2020. május 28., csütörtök

Spirálkalács

Áldott szép pünkösdi ünnepeket kívánok!
Régóta szemeztem már ezzel a kaláccsal, de azt hittem, hogy nehezebb lesz elkészíteni. Alig van több munka vele, mint egy lekváros buktával, és mégis különleges. Kovásszal készült, de élesztővel is jó. A kovászos kenyér óta tartok egy adag kovászt a hűtőben, ebből vettem ki.
Hozzávalók:
-tészta
450 g liszt
2 dl tej
6 dkg vaj
cukor, só
egy tojás
két dl kovász vagy 2 dkg élesztő + fél dl tej+ cukor felfuttatva
-krém:
15 dkg Nutella
8 dkg csoki

Elkészítés:
A vaj kivételével a tészta összes hozzávalóját a keverőtálba tesszük, és összegyúrjuk. A végén keverjük bele a puha vajat. Egy olajjal kent tálba tesszük, lazán rá a tetejét, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Reggelre olyan szépen megkelt, hogy a fedőt megemelte.
A Nutellát kicsit felmelegítjük, és elkeverjük a csokival. A tésztát téglalap alakra nyújtjuk, ha tudjuk. Kb 3 mm vastagra. Rákenjük a krémet. A kép alapján összehajtogatjuk, hogy egy kis csomagot kapjunk. 


Kinyújtjuk, majd 2 cm-es csíkokra vágjuk. Megtekerjük, mintha ruhából facsarnánk ki a vizet. Sütőpapírra tesszük, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Figyeljünk, mert hamar kész. Utána kiborítjuk egy papírra úgy, hogy a sütőlapon lévő rész kerüljön alulra. Megkenjük lekvárral, ami összeragasztja.
 Feltekerjük, levágjuk a végét két oldalon, és kész is vagyunk. 
Az igazsághoz tartozik, hogy nekem a krém elkenődött, nem lett csíkos az összes, ezért nem adtam hozzá a tekercshez, amit már nagyon bánok. Belül elbírta volna a látvány. Ez a tekercs az összmennyiség 2/3 részéből készült. A többit megettük magában.
Nemcsak szép, hanem finom sütemény is. 

Bibliás elmélkedés: 
Pünkösd ünnepére készülődik a keresztény világ. Sok gyülekezetben, mint nálunk is, most lesz az első istentisztelet a karantén után. Már nagyon várom. Nem hittem volna, hogy valaha is eljön az az idő, amikor nem mehetünk az Isten házába, és imádság sem lesz benne. Sokan, férjem is, úgy oldottuk meg, hogy felvettük az igehirdetést itthon, mivel 40 km-re lakunk, férjem csak helyettesít, és leadtuk a gyülekezet facebook oldalán. Minden nap volt egy rövid áhítat is, amiben elmondta az adott bibliai igeszakasszal kapcsolatos gondolatait. Így tudtunk kapcsolatban maradni a gyülekezeti tagokkal. Nagyon jól működött a home office is, és hála az Úrnak, alig volt temetés. Persze ez nem ugyanaz, mint amikor köztük élünk, bármikor lehet beszélgetni, együtt imádkozni. Isten nem véletlenül hívta össze gyülekezetbe az övéit. Jó együtt lenni, egymás hite által épülni: 
Te hogy élted meg ezt meg ezt a problémát? 
Tudnál-e segíteni a tábori szolgálatban? stb
Ahogy a zsoltáros mondja: 
"Mily jó, és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! ...Csak oda küld az Úr áldást és életet örökké."
Az egyik pünkösdi játékot ennek a közösségnek a jegyében hirdettem. Olyan süteményt vagy desszertet kellett készíteni, amely sok kis részből áll, mégis egységes egész és nagyon finom illata van. A sok kis, egységgé váló rész a süteményben az egyház természetét hivatott szemléltetni. Isten tervében a keresztyén-keresztény közösség tagjait mély szeretetkapcsolat köti össze Krisztussal és egymással. Ez jól érzékelhető, biblikus kifejezéssel Krisztus jó illatának kell érződnie rajtunk. (2. Korinthus 2.15)
A másik játékban flambírozott ételeket vártam, mert pünkösd a Szent Lélek kitöltetésének ünnepe is. Isten láthatatlanul a szívünkbe (bensőnkbe) költözik, ha hiszünk és engedelmeskedünk neki. Ennek a jele az első pünkösdkor az volt, hogy lángnyelvek jelentek meg. Ma már ez nem várható, de Isten ugyanúgy szeret bennünket, mint akkor. "Térj énhozzám, mert megváltottalak!" - mondja.

