A következő címkéjű bejegyzések mutatása: economically. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: economically. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 28., csütörtök

Kenyértorta


Abban a szellemben nőttem fel, hogy semmit ne dobjunk ki, hanem próbáljuk meg újrahasznosítani. Már 50 éve szelektíve gyűjtöttük a szemetet, kevés műanyagot használtunk, és az ételmaradékot visszaástuk a kertben. Nem új tehát a mai környezetbarát szemlélet, de már untam a bundás kenyeret, fasírtot, pirítóst. Képtelen vagyok kiszámítani a kenyérszükségletet mióta már csak egy gyerek van itthon hét közben. Csak gyűlt, csak gyűlt a száraz kenyér, míg végül ma kenyértortát sütöttem belőle. Azt hittem, hogy milyen újszerű dolgot találtam ki, de azért rákerestem a neten sós süteményes ételfotóért. Találtam egy sor kenyértortát is, bár olyat, mint az enyém egyet sem.

Hozzávalók:
80 dkg száraz kenyér beáztatva, kicsavarva
két szelet füstölt szalonna 
só, bors
1 közepes hagyma
2 tojás
sonkaszeletek
reszelt sajt
(olaj)



Elkészítés:
A száraz kenyeret beáztatjuk, és annyit csavarunk ki, hogy 80 dkg legyen. A szalonnát kockára vágjuk, kiolvasztjuk, és megpirítjuk rajta a kockára vágott hagymát. Összekeverjük a kenyérrel, és beledolgozzuk a tojásokat. Sózzuk, borsozzuk, tehetünk bele más fűszert is. A tepsit a szalonna miatt nem kellett volna olajozni, de én erre nem gondoltam. A massza felét belesimítjuk egy kis méretű tepsibe, ráfektetjük a sonkaszeleteket, majd a maradékkal befedjük. Szórunk rá egy kis reszelt sajtot, és előmelegített sütőben lassú tűzön szép pirosra sütjük.

A hagyma és a petrezselyemzöld már saját termés!


Bibliás elmélkedés:
Jézus arra bátorít, hogy ne féljünk a jövőtől. Megígéri, hogy az övéiről gondoskodik:
"Nem aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok...tekintsetek az égi madarakra, a ti mennyei Atyátok eltartja őket...ne aggodalmaskodjatok, és ne kérdezzétek: mit együnk? Vagy mit igyunk? Vagy mivel ruházkodjunk? Mert mindezekért a pogányok törik magukat. Jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Hanem keressétek először az Isten országát és annak igazságát és ezek ráadásul megadatnak nektek. Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől...Elég minden napnak a maga baja."(Máté 6.26-34)
De arra is bátorít, hogy kérhetjük azt, amire szükségünk van: 
"...a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!"(Miatyánk)


2015. április 15., szerda

Almalekvár



A gyerekek szeretik a zöld almát, de csak addig, amíg zöld, mert sárgán már ízét veszti. Legfeljebb kompótot lehet főzni belőle más, savanykásabb gyümölccsel, Még süteménybe reszelni sem igazán jó. Nagyon édes almapogácsának is. Lekvárnak viszont kiváló lett.

 Hozzávalók:
2 és fél kg megtisztított alma
1-2 citrom leve
70 dkg cukor
2 Dszemfix
szegfűszeg
citrom-narancshéj

Az almát meghámoztam, négy felé vágtam, és kivágtam a csutkáját is. Így lett 2 és fél kg. Enyhén ecetes vízbe dobtam, hogy nem barnuljon meg, de ez csak részben segített. Kicsit forró szegfűszeges vízbe dobtam, majd csak a gyümölcsöt kevés lével botmixerrel pépesítettem. A dzsemfix előírásának megfelelően készítettem el, de öntöttem hozzá citromlevet is. Még forrón üvegekbe töltöttem. A két 750 grammos üvegbe szedtem egy kevés szegfűszeget. Két kisebbe tettem citromhéjat, másik kettőbe narancshéjat. A képen látható, hogy szép színe lett.


