2020. február 29., szombat

Kavicstorta

 Annyira megtetszett a Csendes Percek  áhítata, hogy most a bibliás elmélkedéshez sütöttem tortát. Nagyon szeretem ezt az internetes oldalt, mert rövid, a hétköznapi élethez illő gondolatokat közöl. Most arról volt szó, hogy hogyan készülnek gyönyörű ékszerek a tengerbe került lim-lomból, és hogyan alkalmazható ez a mi életünkre is. Így a torta egy ilyen "kiállítást" próbál megjeleníteni. 
Hozzávalók:
-tortalap:
20 dkg cukor+ 70 g a habba
35 dkg liszt  

1 csomag sütőpor
1,5 dl olaj
1,5 dl tej
4 tojás

csipet só

krém:
75 dkg túró
2 dl joghurt
1 evőkanál búzadara
cukor/édesítőszer
vaníliaaroma
-díszítés: 
cukrok, mogyoró, csokidarabok, cukorgyöngyök
zselatin nem került bele végül is
Elkészítés: 
A tejet, olajat, tojássárgáját és a cukrot egy keverőtálban összevegyítjük, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. Először fakanállal óvatosan,  majd a robotgéppel alaposan kikeverjük. Utána felverjük a habot a cukorral, és kisebb adagokban hozzáadjuk a masszához. Kézi habverővel vegyítjük. 24 cm-es tortaformában 178 fokon tűpróbáig sütjük.
 A búzadarát elkeverjük a joghurtban, kicsi duzzadni hagyjuk, majd a cukorral és az aromával együtt az áttört túróhoz adjuk. Kb három részre osztjuk. Egy részbe ízlés szerint keverhetünk feldarabolt zselés-és kemény cukrokat, aszalt gyümölcsöt, csokidarabokat. Ezzel töltjük a tortát, a sima túrókrémet pedig a külső burkolásra használjuk fel. Tetszés szerint díszítjük. 


Bibliás elmélkedés:
Szemét, amely kinccsé válik
Akik az ÚRhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból.
Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.
Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR.
Megőrzi minden csontját, egy sem törik el közülük.
Halálos veszedelem éri utol a bűnöst, megbűnhődnek, akik gyűlölik az igazat.
Az ÚR megváltja szolgái életét, és nem kell bűnhődnie senkinek, aki hozzá menekül.
Zsolt 34,18-23.
SZEMÉT, AMELY KINCCSÉ VÁLIK
Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. (Zsolt 34,19)
Maine partjainál kézművesek árultak tengeri üvegből készült ékszereket, amelyek még otthagyott palack- vagy pohárhulladékként kezdték pályafutásukat. Az idő múlásával darabokra törtek, és szerteszét hánykolódtak az óceánban, amíg éles szélű fényes felületeik lágy, deres ékkövekké nem váltak, amelyeket a mesterek ezután újra felhasználtak. Mindegyik üvegdarab egyedülálló, ahogy minden ember is Isten egyedi alkotása.
Miután beszélgettem egy művésszel a tengeri üvegről, rájöttem, ha a törött üvegdarabok is értékes kincsekké alakíthatók, akkor Isten még többet tehet értünk, akik megtörtnek, elveszettnek vagy lelkileg sebzettnek érezzük magukat. Lehetünk bármennyire töröttek, Isten mindannyiunkban meglátja a jót. Ha akarjuk, Isten meglágyíthatja az éles széleket és lecsiszolhatja repedéseinket, hogy művészi alkotássá válhassunk, felragyogtatva a szépséget, amelyet ő hozott létre.
Ha a tengerből egy eldobott szemetet át lehet alakítani értékessé, akkor gondoljunk bele, mennyivel nagyobbra becsül bennünket az Isten, hogy megmentsen mindnyájunkat, az ő gyermekeit!
Imádság: Drága Istenünk, jelenléted ereje által formálj bennünket új életre, most és mindörökre. Ámen.
Megtörtségemet Isten valami széppé alakíthatja.
Robert K. Abel (Maryland, USA)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK MÉLTATLANNAK ÉRZIK MAGUKAT ISTEN SZERETETÉRE!

