Verus játékára készítettem ezeket az ételeket. Bár más szokott lenni a menü, de jó volt gondolkodni, alkotni egy kicsit. Köszönöm, Verus!
Gesztenyés madártejkrém leves
Hozzávalók:
1 liter tej
25 dkg gesztenyemassza
2 tojás
cukor
fahéjdarabkák
1 kis kocka margarin
1 citrom reszelt héja
1 evőkanál mazsola
fél dl rumaroma
vanillincukor
Elkészítés:
A mazsolát beáztatjuk a rumba. A tojásfehérjét habbá verjük, és galuskákat szaggatunk belőle a felforralt tejbe. A sárgáját kevés cukorral kikeverve hozzáadjuk a tejhez a gesztenyével együtt. Botmixerrel pépesítjük. A többi hozzávalóval együtt egyszer felforraljuk, kivéve mazsolát, amely egészben kerül a levesbe. Átszűrjük, és habgaluskával tálaljuk.
Először ilyen fészkeket készítettem a habból a mazsolának, de nem úgy sikerült, ahogy gondoltam. Hagyományos is lett. (Sedithnél láttam, hogy gesztenyemasszából főzött levest, de az enyém teljesen más)
Töltött káposzta pulykahúsból barna rizzsel
Hozzávalók:
90 dkg darált pulykacomb
10 dkg barna előgőzölt rizs
1 kis paradicsom püré
bors
1 kis hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 fej savanyú káposzta
fél kg apró káposzta
só nem kell bele!
Elkészítés:
A hagymákat lereszeljük. A hússal, borssal, 1 kanál paradicsompürével, rizzsel összekeverjük, és megtöltjük a leveleket.
A nagyobbakat kettévágjuk, a kicsiket hagyományos módon töltjük. A lábos aljára apró káposztát teszünk, rá a töltelékeket, én levél nélkülit is hagytam. Befedjük apró káposztával, rátesszük a csontot és a bőrt.
Felöntjük annyi paradicsompürével elkevert vízzel, amennyi éppen ellepi, és legalább egy órán keresztül főzzük, amíg a rizs megpuhul. (saját recept)
A kettévágott levelek töltése:
Borkrém torta
Hozzávalók:
Tészta:
5 tojásos kakaós piskóta
Borkrém:
10 gr porzselatin
2,5 dl száraz vörösbor
12 dkg cukor
1 vanillincukor
fél citrom leve
2,5 dl növényi tejszín
Máz:
10 dkg tortabevonó csokoládé
1 dl olaj
1 tasak tejszínhabpótló por, és a hozzá ajánlott tej mennyiség. Kb 1.5 dl
Elkészítés: A piskótához a fehérjét 5 kanál cukorral habbá verjük, egyenként hozzáadjuk a sárgáját, tovább verjük. Majd 3 púpozott evőkanál lisztet elkeverünk 2 evőkanál kakaóporral, és óvatosan belekeverjük a masszába. 24 cm-es kapcsos tortaformában kisütjük. Kivesszük a formából, kihűtjük, Közben a zselatint, a bort, a cukrot, vanillincukrot, citromlét elkeverjük, és addig melegítjük, nem forraljuk, amíg a zselatin feloldódik. Hagyjuk hűlni. Amikor zselészerűvé kezd válni, hozzáadjuk a felvert tejszínhabot. Én Hulalát használtam, mert nem kaptam a faluban tejszínt. A kihűlt tortalapot kettévágjuk, megtöltjük a krémmel, majd rátesszük a másik lapot, és teljesen kihűtjük. Meg fog dermedni.
A mázhoz a csokit darabokra törjük, az olajjal együtt gőz fölött egy lábasban megmelegítjük, és ráöntjük a hideg torta tetejére és elkenjük az oldalán is.
A tejszínhabpótló port felverjük a tejjel, és habzsákból díszítjük vele a tortát. (Az ötlet egy régi Dr. Oetkeres füzetből származik, de sok változtatással készült.)
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!
" Mert született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában."
(Lukács evangéliuma 2.rész 11. vers)
" Mert született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában."
(Lukács evangéliuma 2.rész 11. vers)