2020. május 27., szerda

Fűszeres omlós keksz

 Kedvencünk a Korpovit keksz. Bár férjem cukros csak, azért meg szoktuk dézsmálni a készleteit. Nem szép tőlünk, hiszen nem ehet a finom habos krémesekből, pedig nagyon szereti. Így aztán főleg neki sütök kekszeket, amiből viszont csak kóstolót veszünk. 
 Hozzávalók:
20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg finomliszt
teáskanál só
fél csomag sütőpor
mokkáskanál (mk)  őrölt kömény
mk őrölt szerecsendió
mk őrölt szegfűbors
egy tojás
15 dkg margarin
Elkészítés:
A száraz anyagokat habverővel összekeverjük. Így a legegyenletesebb. Elmorzsoljuk benne a margarint, és beledolgozzuk a felvert tojást. Fél órát pihentetjük a hűtőben, majd kinyújtjuk. Korongokkal, sütipecséttel kiszúrjuk, és 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Két gáztepsi lett. Vigyázat! Hamar kész!



 Az alátét kedves keresztkománk ajándéka. Amikor nyugdíjba ment, nem hagyta el magát, hanem famunkákat kezdett készíteni. A versben az "Ő" és a "Benne" Isten. 

Füle Lajos: Mindenre
Minden nappal fogy az erő,
de naponta velem van Ő
s belőlem bár mi sem telne,
mindenre van erőm benne!
A Bibliában így hangzik: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem."Filippi 4.13.

2020. május 26., kedd

Epres túrótorta

Hozzávalók:
3 tojásos kakaós piskóta
2.5 dl Meggle cukrászhab
30 dkg túró
10 dkg porcukor
30 dkg eper

Elkészítés:
A tojások fehérjéből habot verünk, egyenként hozzáadjuk a sárgáját, majd óvatosan beleforgatjuk a kakaós lisztet. Két evőkanál rétesliszt, egy evőkanál kakaó. 180 fokra előmelegített sütőben 18 cm-es formában megsütjük. Legnagyobb meglepetésemre olyan szép magas lett, hogy ketté tudtam vágni. A habot felverjük, és beleforgatjuk a cukrozott túrót. Egy réteget kenünk az alsó lapra, megrakjuk félbevágott eperszemekkel, rá újra túrókrém, a felső tortalap, és kívül-belül megkenjük krémmel. Eperszemekkel díszítjük.




Rózsaszörp


 A rózsalekvár után rózsaszörpöt készítettem Verus ötletéből. Végül is nem az ő receptjét használtam, nézelődtem másutt is. Ez is milyen egyszerű, mégsem próbálkoztam még vele, pedig tavaly is rengeteg szép virág volt.
Hozzávalók:
10 dkg rózsaszirom
5 dl víz
fél kg cukor
egy citrom leve
 Elkészítés:
Csak permetmentes helyről szedjük a szirmokat! A virág akkor jó, amikor már elnyílt, de még nem száradt, és könnyen le lehet húzni a szárról. A belső, fehéres, sárgás részt ki kell vágni ollóval, ez telik egy kis időbe. Utána fel kell tenni a vízzel  főni addig, amíg kifehéredik. Hamar összeesik, és lehet leszűrni, kinyomkodni belőle a lét. Egy 5 cm átmérőjű gömb lett belőle.
 A rózsaléhez hozzáadjuk a citromlét a rostokkal és a cukrot, és egyet rottyantunk rajta. Üvegekbe mérjük, és száraz dunsztba tesszük. Két darab 3.5 dl-s üveg lett tele.
További ehető virágok recept itt.

2020. május 25., hétfő

Bodzapalacsinta fahéjjal

Férjemet mostanában sikerül elcsalni sétálni. Van egy szép kis tó a környékünkön, körbe szoktuk gyalogolni. Kikeltek a kiskacsák, néha egy kócsag is előkerül, tavaly voltak szárcsák is. A tó mellett nő néhány bodzabokor. Innen hoztam a virágokat, és a szokott módon készítettem el. Sűrű, fahéjas  palacsintatésztába mártottam a virágfejeket, és forró olajban kisütöttem. A szárát csak utána kell levágni, mert így könnyebb vele dolgozni. 