Böjt 2020


2020. február 24., hétfő

Szilvalekváros labdabukta

 Nagyon finom szilvalekvárt vettünk Valikától. Saját készítésű, sem cukrot, sem tartósítószert nem tartalmaz. Receptjét itt lehet olvasni képekkel. Esszük csak úgy kenyérrel, de buktába is ez való. Valahol láttam ebben a formában, és kipróbáltam.

 Hozzávalók:
60 dkg liszt
3,2 dl tej
1 tojás
1 mk. só
2 evőkanál cukor
8 dkg puha vaj
2,5 dkg élesztő
tojás a kenéshez
Elkészítés:
Az élesztőt felfuttatjuk egy kis langyos tejben, majd a tojást és a tejet elegyítjük, a vaj kivételével elkeverjük a hozzávalókat, és jól kidagasztjuk. A végén kerül bele a puha vaj. Hagyjuk duplájára kelni. 

Aztán átgyúrjuk a tésztát, 3 mm vastagra kinyújtjuk. A formálást egy nagy fánkszaggatóval végezhetjük (10 cm átmérőjű). A kerek lapokra teszünk egy kanál lekvárt, majd összecsípjük a szélét, hogy gömb alakú legyen, majd megfordítjuk. A leeső darabokat újragyúrjuk, és szaggatjuk. Pont annyi lett, hogy megtelt a nagy tepsim (30x40 cm). Tojással lekenjük a buktákat. Hideg sütőbe toljuk, és 180-200 fokon kisütjük. 



Hasonlóan készül a sárgabaracklekváros bukta és batyu is.
Bibliás elmélkedés:
"Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, amíg végül az egész megkel." (Máté 16.1-12)
Jézus ezt a példázatot arra használja, hogy leírja, mi történik egy ember életével, ha Isten megérinti. Meghall egy prédikációt, elkezd változni az élete. Aki eddig mindig rosszkedvű, pesszimista ember volt, az egyszer csak, de lehet, hogy lassacskán, derűs, bizakodó ember lesz. Isten kovásza belekerül az életébe. Hiszen mi is történik a kelt tésztánál? Egy kis darab élesztőt felfuttatunk, majd belegyúrjuk a lisztbe, és idővel a kis élesztő darabhoz képest  a tészta óriásivá nő. Ha a környezet észreveszi az ember életében a változást, akkor jó eséllyel ott is megindul valami. Végül egy egész közösség megváltozhat egyetlen ember hatására. Vagyis Isten egyetlen embert használhat fel arra, hogy tömegek élete változzon meg. Így volt ez Szent Ferenc életével is, vagy a reformátorok szolgálata nyomán. Adja Isten, hogy mindnyájan hasznára és ne kárára legyünk Isten országának! 
A kapros durbancs recept után egy tanulságos történet arról, hogy hogyan lehet valaki rossz kovásszá.

