Hozzávalók:
-leves:
90 dkg krumpli
2 vöröshagyma
1 evőkanál olaj
2 teáskanál só
1 teáskanál őrölt feketebors
2 teáskanál őrölt kömény
3 teáskanál őrölt piros paprika
Nagyon szeretem a népművészetet. Nem volt mindig így, bár sohasem voltam ellene, de igazán akkor kezdett el érdekelni, amikor az iskolában, ahol tanítottam, hirdetni kezdtek egy Díszítőművészeti tanfolyamot, és jelentkeztem. Azt hittem, hogy valamilyen lakáskultúrával kapcsolatos dolog lesz, de nem. Hímzést és népi kultúrát tanultunk. Mivel soha sem szerettem varrni, kicsit furcsa volt nekem, de nem hagytam ott. Megismerkedtünk a különböző tájegységekkel, hímzésmintákkal, kicsit belekóstoltunk a népi építészetbe, a népdalok világába is. Ez utóbbi azért nem állt távol tőlem. Amikor 1971-ben kezdtem a gimnáziumot, az énektanár azt a házi feladatot adta az első órán, hogy írjuk össze az általunk ismert népdalokat. 100 fölött találtam!
A tanfolyam a magyarságomban is megerősített, sok jót tanultunk. El is végeztem becsülettel, de soha nem vezettem szakkört. A tudás csak beleivódott a lényembe, és átformált kicsit. Ezért van néha népi hímzés vagy tányér a képeimen. Szeretem az ezzel kapcsolatos műsorokat is, bár tévét nem nézek, a youtube-on néha megkeresem az Ízőrzőket. Micsoda gazdag a főzési hagyományunk! Hiába mondják, hogy gulyás meg pörkölt, meg kelt tészta. Nem, a magyar háziasszonyok alkotó módon használták az alapanyagokat, a szegénységük sem akadályozta meg őket abban, hogy finomságokat tegyenek az asztalra. Ilyen ez a pandúr leves is. Hogy miért így hívják? Nem tudom, de nagyon finom.
Annyiban hasonlít a Betyárgombóchoz, hogy ebben is van gomba, ami erdőben, szabad területen terem, ahol a betyárok szoktak tartózkodni, és a pandúrok meg ott keresik őket. A Wikipédia szerint a pandúrok csendbiztosok voltak a 19.században. Nem volt rossz a megítélésük, hiszen felügyeltek a rendre. Az 1868-as vasárnapi Újság jellemzése szerint "becsületes, önérzetes, józan emberek. Verekedők nagyon hallgatnak rájuk, tolvajok elfutnak előlük, haramiák jobban respektálják, mint a katonát, vasmarkuk fogására megalszik a csárdajáró jó vér...bokorba bújik a bitang stb."
A levesük is finom.😀-teszem én hozzá a jellemzéshez.
A fagyasztóból vettem ki hozzá a húst, mert emlékeztem rá, hogy van, de azt hittem, hogy kockázott marha, de darált hús volt a legutóbbi Tatárlevesből. Így is finom lett.
Hozzávalók:
Még eddig sohasem hallottam erről az ételről, pedig nagyon finom, és a története is érdekes. A Reformátusok Lapjában mutatták be az Emődi Gyülekezetet, és ott olvastam róla. Bemásolom ide az ismertetést:
"Az emődi szőlőhegy egy részét Tehéntánc-dűlőnek hívják. Úgy tartja a mondás, hogy a szőlősgazdák oda hordták ki a présanyagot. A törköly megerjedt, az ott legelő tehenek pedig ettek belőle, majd mámorukban tántorogtak tőle: táncra perdültek. Az esetről ételt is elneveztek az 1960-as években, az emődi Tehéntánc szeletet."
Persze az emődi gyülekezet esetében nem ez a legfontosabb, hanem például az, hogy onnan közvetítették nagypénteken az istentiszteletet a Kossuth Rádióban. Elöregedő közösség, de nem adják fel. Napközis táborokat szerveznek, és a lelkigondozással is sokakat idevonzanak. Kell a megnyugvás, a békesség az embereknek, amit a családi körön kívül az egyházban találnak meg.
Nem tudom, hogy hányan szokták elkészíteni ezt a finom falatot Emődön mostanában, de nálunk biztos, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom. Nagyon ízlett mindannyiunknak.
Keresgettem receptet hozzá, és ebből okosodtam:
A hagyomány fokozatosan változott. Kezdetben volt a Mikulás, Télapó, aki gyalog járt, subában és kucsmában. Két krampusz kísérte, akik meg akarták büntetni a gyerekeket, de a jóságos öreg mindig kimentette őket. (Ez egy kicsit Jézus megmentő szeretetét idézte fel). A kulcslyukon keresztül jött be a házakba, a csizmácskákat ki kellett tisztítani, és az ajtó közelében elhelyezni. Eleinte "almát, diót, mogyorót rejtegetett a zsákja", virgácsot a rossz gyerekeknek, aztán fokozatosan bővült a kínálat. Persze lehet, hogy azok a gyerekek, akik csak almát, diót, mogyorót kaptak eleinte, bizony ugyan olyan szomorúak voltak, amikor a tehetősebb családoknál megjelent a csokitélapó, és a drágább édességek. 
![]() |
| A Sárospataki Református Egyházközség kiadása |
![]() |
| I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna |
![]() |
| A sárospataki vár |