezt sokan nem tudják, de
nekem fontosak
ezeket megélni egy
kalács megfonásában is. Egy másik fajta virágkalács az rendes
virág alakú volt. Hármas fonással készítettük a szárát, a
leveleit hozzá betekerve, vagy egy másik alkalommal fonással
készült maga a zsemle is. Vagy csak kis virágfejeket fontunk a
gyerekekkel. És mindig ebben is Isten mutatkozzon meg, az Ő
kegyelme, ezek az átélt dolgok a legfontosabbak. Nem az, hogy hogy
néz ki, hanem az, hogy mit üzen nekünk, másoknak.
Á: Mik a kedvenc
ételeitek?
A: Nekem most a
sült édesburgonya, a férjemnek a lazac, a kisfiam mindent szeret,
a kislányom a rántott csirkemellet és a pékáruimat.
Segíteni
önzetlenül
Á: Hol lehet még találkozni az
alkotásaiddal?
 |
| almakalács |
A: Nemrégiben kétszer is szerepelt az
egyházkerületi újságban, a Reforrásban, két kalácsom. Az egyik
egy almakalács volt most pünkösdkor. Én hívtam így, mert alma
alakúra formáztam, ez is teljes kiőrlésű, cukormentes volt, de a
sima változatot is feltettem. A másik pedig egy virágkalács, ami
szintén egyedi ötlet. Teljesen saját magam által kikísérletezett
receptből született. Számomra fontos, hogy ne magamat mutogassam,
hanem mutassak fel Arra, akitől én is kaptam ezeket a tálentumokat.
Mindig is az motivál, hogy segítsek az embereken önzetlenül.
Á: Ez nagyon szép keresztyén erény.
Erről a Római levél 15.része jut eszembe:
„Tartozunk mi, az erősek, hogy
az erőtlenek erősségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.
Mindegyikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék.”(1-2
vers)
Nagyon szépek a természetfotóid is.
Mi a célod ezzel a hobbyval? A magad gyönyörűségére vagy más
cél is van?
A: Igen,
természetfotózással is foglalkozom hobby szinten, ez azt jelenti,
hogy hazánk természeti kincseit, a teremtett világot megörökítem,
szintén Isten dicsőségét szeretném megmutatni. Akár a
Tisza-tónak a madárvilágát testközelbe vinni, mert nem mindenki
tud elmenni a Tisza-tóra. A közelben pedig a Bükk apró csodáit.
A miskolci fotóklub tagja lettem 2025-ben, nagyon nehezen jutok el
az alkalmaikra, de valamilyen szinten próbálok kapcsolódni
hozzájuk. A református általános iskolában egy kiállításom is
nyílt, természetfotós előadásom is volt
Isten
tenyerén
címmel. Meghirdettünk egy
természetfotó pályázatot is az ott tanuló gyerekeknek. Az egyik
jutalom az volt az okleveleken és az ajándékokon kívül, hogy egy
természetfotós kirándulásra elmentünk együtt. Tavaly Bánkúton
voltunk kirándulni és fotózni a gyerekekkel, most pedig
Lillafüreden a vízesést fotózták, a Hámori-tó partján sétálva
szemléltük és fotóztuk együtt a tó élővilágát.
Á: Sok szereped van. Hogyan
rangsorolnád őket?
A: Ki vagyok én most? Elsősorban
anya, feleség, presbiter, művészfotós, anyaként tanító, hobby
pék, és mindenképpen azt figyelem, hogy kinek hogyan tudok
segíteni, hiszen azért kerültem ide erre a földre, hogy egymás
hite által épüljünk, és egymást szolgálva, szeretve, egymás
tálentumait kibontakoztassuk. A sajátunkat is és másét is.
Említettem a sütést. Nagyon érdekes
volt a számomra, hogy itthon a gyerekek is nagyon élvezték, és
együtt csináltuk a tojásfeltöréstől kezdve a gyúrásig. Ez a
rácsodálkozás a világra kisgyermekkorban nagyon fontos. A
tapasztalati dolgok megszerzése, az élmények, a közösség
megélése. Óriási élmény nekik a tészta érintése,
megformálása. Hasonlít ez ahhoz, ahogy Isten is formál bennünket
az Ő szeretetéből. Érzéseinket, gondolatainkat, emlékeinket
öntjük formába.