2020. február 21., péntek

Tövises galuska

Azt hiszem, butaságot csináltam. Bizonyára meg is botránkoztak a rendszeres olvasóim, amiért a temetés másnapján közzé tettem a túrófánk receptjét a farsangra való tekintettel. Régebben készült, nem akartam jövőre eltenni.  Arra gondoltam, hogy hátha valaki még fánkot akar sütni, itt egy ötlet, mintha böjtben nem lehetne fánkot sütni. Sőt! Ez a húsmentes recept éppen jó. Sajnálom, de ezen már nem tudok változtatni. Most viszont folytatom az emlékezés sorát ezzel az étellel, amit szintén még mama halála előtt készítettem. Mama szülőfalujából származik a recept, bár sok felé készítik. A sztrapacska is hasonló.
Igaz, hogy anyósomnál sosem ettünk, de a faluja receptkönyvében találtam, nemrég a tévében is láttam hasonlót. Megtetszett.
Hozzávalók:
-galuska
25 dkg reszelt nyers krumpli
25 dkg finomliszt
só, bors
1 tojás
-feltét
10 dkg túró
tejföl
3 szelet füstölt szalonna
 Elkészítés:
A szalonnát kockára vágjuk, és kiolvasztjuk. Összekeverjük a galuska hozzávalóit, és forró, sós vízbe szaggatjuk egy nedves vágódeszkáról késsel. 
 Tésztaszűrővel kiszedjük és leöblítjük, majd a szalonnán pirítjuk egy kicsit. Biztos a reszelt krumpli miatt hívják tövisesnek. Töviskesnek is hallottam már.
 Hozzáadjuk a túrót és a tejfölt. Sütőbe is tehetjük lepirítani egy kicsit, de így is finom. 
Bibliás elmélkedés:
"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van." (Római levél 8.rész 28.vers)
Egyik lányunk beszélt egy pszichológussal a haláleset kapcsán, meg arról, hogy nem is vagyunk nagyon letörve. Kicsit lelkiismeretfurdalásunk is van emiatt néha. A szakember elmondta, hogy létezik egy előgyász nevű lelki jelenség, amit akkor lehet megfigyelni, ha hosszú betegség után következik be a halál. A rokonok előre elgyászolják, hozzászoknak az elmúlás gondolatához. Mama ráaadásul szeretett imádkozni, templomba járni, reménységünk lehetett afelől, hogy a mennybe jutott. 
Egy nagyon szép és különös filmet ajánlok. Néhány ember találkozik Jézussal.  Egy szökésben lévőfiatal lány, egy férjhez menés előtt álló fiatal hölgy, egy válófélben lévő házaspár, egy üzletember kerülnek össze egy viharos éjszakán. Persze ez csak kitalálás, hiszen vele már itt a földön nem találkozhatunk, de mi lenne, ha? Fontos kérdések merülnek fel a hitről, és a filmben minden ember élete megváltozik valamilyen módon ennek a hatására.
A találkozás


2020. február 20., csütörtök

Túrófánk

 Mindjárt itt a böjt, vége a farsangnak, úgyhogy gyorsan közzé teszem ezt a fánkot, amit még két hete készítettem. Nagyon könnyű elkészíteni, sütni is öröm, mert a fánkocskák maguktól megfordulnak az olajban. Lekvárral vagy valamilyen laza krémmel szokták fogyasztani.
Hozzávalók: 
35 dkg túró
20 dkg finomliszt
1 vaníliáscukor
fél csomag sütőpor
csipet só
1 teáskanál citromhéj
2 tojás
1 dl rum
édesítő vagy cukor
a sütéshez bő olaj
Elkészítés:
A száraz anyagokat a szárazzal, a folyékonyt a folyékonnyal összekeverjük, majd elegyítjük, és jól kikeverjük. Kicsit állni hagyjuk, majd lisztes kézzel gombócokat formázunk belőle, és forró olajban kisütjük őket. Kis serpenyőt használtam, ötösével sütögettem. 








Túrós receptek itt.
Másik túrófánk recept itt.