Ebben narancshéj van.

Bibliás elmélkedés:
1. Nem tudjuk, hogy az Édenben milyen gyümölcs volt. Lehet, hogy alma, de lehet, hogy nem.
2. Egészen biztosan NEM a Tudás fája volt.
Kifejtve:
Isten 6 nap alatt teremtette a világot, és a 6. nap végén az emberpárt. Egy gyönyörű kertbe helyezte őket, ahol nem volt rajtuk ruha, vagyis nem volt titkolnivalójuk egymás és Isten előtt. Minden fáról ehettek, csak a jó és gonosz tudásának a fájáról nem. Mert ha esznek, akkor meghalnak. Nem a tudást, a tanulást tiltotta meg tehát. Az ember ismerte  a legfőbb jót, Istent, aki meg akarta őt óvni a gonosz ismeretétől. De az embert szabad akarattal teremtette. Így dönthetett úgy is, hogy eszik a tiltott gyümölcsből. A gonosz lélek (Sátán) kígyó képében jelent meg, és Évát szólította meg. "Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyik fájáról sem ehettek?" - kérdezte. Pedig Isten csak egy fát tiltott el, tehát Sátán már hazudott. Éva nem figyelt fel a hamisságra, szóba állt vele, elhitte, hogy semmi baj nem fog történni. "Olyanok lesztek, mint Isten!"  - ígérte a kígyó. Éva erre szakított a gyümölcsből, adott a vele lévő férjének is.  A bölcsesség helyett azonban szégyent és félelmet éreztek, mert rájöttek, hogy meztelenek. Isten számon kérő szavaira egymásra mutogattak, egymást hibáztatták, nem kértek bocsánatot, így el kellett hagyniuk ezt a szép helyet. Ez a lelki halál, az Istentől való elszakadás, amely a bűnbeesés következménye. Hiába aggattak magukra ruhát, nem tudták elfedni a meztelenségüket.
Vagyis: Jó cselekedeteink nem megfelelőek arra, hogy kiengeszteljék Istent. Isten maga ölt meg egy állatot, hogy felöltöztesse őket a bőrébe. "Vér kiontsa nélkül nincs bűnbocsánat" - tanít a Biblia. Tulajdonképpen maradhattak volna, de ott volt az Élet fája is. Ha abból újra ettek volna, akkor örökre bűnben kellett volna élniük. Így viszont a Krisztus az idők végén megváltott minden embert, aki hisz. 
Fáradságos dolog az Édenen kívül élni. Vágyódunk Isten után, szeretnénk a békességét, örömét. Ugyanolyan jó soha nem lesz a földön, mint a Paradicsomban volt, amikor Isten az emberrel sétált, de a megtérő bűnös ízelítőt kap ebből a mennyei örömből. 
"Mit szem nem látott, fül nem hallott, az ember szíve meg se gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek."(2. Korinthus 9)
A jó és gonosz tudásának a fája azt is jelképezi, hogy Isten maga akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Hozzá kell fordulnunk vezetésért, keresni az általa kijelölt életutunkat. Ezen tud megvédeni, és megáldani minket.

2015. március 24., kedd

Savanyú tüdő zsemlegombóccal


Szalontüdő lenne, ha pirított cukrot és citromot is adtam volna hozzá, de nem szeretjük úgy. Ez a recept tehát az én változatom.

Hozzávalók a savanyú tüdőhöz: 
1 nagy sertéstüdő
1 nagy hagyma
néhány szem bors
6-8 babérlevél
2 dl tejföl
fél dl olaj
1 evőkanál liszt
Elkészítés:

A tüdőt, a hagymát, a borssal, babérlevéllel és sóval bő vízben feltesszük főzni. Jó nagy lábost válasszunk, mert a gyerekdalból is tudhatjuk, hogy kidagadhat.:) Ha megfőtt, szeleteljük, és csíkokra vágjuk. Áttesszük egy kisebb lábosba, annyi lét öntünk vissza rá, hogy félig ellepje. Ha nem elég savanyú, még gazdagíthatjuk babérlevéllel, és főzzük egy kicsit, amíg az íze kifő. Közben világos rántást készítünk az olajjal és liszttel, és ezzel sűrítjük be a tüdőt. 1-2 evőkanál tejfölt keverünk bele.