Sajnos sok egészségügyi problémám
volt, ami elég markánsan meghatározó. Figyelnem kell sok
mindenre. Illetve ezen túl, ami miatt most egy ideig nem sütöttem,
az ujjaimmal probléma van, de remélem, hogy most már ez
rendeződik. Az életünkben vannak ilyen meghatározó, jelentős
események, viszont én mindig is
mindenben
a jót próbálom keresni.
Mi az, amit ebből pozitívumként
lehet felfogni, meglátni, továbbvinni, továbbadni.
Nekem mindig is fontos volt, hogy ne én
jelenjek meg, hanem azáltal, amit én is kapok,
hogy
Krisztus jelenjen meg.
A Lévay Gimnáziumnak a szimbóluma az
alfa és az omega, (ami a kezdetet és a véget jelenti).
Az egyik
évfordulós istentiszteletre meghívtak egy kiállítást megnyitni.
Erre egy olyan kenyeret sütöttem meglepetésként, amin ezek a
szimbólumok szerepelnek. Ezt megszárították és eltették
emlékbe.
 |
| alfa és omega |
Nekem nagyon fontosak a szimbólumok,
mert azok olyanok, mint a bibliai példázatok. Mint ahogy a kenyér
is táplálék a testnek, az iskolában hallott Ige lelki táplálékul
szolgál. Reménység szerint ez jelenik meg a cselekedeteinkben is.
Vezérigém:
„Az
ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.”
(Példabeszédek könyve
11,25.)
Á: Legyen úgy! Nagyon köszönöm a
beszélgetést. Jó egészséget és további áldott szolgálatokat
kívánok!
Tóthné Csombordi Anett
tanító-hitoktató
hobby pék
hobby természetfotós
feleség, 2 gyermek édesanyja
facebook oldala: anette art photography (katt a kék szövegre)
A youtube-on láthatják Anettet a
Jézus Krisztus jó vitéze című videóban
https://www.youtube.com/watch?v=XQQ5h45z3ZA
28-29-perc
…................
Az egyik legbeváltabb arány ez a recept volt a kenyerekhez. Külön köszönöm az olvasók nevében is, hogy megadtad nekünk. Hamarosan én is megpróbálkozom vele!
Félbarna és teljes kiőrlésű
vekni
Hozzávalók:
180 g fehér kenyérliszt vagy fehér búza finomliszt
220 g félbarna kenyérliszt
130 g teljes kiőrlésű búzaliszt
110 g kefír vagy natúr joghurt
15 g só
30 g élesztő
1 teáskanál cukor
110 g tej
145 g víz
18 g olívaolaj
Elkészítés:
A liszteket átszitáljuk. Beletesszük a sót és a kefírt. A tejet, a vizet és az olajat összekeverjük. Adjuk hozzá az élesztőt. Keverjük el, majd hozzáadjuk a liszthez.
Kb 10 perc dagasztás géppel.
45 perc kelesztés lefedve egy tálban.
Ezután borítsuk a munkafelületre, nyomjuk ki kissé a levegőt belőle az ujjainkkal. Fordítsuk be az 1/3-àt jobbról és balról is, majd tekerjük fel és formázzunk a tésztából cipót.
Nagyobb tállal letakarva 30 percig kelesszük újra.
Ezután ismételjük meg az előzőeket: jobbról, balról fordítás, feltekerés és alakítsuk ki újra a cipó vagy a vekni formát. Ezután beletesszük a kissé kilisztezett kelesztőkosárba és újabb 30-40 perc kelesztés jön konyharuhával letakarva.
A sütőt melegítsük elő 220 fokra. Kb 1 dl vizet tegyünk egy fémedénybe a sütő aljába. Amíg a sütő felmelegszik pengével pár mm mélyen vágjunk rá tetszőleges mintát. Pl. A tetejére egy nagyobb X-et. A sütés első kb 10 percében is hagyjuk a sütőben a “gőzt”.
A kenyeret fordítsuk egy sütőpapírral bélelt előmelegített tepsire.
Alsó-felső sütéssel 220 fokon 25 percig, majd 200 fokon 17 percig süssük.
A helyiség hőmérsékletéből adódóan módosulhatnak a kelesztési idők.