2020. február 19., szerda

Öreglebbencs


Valójában nem is ezt a képet kellett volna feltennem, hanem a csigatészta képeit. Szomorú hírem van ugyanis. Meghalt anyósom, a csigakészítő. Egy hat évvel ezelőtti bejegyzésben írok róla, amikor még elég erős volt ahhoz, hogy tésztát gyúrjon. Aztán fokozatosan elhagyta az ereje. 5 évvel ezelőtt magunkhoz vettük a sógornőm meg én. Felváltva tölti az évet hol nálunk, hol náluk. Sokáig csigázott még, de már több mint egy éve nincs hozzá ereje. Sokat aludt, tévézett. Minden este leültem mellé, kicsit elbeszélgettünk, felolvastam neki egy imádságos könyvből és imádkoztunk. Nem voltak fájdalmai, de már alig evett. Néha turmixoltam neki a leveseket. A telet mindig a lányánál töltötte, ott is aludt el szép csendesen. Amikor 3 hete rosszul lett, összeszaladt majdnem a teljes család. Körbeálltuk: 2 gyereke, 9 unokája, 8 dédunokája. Még tudatánál volt. Szépen el tudtunk tőle búcsúzni. A temetés napján nagyon szép volt a napi ige a bibliaolvasó kalauzban: ..."megvigasztaljak minden gyászolót, hamu helyett koszorút adjak nekik, dicséret palástját a csüggedt lélek helyett..." (Ézsaiás 61.)
Az öreglebbencs a kedvencei közé tartozott amíg meg tudta enni. Így főzik a szülőfalujában, én is tőle tanultam. Ezzel a két bejegyzéssel rá emlékezem.
Hozzávalók:
25 dkg lebbencstészta
fél kg krumpli
3 szelet füstölt szalonna
száraz kolbász
1 nagy hagyma felkockázva
1 evőkanál őrölt piros paprika
só, bors (csöves erős paprika)
Elkészítés:
A szalonnát kis kockákra vágjuk, és kiolvasztjuk a zsírját. Ha könnyebbre akarjuk készíteni, akkor olajra cseréljük, de én hagytam a zsíron. A tésztát kis darabokra törjük, és lassan megpirítjuk rajta. Közben beledobjuk a karikára vágott kolbászt is, majd kicsit félre húzzuk a lábos alján, helyet készítünk a hagymának, és megdinszteljük benne. Rászórjuk a piros paprikát, a kis kockára vágott krumplit, felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, és lassú tűzön puhára főzzük. Nehéz étel, különösen a zsíros változat, ezért öhönnek is hívják, mert ha jól belaktál belőle, akkor csak annyit tudsz mondani, hogy öhön. Viszont sok savanyúsággal kell fogyasztani, ami azért oldja a feszültséget.  Legjobb hozzá a vizes uborka vagy nyáron a kovászos.



Bibliás elmékedés:
Az almával borított sertésborda recept után található néhány gondolat gyász esetére.

2020. február 14., péntek

Csokiszívecskék



A boldog zabkeksz csokival leöntve Valentin napra.  5 dkg étcsoki és egy evőkanál olaj melegen összekeverve, és a formákba símítva. 

Ady Endre: Őrizem a szemed



Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Latinovics Zoltán előadásában: 


A Misztrál Együttestől megzenésítve: 

2020. február 11., kedd

Pulyka apró sütve

Ha valaki pulyka apróhúst lát a hentesnél, és esetleg töpreng, hogy mit lehet vele kezdeni. Venné, mert olcsó, és, hozzáteszem, finom, egészséges. Nagyon egyszerű elkészíteni. Jól befűszerezve, kis borral meglocsolva kiváló pecsenye lesz belőle. Sót, borsot, majoránnát, őrölt rozmaringot szórtam rá. Állt egy éjszakát, majd kis olajon átpirítottam, hogy kifehéredjen. Után dobtam rá egy nagy darabokra vágott hagymát, még sütöttem egy kicsit, kapta a bort, és készre sült fedő alatt. Köretnek bármi jó, amit sült húshoz adnánk.


