Azért tartottam különlegesnek ezt a sütit, mert egy ideig alufólia alatt kell sütni. Ilyet még sosem hallottam, de nagyon finom, könnyű lett.
Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna Torták, titkok, történetek című könyvében találtam, ahol szebbnél szebb sütemények sorakoznak. Könyvajánló itt.
Zsuzsa evangélikus lelkész, esperes, de mostanra elvégezte a cukrász képzést is. Csodák kerülnek ki a keze alól, mint például ez a torta:
A vele készült riportot itt olvashatják.
Ez a mákos csak egy kis ujjgyakorlat nála. Nekem is van hasonló itt és itt és itt. Ez pedig citromkrémmel.
Most csak lekvárral kínáltam, de nagyon szerettük. Apróbb változtatások vannak az övéhez képest.
Hozzávalók:
20 dkg darált mák
2 teáskanál sütőpor
10 tk xilit (4 dkg)
2 tk reszelt citromhéj
3 alma (40 dkg)
1 tk őrölt fahéj
2 tojás
Elkészítés:
Az almát nagy lyukú reszelőn áttoljuk, a tojásokat kicsit felverjük, és mindent összekeverünk egy tálban. Sütőpapírral bélelt kisebb (28x20 cm) tepsibe öntjük, és lefedjük alufóliával. 150 fokra előmelegített sütőben 35 percig sütjük, majd fólia nélkül még 10-15 percig. Rácsra borítjuk, lehúzzuk alóla a papírt, visszafordítjuk, és ha kihűlt, rombusz alakban felszeleteljük. Először vízszintesen, majd keresztben.
Én ehhez pontosan lemértem, keresztben egyenlő nagyra elosztottam. Aztán már a ferde résznél más méret szerint vágtam. Így ez nem is szabályos rombusz, mert annak minden oldala egyenlő. Inkább paralelogramma. Így sikerült.
Bibliás elmélkedés: "Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal
különbnek tartsátok egymást magatoknál..."(Filippi 2.3-4.)
Ez a gondolat fogalmazódott meg most bennem, ahogy a könyvet lapozgattam, és az elmélkedés tartalmán töprengtem. Persze nem nehéz Zsuzsát különbnek tartani magamnál. Hitben is sokkal előbb van, a cukrász tudománya pedig párját ritkítja. Egész biztos vagyok abban, hogy a szakmabeliek között is különleges.
De mi van akkor, ha valaki átlagos emberek között él?
Eszembe jutott egy kedves történet, amit egy baptista néni mesélt évekkel ezelőtt.
Hívő családban nevelkedett. Kis kora óta járt gyülekezetbe, be is merítkezett, amikor megtért. Aztán férjhez ment, és elmaradoztak az alkalmakról. Amikor meghalt a férje, újból elkezdett járni. Néhány istentisztelet után körülnézett az imaházban, és megállapította, hogy itt ő mindenkinél különb. Járt továbbra is hűségesen, hallgatta az igét, és hamarosan szembe kellett néznie azzal, hogy itt bizony mindenki különb nála. A Szentírás ugyanis arra tanít bennünket, hogy lefelé növekedjünk. Értékeljük a másik embert, a fenti ige folytatása szerint:
"senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is."
Hogyan tudjuk ezt megtenni, amikor önző szívvel születünk? Istentől kell erőt kérnünk. Ha felnézünk a keresztre, ahol Isten bűntelen Fiát feszítették meg értünk, valamit meg tudunk érteni ebből az önzetlen szeretetből. Ha pedig átadjuk Neki az életünket, vezet bennünket olyan utakon, ahol Ő jár elöl, és segít nekünk megélni ezt a szeretetet.
Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni. Egy kis sütemény a gyermekét egyedül nevelő anyának ahelyett, hogy ítélkeznénk fölötte. Ruhaadomány annak, aki épp most vesztette el a munkáját. Néha annyi is elég, hogy figyelmesen meghallgatunk valakit, aki nehéz életszakaszban van most. Ehhez gyakran háttérbe kell húzódnunk, időnket, erőnket, pénzünket megosztani. A református diakonisszák jelmondata pedig szép "fizetség":
"Jutalmam, hogy tehetem."