Nyersen
Teljesen megfőzve
Szeletben és csíkozva
Tejföllel leöntve.

Közelről.
Zsemlegombóc:
2 szelet szikkadt kenyeret (mert hogy nem zsemléből szoktam készíteni) megpirítunk egy kevés olajon serpenyőben. Leforrázzuk egy kis tejjel. 5 tojásból fél kg liszttel és  1 dl vízzel nokedlit készítünk, és belekeverjük a kenyérkockákat, A tojás nagyságától függ, hogy több vagy kevesebb víz kell-e bele. Bő, sós vízbe szaggatjuk evőkanállal, melyet minden gombócnál belemártunk a vízbe. Bár nagyok a gombócok, mégis könnyűek maradnak, mert a bennük lévő kenyér vagy zsemle miatt levegősek lesznek.

Bibliás elmélkedés: 
Az ókori görögök a babérkoszorút hatalmi jelképnek tekintették, és a győztesek is babérkoszorút kaptak az olimpiai játékokon. Bevallom, nem sikerült kiderítenem, hogy a magyar konyhában használt babérlevél esetében ugyanarról a növényről van-e szó. Valószínűleg, de nálunk egy savanyú tüdő, vagy a tokány nem tartozik az ünnepi ételek közé. Mégis érdekes párhuzam vonható a babér ókori felhasználása és a mai kor között.
Olyan korban élünk, ahol az anyagi javak, a siker felértékelődtek.  A sportolók az ókorban és ma is óriási erőfeszítéseket tettek és tesznek a sikerért, és az ezzel járó elismerésért, amely akkor is, ma is vagyonokat jelent. 
Minden korban fontos volt a gazdagság, de talán soha sem helyezték ennyire a lelki kincsek elé, mint most. Nagyon sokat beszélünk a szeretetről, de gyakran az ajándékozást értjük alatta, nem a minőségi időt vagy a segítségnyújtást. Karácsonykor még hallani lehet valamit Jézusról, személye még megjeleníthető a "szeretet ünnepe" alkalmával, de húsvét már csak a nyusziról, a tojásokról, a locsolkodásról szól, és nem Jézus haláláról és feltámadásáról.  A gyerekek ismét izgulhatnak az ajándékok miatt.
Megtanítjuk-e nekik az egyik legfontosabb bibliai igazságot: "Gyönyörködj az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit!" (37.zsoltár 4. vers) Ebben a sorrendben. Mert ha Istenre figyelünk, sok időt töltünk Igéjével, imádsággal, akkor előbb vagy utóbb olyan vágyaink lesznek, amelyek Isten szerint valók, amelyek egészen biztosan hasznunkra vannak, és ezeket meg is fogjuk kapni. Lehet, hogy nem azok a kérések lesznek, amelyeket most fontosnak tartunk. De a békességet, a szeretetet és a megelégedést fogják növelni a szívünkben. Kell-e ennél fontosabb?

2014. december 13., szombat

Almapogácsa




Mi teszünk, ha az alma romlani kezd?
1. Kivágjuk a beteg részeket, és
- megesszük,
- almalevest,
- almakompótot,
- almamártást
készítünk belőle.
Lereszeljük, és süteménybe töltjük.
Én most újítottam, és nem tölteléknek, hanem alkotórésznek használtam a reszelt almát.
5 édes almát lereszeltem, hozzáadtam fél citrom levét, 2 dl olajat és cukrot. 40 dkg lisztbe elkevertem 1 csomag sütőport, és ezt is hozzáadtam. Sütőpapírra kanálnyi halmokat tettem a masszából, és kisütöttem. Magában ettük, de jó lett volna valamilyen savanykás lekvárba mártogatva is.