2020. február 7., péntek

Boldog diós zabkeksz cukorbetegeknek (is)

Nem tudom, hogy ki hogy van a sütipecsétjével, de én még nem használtam, pedig már évek óta megvan. Ráadásul valamelyik gyerektől kaptam, és lehet, hogy sokáig várta a visszajelzést. Én meg nem szeretek sütni, kekszet meg különösen nem. Férjem 2-es cukorbetegsége indított el ezen az úton, de még nem pecsételtem, Ez a zabkeksz valójában nem is igazán való hozzá, mert a zabpehely miatt nem lesz szép egyenletes, de legalább úgy néz ki, mint egy kézműves termék, nem igaz?  Legalábbis ezzel vigasztalom magam akkor is, ha tortát sütök, vagy süteményt vágok fel. Soha nem találom igazán szépnek őket. Az ízük viszont persze más kérdés. Azzal nincs baj. 
Hozzávalók:
20 dkg zabpehely
10 dkg finomliszt
10 dkg margarin
5 dkg darált dió
reszelt citromhéj
édesítőszer
víz
Elkészítés:
A száraz anyagokat összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a margarint, és annyi vizet adunk hozzá, hogy jól gyúrható legyen. Az édesítőszert a vízzel együtt adagoljuk, ha folyékony, ha nem, akkor a liszthez megy, ízlés szerint.  Ha nem kell diétázni, akkor helyette 5 dkg méz mehet bele. Kicsit állni hagyjuk hideg helyen, aztán 2 mm vastagra elnyújtjuk, majd gombócokat formázunk belőlük. A sütipecsétről levesszük a gumis részt, és ellapítjuk a gömbjeinket, majd visszatesszük a nyomdát, és egyenként rányomjuk a "Boldog keksz" szöveget. Margarinozott tepsiben, 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. 

Bibliás elmélkedés:
"Hol a boldogság mostanában? Barátságos, meleg szobában." - írta Petőfi Sándor Téli világ című versében. A versbeli szegények, a vándorszínész vagy a katona dideregtek a cudar időben. Ma már nagyon ritka az éhező és fázó ember, mégis kevesebb a boldogság, mint akkoriban. Magasabbak az elvárások, hiszen a jólét többnyire természetes. Ha viszont nem a meleg szoba, vagy a bőséges táplálék jelenti a boldogságot, ha a gazdagok között is sok a depressziós, az öngyilkos, akkor mi a kulcsa a megelégedettségnek? 

Isten könyvéhez, a Bibliához fordulhatunk útmutatásért. Jézus egész sor boldogmondást fogalmaz meg, de egyik sem beszél anyagiakról. Lelki értelemben vett szegénység, szelídség, irgalmasság békességvágy szerepelnek a felsorolásban. Csak néhányat emeltem ki.
-lelki szegénység. Azokra gondol, akik nem bonyolítják túl a dolgokat. Akik úgy fogadják az életet, ahogy van, nem aggodalmaskodnak, nem elégedetlenkednek, hálásak Istennek. Elhiszik, hogy mennyei Atyjuk szereti őket, és jót akar nekik. Tudják, hogy Isten egy-egy nehéznek tűnő helyzetből is jót tud kihozni, kihívásnak és nem problémának fogják fel.
-szelídség. "Szelíd ember az, aki enged az Isten szavának."- mondta egyszer egy hívő ember. Mit jelent engedni, és miért szelídség ez? Az ellentéte az erőszakosság. Így már könnyebb is megérteni. Az erőszak az önzésből fakad, csak én vagyok a fontos, csak nekem legyen jó, én, én, én. Isten azonban mások felé fordít. Aki már megtapasztalta azt az érzést, hogy jobb adni, mint kapni, az tudja, miről beszélek. Aki még nem, az próbálja ki. "Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik."(Máté evangéliuma 23. rész 12. vers)
-irgalmasság. Olyan erény, amely segítőkészséget jelent, készséget a megbocsátásra. A Magyar  Katolikus Lexikon nagyon szépen összefogalja:  "A Szentírásban az irgalmasságnak megfelelő ószövetségi kifejezés az anyai szeretetre utal, mely a méhben hordozott élet védelmezésében, gyarapításában és az érte vállalt szenvedésben mutatkozik meg. Isten irgalmassága hasonló a gyermekét szerető szülőhöz, de túl is szárnyal minden emberi jóságot (Ésaiás 49,15; Sir 18,13), és erősebb az ember Isten iránti hűtlenségénél. Az ÓSz úgy ismeri az irgalmasságot, mint a próféták által követelt emberi magatartást."
Az irgalmas szamaritánus, aki segít az ismeretlennek, akit a rablók támadtak meg.
-békességvágy. Az Igében így szerepel: békességre igyekezők. Nem az a vágy tehát, hogy engem hagyjanak békén vagy ne legyen háború. Inkább azokra gondol Jézus, akik kerülik az emberi kapcsolatokban a  harci helyzeteket, nem kezdeményeznek veszekedést, igyekeznek mások megbékéltetésében is eszközök lenni.
.........
Ebből következően ez a keksz nem lehet boldog csak attól, hogy rá van írva németül. Belülről kell rendben lennie, de azt hiszem, hogy azzal sincs baj. 😊
kép forrása: pixabay.com