Fokhagymás tészta leves

Éppen a levesen gondolkodtam, amikor megláttam egy fb csoportban ezt a levest. Nagyon megörültem neki, és még aznap aznap el is készítettem. Nem jegyeztem meg a szakács nevét, sajnos, csak arra emlékszem, hogy Kocsola községben főzte így az édesanyja ezt a levest.
Hozzávalók:
4 gerezd fokhagyma
olaj
só, bors, őrölt piros paprika
1 evőkanál reszelt zöldség
zellerlevél
petrezselyem zöld
széles metélt
Elkészítés:
 A fokhagymát apróra vágjuk, kis olajon megpirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, paprikával megszórjuk, majd felengedjük másfél liter vízzel, fűszerezzük. Néhány perc főzés után belefőzzük a széles metéltet.  Mi sok tésztával szeretjük a leveseket. Négyen ettük, nem sok maradt.

2020. május 23., szombat

Rózsalekvár

 Szeretek virágokat felhasználni. Cukrozott ibolya, árvácska, orgona  receptek vannak már a blogon. A bodzavirág felhasználása is ebbe a kategóriába tartozik, de lekvárt még nem készítettem virágból, pedig olyan egyszerű.
Hozzávalók:
2+4 dkg rózsaszirom (vegyszermentes)
30 dkg kristálycukor
fél citrom leve
3 dl víz
2 teáskanál 3:1 Dzsemfix
 Elkészítés:

Akkor jók a szirmok, amikor már elnyíltak, de még nem fonnyadtak, és könnyű lehúzni őket a szárról. Konyhakész akkor lesz, ha minden sziromról eltávolítjuk a fehér részt, mert az valószínűleg keserű. Én ollóval vagdostam le. 
A Palóc Provence oldalán találtam a receptet. Ő rózsacukor készítéssel indítja. Késes aprítóban zúzza össze a szirmokat és a cukrot. 4 dkg-t a 6-ból. Nekem nincs aprítóm, azért botmixert használtam. Kicsit pépes lett, de szépen kihozta a színét. Utána a vizet felforraljuk, beletesszük a rózsacukrot, a szirmokat, a citromlét, és kevergetve 10 percig főzzük. Egy kis cukorral elkeverjük a dzsemfixet, és azt is hozzáadjuk. Azzal is főzzük 5 percig, majd üvegekbe töltjük, és fejjel lefelé állítjuk 10 percre.
Pont tele lett ez a két üveg, alig maradt kóstolásra, de még biztos, hogy többször fogok idén készíteni, mert nagyon különleges és finom. 
Kalácsra, palacsintára, kekszre, vagy csak úgy.


Közeledik pünkösd, a Szentlélek kitöltetésének ünnepe. Isten láthatatlanul lesz jelen a hívők életében. Egy szép verset találtam erről:
Füle Lajos: A Szentlélek által
A Szentlélek által Jézus van velem,
A Szentlélek által bővölködhetem.
A Szentlélek nélkül egyedül vagyok,
meglepnek, s legyőznek a hétköznapok.

2020. május 21., csütörtök

Puding eperdísszel

Nagyon rosszul aludtam, és ma pihenőnapot tartottam. A lányok főzték meg a túrós tésztát, és kaptam desszertet is. Évi készítette ezt  a krémpoharat csokipudingból. Nekem soha nincs türelmem így elrendezni az epret. Szép, ugye?