A bibliai "almáról" itt olvashatnak:
http://korsocska.blogspot.hu/2014/10/reszelt-alma-tartositasa-sutemenyhez.html

2014. november 8., szombat

Keksz kökénylekvárral






Nemrég úgy nyilatkozott egy 14 éves lány, hogy ő még sohasem terített otthon, és nem is segített  még húst panírozni. Egészen elképesztő számomra. Abban a korban van, amikor már önállóan kellene főznie. Nem csak azért, hogy tehermentesítse édesanyját, hanem azért is, hogy megtanulja, hogyan kell ellátnia magát. Hiszen nemsokára felnő, kollégiumba, albérletbe megy. 
Noémi lányom ezzel szemben egyre önállóbb. Évek óta főzőcskézik. Muffin receptjét itt olvashatják. Ezt a kekszreceptet is ő találta az Édes élet magazinban. 

Hozzávalók:
120 gr vaj + a tepsihez
70 gr kristálycukor
1 db tojássárgája
1 teáskanál vaníliaaroma
180 gr liszt
A cukorral habosra kevert vajhoz adjuk hozzá a tojássárgáját, a vaníliaaromát, végül szitáljuk bele a lisztet. 60 percig tartsuk a hűtőben, majd 10-15 mm vastagra nyújtsuk ki, és szaggassuk ki tetszőleges formákkal. Kivajazott tepsiben 170 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt süssük ki. A szíveket kökény-, a karikákat málnalekvárral töltöttük.
Kökénylekvár recept itt.


2014. október 4., szombat

Reszelt alma tartósítása süteményhez


Almás pite/béles
Gyenes Pálné Liduska Anna napra (július 26) készítette ezt a finom süteményt. Ő zsírt használt, de helyettesíthetjük margarinnal vagy vajjal is, de úgy tartottam hitelesnek, hogy pontosan közlöm a receptet. "Lidus néni cukrászdája" - szoktuk mondogatni a gyerekekkel, mert egyszerre rendszerint több félét süt, néha 5-6 félét is, és mind kiváló. Tőlem így NEM sütit szokott kapni a névnapjára.

Hozzávalók: 
50 dkg liszt
25 dkg zsír
1 tojás
15 dkg cukor
1 sütőpor
kis víz
A lisztet a sütőporral összekeverjük, a zsírral összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót. Kicsit pihentetjük, majd két lappá nyújtjuk. 1 kg reszelt almát összekeverünk tetszés szerint cukorral és fahéjjal, ezt kenjük az alsó lapra, majd ráfektetjük a másikat, és előmelegített sütőben megsütjük.
A süteményben még tavalyról eltett reszelt alma volt, így arra gondoltam, hogy megosztom ezt a receptet is az olvasókkal. 

Reszelt alma tartósítása

 A hullott, sérült gyümölcsöt így nem kell kidobni. 5 kg almát megreszelünk, összekeverjük fél zacskó szalicillel és 1 teáskanál borkénnel. Jó szorosan egy nagy üvegbe nyomkodjuk, a levét leöntjük, és lezárjuk. Ha később szükség lesz rá, akkor csak ki kell venni a megfelelő adagot, a többi nem romlik meg.