2020. február 6., csütörtök

Rakott karfiol


Hozzávalók:
1 nagyon nagy karfiol vagy 70 dkg mirelit vagy télire eltett üveges
mokkáskanál köménymag
1 -2 csésze rizs
fél kg darált sertéshús
olaj
fél liter tejföl (joghurt)
só, bors, piros paprika
Elkészítés:
A karfiolt sós, köménymagos vízben megfőzzük, ha nyers.
A rizst kétszeres sós vízben félig puhára főzzük. A mennyiség attól függ, hogy mennyire szereti a család az ételt. Nálunk van, aki óvatosan és nagyon ügyesen kibányássza a rizses, húsos részt, ezért általában ekkora mennyiséghez két csészét is megfőzök. A húst olajon megpároljuk, megszórjuk piros paprikával, kis vizet, borsot adunk hozzá, és 5 percig főzzük.
Egy nagy tepsit olajjal megkenünk, ráfektetjük a karfiol felét, arra kerül a rizs, a hús, és újra a karfiol. A tetejére öntjük a főzőlével elkevert tejfölt vagy joghurtot. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg szép piros lesz a teteje. Miután hűlt egy kicsit, lehet kockára vágni. Vagy nem. 😊
Készülhet hús nélkül is köretnek, de szerintem főételnek így is megállja a helyét.
Majdnem ugyanígy készül a rakott kelkáposzta is.

2020. február 1., szombat

Mákos zabkeksz cukorbetegeknek (is)

 
Híztam egy kilót, pedig nemrég mondtam a lányomnak, hogy mindegy mit eszem és mennyit, 76 kg. Persze egészségesen étkezem, karácsonykor sem ettem túl magam, de azért lecsúszott egy-egy szelet sütemény. Mégsem híztam. Most viszont ráálltam a mérlegre, és 77,4. Nem tudom, mi lehet az oka. Talán az, hogy a Jóisten még elnézi a beiglit szenteste, de a sok kocsonyát később már nem? 😊
Na, szóval, le kellene adni egy kilót. Igazság szerint többet is, 70 kilósan érzem igazán jól magam, de nem akarok nagyon ráncosodni. 
A rendszeresebb étkezésekhez is vissza kell térnem, mert nem mindig ettem ötször mostanában. Pedig a fogyókúrának alapvető szabályai közé tartozik a rendszeres étkezés. Ebben egy-két szem keksz segíthet délelőtt vagy délután. A költözés előtt 83 kg voltam. Akkor határoztam el, hogy ez így nem mehet tovább. Le is adtam 8 kg-t, de az is igaz, hogy rásegített a sok csomagolás, cipekedés. Mostanában sétálunk Évivel. Gyönyörű helyen lakunk. Mellettünk egy parkot létesítettek a mocsárból tavacskával, kacsákkal, szárcsákkal. Néha még fehér kócsag is előfordul. 
A mákos gubából kimaradt mákkal is kellett valamit kezdeni. Már majdnem elfogyott a batátás keksz, úgyhogy kézen fekvő volt a következőt elkészíteni kedves, 2-es cukorbeteg férjemnek. És kedves fogyókúrázó feleségének. 😩
A mák telítetlen zsírsavakban és más hasznos anyagokban gazdag, 2017-ben az év gyógynövénye lett. Rendkívül magas a kálcium tartalma.  A szénhidráttartalma is kedvező, 10 dkg-ban 8.6, a dióban kicsit kevesebb, de a mandulában 10 fölött. A finomlisztben pedig 71 g.
Az alap most is a sütőtökös zabkeksz volt, amin kicsit változtattam az új összetevők miatt. 
Sütőtökös zabkeksz 1
Már egy másik sütőtökösnél is változtattam, de mindig visszatérek a kiindulási ponthoz. 
Sütőtökös zabkeksz 2
Szeretek a zabpehelyliszttel dolgozni, cukrosoknak jobb, mint a fehér liszt, bár több folyadékot igényel. Ha jól eltaláljuk a fűszerezést, akkor nagyon finom gyümölcsökkel is. Birsalmával próbáltam már. 
Birsalmával
zabpelyhes almásnál kevés vizet tettem bele, úgyhogy reszelni kellett, de így legalább különleges lett. 