2020. május 20., szerda

Bodzakrémes bodzatorta

 Nagyon szeretem a bodzát. Mind az illata, mind a látványa, mind az íze kedvenc, és a bodzaszörpön túl is van élet. Illetve van recept. Bodzás receptjeimet ide gyűjtöttem.
Persze egy bodzás csokitortához először a szörpöt kellett elkészíteni. A parókián kimentem a kertbe, és leszedtem annyit, amennyivel tele lett a nagy hordó. Az utolsó években már nem is kellett kirándulni menni érte. Most viszont van egy nagyobbacska bokor az utca végén, és még néhány a közeli tó mellett. Éppen annyit tudtam gyűjteni, hogy ezt a kis mennyiséget elkészítsem. nem is tudom, hogy a környéken merre van nagyobb állomány, de eddig a gyerekek nem is rajongtak érte. Még ajándékba is adtam a rokonoknak. Látható a következő képen, hogy régebbi is van. Tavalyelőtti, és három éves is. Milyen szépen sötétedik a színe!
Azért ebben a világos színben a legszebb. Üde, friss hatása van. Hát még az íze!
Aztán elkészült a szörp, mint látható, és többen jelezték a gyerekek közül, hogy kérnek. Változnak az idők, készíthetem a következő adagot. Milyen jó lett volna, ha erre előbb fény derül!

 Már készítettem olyan csokoládé tortát, amelyben a szörp készítésből visszamaradt szirmok adták a jó ízt, aminek egy másik torta az alapja csak narancshéjjal. Itt a receptje.

Most kicsit tovább fejlesztettem a receptet, és pillanatok alatt már csak a fele árválkodott a tányéron.

Hozzávalók:
150 gr fehércsokoládé
10 dkg liszt
3 tojás
Kb fél csomag sütőpor
1 dl olaj
1 evőkanál cukor
kb két evőkanálnyi bodzaszirupos virágszirom

Elkészítés:
1 dl olajba beletördeltem a csokoládét, és meleg víz fölött megpuhítottam. A tojásokat kettéválasztottam, a sárgáját kikevertem a cukorral. Hozzáadtam az olajos csokit, a bodzavirágot, a sütőporos lisztet. A fehérjét habbá vertem és óvatosan beleforgattam. Közben előmelegítettem a sütőt 200 fokra. Egy 22 cm-es tortaformát kibéleltem sütőpapírral, és abban sütöttem meg. Kb 10 perc után 150 fokra mérsékeltem a hőfokot. Tűpróbáig sütöttem. ketté vágtam, és megtöltöttem a krémmel.
Hozzávalók:
1 csomag Aranka krémpor
2.5 dl bodzaszirup
1.5 dl víz
1 evőkanál keményítő
5 dkg vaj
A krémport kikevertem a szörppel (víz+szirup), majd beláttam, hogy nem fog megszilárdulni, mert nem tejes, így adtam hozzá egy kis keményítőt, és felfőztem. Majd kikevertem egy kis vajjal. Kentem a két tortalap közé, és rácsurgattam a maradékot. Az oldalára elfelejtettem kenni. Majd legközelebb. 
Egy finom bodzavirágos tortakrém recept itt.
Bibliás elmélkedés helyett az eredeti szöveg Jézus utolsó földi napjairól. Holnap ünnepeljük a mennybemenetelét.

Jézus megjelenik a tanítványoknak (Jn 20,19-23)

Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait. Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? Ők pedig adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és szemük láttára megette.
Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.

Jézus mennybemenetele

Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.
Igemagyarázat egy gyönyörű modern képpel:

Bébirépa köret

 Noémi szerint a "bébirépa" úgy készül, hogy a kifejlett répáról lefaragják a felesleget. Ez lehetséges, de nagyon finom volt ezzel a sok fűszerrel. Olívaolajon elkezdtem sütni a répákat, közben sóztam, fehér borssal, szárított bazsalikommal és citromborssal szórtam meg. A végén két evőkanál borecetet és egy evőkanál citromlevet adtam hozzá.

2020. május 19., kedd

Sült cékla köret



Mindig keresek valami újdonságot köret ügyben, hogy csökkentsem a szénhidrát bevitelt. Nemcsak a férjem miatt. Én sem akarok hízni. Várandósan kb 20 kg jött föl mindegyik gyerekkel. Aztán szoptatás után szépen le is hullottak. Kivéve a hetediket. Akkor is elkezdtem a fogyókúrát, két kiló jött le hetente, de az orvos azt mondta, hogy sok. Akkor visszavettem az ütemből, és ott meg is állt. 65 kilónál. Aztán a klimax-szal felszaladt 75-re, és nem akart apadni. Most is ennyi vagyok, bár közben volt egy ki jojó is. Mindegy, ennyi. Már megbarátkoztam vele, inkább az aránytalanság zavar. Na, szóval együnk sok zöldséget, és kóstoljuk meg a céklát sütve! Már van egy hasonló recept a blogon, de az sütőben készült. Ez nekem jobban ízlett. Hamarabb is kész.