Továbbgondolás:
1. Nem tudjuk, hogy az Édenben milyen gyümölcs volt. Lehet, hogy alma, de lehet, hogy nem.
2. Egészen biztosan NEM a Tudás fája volt.
Kifejtve:
Isten 6 nap alatt teremtette a világot, és a 6. nap végén az emberpárt. Egy gyönyörű kertbe helyezte őket, ahol nem volt rajtuk ruha, vagyis nem volt titkolnivalójuk egymás és Isten előtt. Minden fáról ehettek, csak a jó és gonosz tudásának a fájáról nem. Mert ha esznek, akkor meghalnak. Nem a tudást, a tanulást tiltotta meg tehát. Az ember ismerte  a legfőbb jót, Istent, aki meg akarta őt óvni a gonosz ismeretétől. De az embert szabad akarattal teremtette. Így dönthetett úgy is, hogy eszik a tiltott gyümölcsből. A gonosz lélek (Sátán) kígyó képében jelent meg, és Évát szólította meg. "Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyik fájáról sem ehettek?" - kérdezte. Pedig Isten csak egy fát tiltott el, tehát Sátán már hazudott. Éva nem figyelt fel a hamisságra, szóba állt vele, elhitte, hogy semmi baj nem fog történni. "Olyanok lesztek, mint Isten!"  - ígérte a kígyó. Éva erre szakított a gyümölcsből, adott a vele lévő férjének is.  A bölcsesség helyett azonban szégyent és félelmet éreztek, mert rájöttek, hogy meztelenek. Isten számon kérő szavaira egymásra mutogattak, egymást hibáztatták, nem kértek bocsánatot, így el kellett hagyniuk ezt a szép helyet. Ez a lelki halál, az Istentől való elszakadás, amely a bűnbeesés következménye. Hiába aggattak magukra ruhát, nem tudták elfedni a meztelenségüket.
Vagyis: Jó cselekedeteink nem megfelelőek arra, hogy kiengeszteljék Istent. Isten maga ölt meg egy állatot, hogy felöltöztesse őket a bőrébe. "Vér kiontsa nélkül nincs bűnbocsánat" - tanít a Biblia. Tulajdonképpen maradhattak volna, de ott volt az Élet fája is. Ha abból újra ettek volna, akkor örökre bűnben kellett volna élniük. Így viszont a Krisztus az idők végén megváltott minden embert, aki hisz. 
Fáradságos dolog az Édenen kívül élni. Vágyódunk Isten után, szeretnénk a békességét, örömét. Ugyanolyan jó soha nem lesz a földön, mint a Paradicsomban volt, amikor Isten az emberrel sétált, de a megtérő bűnös ízelítőt kap ebből a mennyei örömből. 
"Mit szem nem látott, fül nem hallott, az ember szíve meg se gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek."(2. Korinthus 9)
A jó és gonosz tudásának a fája azt is jelképezi, hogy Isten maga akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Hozzá kell fordulnunk vezetésért, keresni az általa kijelölt életutunkat. Ezen tud megvédeni, és megáldani minket.

2014. szeptember 28., vasárnap

Csokoládétortácska csokoládéból, virágokkal:)




Kézműves levendulás csokoládét vettem egy rokon névnapjára a nyáron, és már akkor elhatároztam, hogy magam is megpróbálkozom vele. Egyelőre csak kész törmelékcsokival indítottam.



Egy lábasban vizet melegítettem, és egy másik edénybe beletördeltem 10 dkg fehér csokit, és a gőz fölé tartottam. Mielőtt felforr, le kell venni a csokis edényt, a vízbe addig sem érhet bele.
Amikor megpuhult, akkor simára kevertem, beledaraboltam két mogyorót, egy teáskanál rózsaszirmot és két levendulavirágot, melyet megtisztítottam a szárától. Csak a szirmokat használtam fel ebből is. A citromfű és a csokireszelék végül is kimaradt. Majd legközelebb. Már kapható olyan forma, amelybe a megolvadt csokoládét lehet önteni, de én két befőttes üvegre való fém tetőt használtam. Először kibéleltem alufóliával, de így is kicsit nehezen lehetett kiemelni. 



Másodszor egy tábla fehér csokit áldoztam fel e nemes célra, és egy kis üvegedénybe csorgattam a híg csokit. A hozzávalókon nem változtattam, a dió mindkét esetben csak a tetejére került.






Kicsit meg kell rázogatni, esetleg egy hústűvel megkevergetni, hogy ne maradjon benne buborék, mint nekem, de hát attól kézműves, hogy nem néz ki tökéletesen.