Hozzávalók a mákos kekszhez:
20 dkg zabpehelyliszt
10 dkg finomliszt
5 dkg darált mák
1/2 csomag sütőpor
1 csipet só
1 csomag reszelt citromhéj
1 evőkanál folyékony édesítőszer
1 evőkanál citromlé
három evőkanál víz
1 tojás
10 dkg margarin
(diétás meggylekvár a ragasztáshoz)

Elkészítés:
A száraz anyagokat habverővel jól elkeverjük. Így egyenletesen eloszlanak. Tapasztalatom szerint jobb, mint átszitálni. A folyékony hozzávalókat (a lekváron kívül) elvegyítjük a lágy margarinnal, és alaposan összegyúrjuk az egészet. Fél órát hagyjuk pihenni hűvös helyen. Utána 2 mm vastagra kinyújtjuk, köröket szaggatunk belőle, és sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 fokra előmelegített sütőben kisütjük.
Ha kész, kettesével összeragaszthatjuk valamilyen diétás lekvárral. Nekem a meggy illett ide. Saját eltevés.



Bibliás elmékedés:
Sose értettem, hogy hogyan hihettek a babonáknak az emberek. Mákja van! - szokták mondani, ha valakinek jól sikerült valami. Karácsonykor a babona szerint mákot kellett darálni, hogy a lányok férjhez menjenek. Aki pedig mákot, diót, tököt fogyasztott ilyenkor, annak sok pénz fogja ütni a markát. Pedig a  szegényebb családok többnyire ugyanúgy nélkülöztek a következő évben, mintha nem ettek volna mákot. "Szerencséje lesz, ha kéményseprőt lát", "bajba fog kerülni, ha átfut előtte egy fekete macska". A négylevelű lóhere annyiban hoz szerencsét, hogy már eleve nagyon ritka, és nehéz találni.Talán ősi vallásunk maradványai ezek a félelmek, hiedelmek. Amikor még Istent nem ismerték a Biblia alapján, és ki akarták engesztelni a szellemeket valami sajátos módon. Ebben persze biztos volt egy csomó félelem, jaj fekete macskát láttam, mi lesz most. Aztán vagy nem lett semmi, vagy tényleg történt valami rossz, és akkor annak lehetett tulajdonítani. Hitetlen koromban én is hittem néhány babonában, de aztán beláttam, hogy Isten kezében vagyunk. Ha az életünket Hozzá akarjuk igazítani, az Ő útján járni, akkor számíthatunk a védelmére. Olyan Ő, mint a jó pásztor, aki megy a nyáj előtt, elzavarja a ragadozókat, kitépi a mérges növényeket, friss vizet és jó füvet keres a báránykáinak. 
"Tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van." (Római levél 8.28)
Ez a szép ének jutott az eszembe. Szeretettel küldöm.