Hozzávalók:
5 nagy cékla
olívaolaj
mokkáskanál 
-bors
-citrombors
-őrölt kömény
rozmaringág
lila hagyma
citromlé
Elkészítés:
Az olajon elkezdjük sütni a hámozott, kockára vágott céklát. Közben fűszerezzük sóval, borssal, köménnyel, citromborssal. Rádobjuk a rozmaring leveleit is. Amikor kezd puhulni, hozzá keverjük a hagymát, és készre sütjük. Végül ízesítjük citromlével.









2020. május 18., hétfő

Rózsavíz

Fantasztikus látvány egy virágzó rózsabokor. Nem is tudom, melyik szín tetszik legjobban. Talán ez a rózsaszín és a fehér. Bódító az illata is, bár nem vetekedhet a parókia orgonasövényével. Nem is rózsavizet akartam készíteni eredetileg, de megakadt a szemem a femina.hu receptjén. Igazán egyszerű. Jót tesz az arcbőrnek, mert öregedésgátló, frissítő hatású, de nyugtatja is a bőrt.  Nagyon egyszerűen készül, és két hétig eláll a hűtőben. Akkor kell szedni, amikor már elnyílt és könnyedén lejön a száráról. Lemértem, a mi bokrunkon 1 dkg szirom lesz egy rózsából. Egy lábosba tesszük, lehetőleg olyanba, amiben nem szoktunk zsíros, erős illatú ételeket készíteni. Leöntjük annyi forró desztillált vízzel, hogy éppen ellepje. 10 percig főzzük kis lángon, addig kivilágosodik, és kioldódnak belőle a hatóanyagok. Leszűrjük, és ha kihűlt a hűtőben tároljuk. Kis vattapamaccsal vihetjük fel a bőrre, állítólag könnyen lehozza a sminket is, nem tudom. Majd Noémit megkérdezem, úgyis ő fogja használni elsősorban. Éppen vizsgaidőszak van. Mivel a rózsaillat állítólag segít a memorizálásban elmondhatjuk, hogy kívül-belül hat.
A visszamaradt szirmok.
Bibliás elmélkedés:
"Tiszta szívet teremts bennem, és az erős lelket újítsd meg bennem.
Ne vess el orcád elől, és Szent Lelkedet ne vedd el tőlem.
Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen,
hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, 
és a vétkesek megtérjenek hozzád." (51. zsoltár 13-15. vers)
Dávid király írta ezt az imádságot, amikor Nátán próféta felkereste, és szigorúan megfeddte egy súlyos bűne miatt. A király nem tiltakozott, hanem bűnbánatot tartott, és elfogadta a büntetést is, ami hamarosan bekövetkezett. Meghalt a házasságtörő kapcsolatból származó gyermeke. 
Lelki hozzáállástól függ, hogy ki hogyan értelmezi ezt a történetet. Van, aki azt emeli ki, hogy milyen súlyos bűnt követett el Dávid. Mások számára reménykeltő, hogy utána Isten mégis azt mondja róla, hogy "szívem szerint való férfi", mert nem az a lényeg, hogy soha ne vétkezzünk. Az önmagához őszinte ember beismeri, hogy erre képtelen. Hol ebben, hol abban megszegem a tízparancsolatot, ha másban nem, a vasárnap megszentelésében, vagy abban, hogy "ne kívánd azt, ami a felebarátodé". Mondjuk a szép háttérképeit. :) Ha nem tudnánk, hogy Isten mennyire szeret bennünket, kétségbe lennénk esve. De tudjuk, hogy Jézus azért jött és halt meg értünk, hogy kifizesse a bűneink büntetését. "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minden hamisságtól." Nagyon megnyugtató ígéret ez. 
"Szent Lelkedet ne vedd el tőlem!" - mondja Dávid, mert Krisztus halála előtt a Szent Lélek csak időről időre, egy-egy feladat elvégzésére adatott. Pünkösd után azonban a bűnbánó bűnösök örökre megkapják. Ezért mondja Jézus a tanítványoknak, hogy a "mennyország tibennetek van."