Cukrozott ibolyáról itt olvashatnak: 
http://korsocska.blogspot.hu/2014/03/cukrozott-ibolya.html

2014. május 11., vasárnap

Bodzaszörp


Két éves bodzaszörp
Kezdetben volt a  házi bodzaszörp. Sajnos senki sem gondolt arra Magyarországon, hogy üzleti lehetőséget lásson benne. Egyszer csak megjelent egy ismert üdítőgyártó cég kínálatában. Igaz, hogy íze meg sem közelíti a házit, sőt  bodzaíz is csak nyomokban fedezhető fel benne, de a haszon nem a magyaroké. Ilyen a  mi formánk. 
Az édes szörpök persze nem túl egészségesek, de azért néha jól esik egy kis kihágás. Akkor legalább igyuk azt, amiről tudjuk, miből készül. 



Íme a házi recept egy barátunk jóvoltából:

1. Hozzávalók:
12 liter víz
10 kg cukor
25 dkg citromsav
10 dkg borkősav
1 dkg szalicil
120 virág szár és levél nélkül kb 2,5 kg
Egy nagy hordóban összekeverjük a hozzávalókat, 5 napig érlelni hagyjuk, néha megkeverjük, majd leszűrjük, és üvegekbe töltjük. Évekig eláll. A képen tavaly előtti szörp van az üvegben. Sok vizet kell hozzáönteni fogyasztáskor, de nagyon finom.

2. Hozzávalók:
Kevésbé elálló változat, de nem tudom, honnan került a receptfüzetembe:
3 kg cukor
8 liter víz
5 dkg borkősav
4 darab nagy citrom
fél csomag szalicil
A citrom héját reszelve tesszük bele, a levét kifacsarva. A többi hozzávalóval együtt összekeverjük, és 48 órán át állni hagyjuk, majd leszűrjük és üvegekbe töltjük. Ezt a fajtát nem próbáltuk még ki. 

2014. május 1., csütörtök

Bodzapalacsinta


.


Nagyon egyszerűen készül. Válasszunk néhány szép nagy bodzavirágot, lehetőleg forgalmas úttól távoli helyről. Mosás nélkül mártsuk sűrű, édes palacsintatésztába, és süssük ki forró olajban. A sülés elején húzzuk szét a virágokat, hogy ne ragadjanak össze. Utána vágjuk csak le a szárakat, mert így könnyebb egyben megsütni. Fahéjas porcukorral kínáljuk. 
Akácvirágból is jó.






Bibliás elmélkedés: 
Régen a növény minden részét felhasználták. Szárából furulya, szerszámnyél készült. A bodza volt a szegény ember patikája. Sokféle orvosságot készítettek belőle. Egyes vidékeken úgy tartották, hogy Júdás bodzabokorra akasztotta fel magát. Szegény növény! Milyen rossz hírbe keverték! Pedig olyan egyszerű! Megél mindenütt, nem igényes, nincsenek elvárásai, mint Júdásnak, aki másként képzelte el az életet. Júdás Jézus egyik tanítványa volt, de nem értette meg Őt. Azt gondolta, hogy Jézus majd földi királyságot alapít, megszabadítja Izraelt a római fogságból. Testi keresztyén! A hitet arra használta volna, mint ma is sokan: Isten, ezt add meg, azt add meg. Nem teljesen rossz elképzelés ez, mert Jézus szolga is. De Úr akar lenni az életünkben. Elmondjuk a Miatyánkban, hogy "Legyen meg a te akaratod!"
Kérdés, hogy kérdezzük-e a döntéseink előtt, hogy Ő mit akar, vagy eldöntjük, hogy mit akarunk, és kérjük Isten segítségét. Először kérdezni kell, megvárni a választ, és utána lépni,mert így olyan útra visz, ahol teljes védelmét élvezzük.

2014. február 14., péntek

Takarékosan


Anyukám takarékos asszony volt, mi már 50 éve is szelektíve gyűjtöttük a szemetet, csak akkor még nem így hívták. Arról pedig természetesen szó sem lehetett, hogy kenyér a szemétbe kerüljön. Sokat tanultam tőle, és igyekeztem továbbfejleszteni a tanultakat. A nagy család meg is követeli a pénz minél jobb beosztását. 
Tehát:
MARADÉK SZÁRAZ KENYÉR FELHASZNÁLÁSA
1. A száraz kenyeret egy kosárba tesszük, és átvisszük a szomszédba Julis* néninek, aki feleteti a csirkékkel. Ha időközben az a gondolatunk támad, hogy hátha ad cserébe egy kis friss tojást, akkor azt hessegessük el gyorsan. Jusson eszünkbe: "Semmit vissza nem várván." (Lukács 6.35)
Könnyített változat: Julis néni átjön érte. Nehezítve: Ott ül egész délután, és nem tudsz tőle sem vasalni (bár ezt nem is bánod), sem mosogatni (amit azért kellene), sem semmit nem tudsz tőle elvégezni. Viszont értesülhetsz a legfrissebb pletykákról, amit lelkiismeretfurdalással hallgatsz, egyrészt mert tudod, hogy nem kellene végighallgatnod (de nem mered megsérteni), másrészt meg azért van lelkiismeretfurdalásod, mert titkon kíváncsi vagy a napi hírekre, mivel szinte sehová sem jutsz el ennyi kicsi gyerektől.
2.Tejbe áztatott kenyér, a klasszikus!
Nehezítve: kakaóba, maláta kávéba áztatott kenyér.


"Ha nagy leszek, ezt mind megeszem!"-
 mondta a kis királyfi.
3. Pirítós! Van-e, aki e nemes étket nem ismeri három gyerek fölött? Ne tévesszen meg senkit az a tény, hogy az angolok rendszeresen fogyasztanak ilyesmit reggelire. Ők nem azért eszik, mint mi.
4. Bundás kenyér
Hagyományosan: a szikkadt kenyeret felvert tojásba forgatjuk, és forró olajban kisütjük. Nagycsaládos változat: a tojást tejjel hígítjuk, így olcsóbb, és egyébként finomabb is. 5 tojáshoz 1 dl tejet adunk. Olcsóbb, ha Julis néni ad tojást.

Kis gyerekes vagy Bálint napi változat. :)
 A leeső darabok mennek zsemlemorzsának.

5. Fasírt! Bizonyos gyermeklétszám fölött a hús és a kenyér aránya megközelíti az 1-1-et.





6. Zsemlemorzsa
Ezzel kellett volna kezdeni!
A száraz kenyeret lereszeljük, vagy ledaráljuk diódarálón. Teljesen egyenértékű a boltival azzal a különbséggel, hogy ez jobb. :)
 7. Meleg szendvics. Na ennek aztán millió egy változata van, csak a képzeletünkön múlik, hogy mi kerül rá, illetve bele, mert készíthetjük sütőben is, akkor RÁ, és szendvicssütőben is, akkor BELE. Nálunk a sajtos a nyerő. Ha RÁ, akkor a reszelt sajtot összekeverjük tejföllel, és a margarinozott kenyérre kenjük, és betesszük a sütőbe. Ha BELE, akkor a vékonyra vágott sajtot  a megkent kenyérre tesszük, rá a másik szeletet és a szendvicssütőben sütjük készre.
8.Töltött dagadóba is tehetjük beáztatva,  hagymával, fűszerekkel keverve. Recept hamarosan.
Ha van még jó ötlet, szívesen közzéteszem.
*kitalált személy
(A Családban című blogban, régi emlékek felidézésével készült írás átdolgozott változata)


2013. december 31., kedd

Maradékok

Tegnap tejberizs volt ebédre, mert a sok nehéz étel után kell egy kis könnyítés. Meg egyébként sincs kolbászból a kerítés. Ma a töltött káposztából maradt apró káposztát javítottam fel egy kis főtt, fagyasztott árpagyönggyel, és végül






feláldoztam néhány virslit is, mert alig volt valami sűreje az ételnek. Mindig teszek csontot is a káposztába, azt hittem, hogy több hús maradt rajtuk, de nem. Finom, friss kenyérrel így is jóllaktunk tőle. Előtte rántott levest adtam az asztalra pirított kenyérrel.