2026. szeptember 30., szerda

XI. Ennivaló úti beszámoló. Győr 2.rész

 

Nagyon szeretem a régi korok építészetét. Különösen csodálom a szép ablakokat, a kiugró erkélyeket, szobákat. Győr belvárosában volt belőlük jó sok.


Egyik szebb, mint a másik, nem igaz?

Szerda délelőtt két templom látogatását terveztük be. Az evangélikusban ismét Isten szervezését láttuk, mert éppen egy tudományos előadáshoz készülődő szakértőknek mutatták be az épületet, és meséltek sok érdekes dolgot a történetéről. A templom még a Türelmi rendelet előtt épült, amikor protestáns templom nem állhatott az utcafronton és nem lehetett tornya. Nem is láttuk a kis vonatból sem, mert épületek veszik körbe. Nagyon szép az oltára,  és az orgonája is különleges. 


 Azok a fekete pöttyök a a templom falán Napóleon ágyúgolyói.
A bejárati ajtó.

A Budapest Kálvin téri feliratos kőlapok mintájára készült ez a lap.


A református templom később épült. Már az utcára és toronnyal.
A keresztelő medence, 
és az orgona.
A szószék
A bejárati ajtó felett ez a felirat látható: 
"Ez a hely nem egyéb, mint Istennek háza, és a mennyország kapuja." 1. Mózes 28.17. Ez nem azt jelenti, hogy aki ide belép, az mindjárt a mennyben találja magát, hanem azt, hogy itt hangzik az igehirdetés, amin keresztül Isten szólhat hozzánk, meghív a vele való közösségbe, melyre igennel válaszolhatunk.
A zsinagógába sajnos nem lehetett bemenni, a többi templomot is csak kívülről láttuk. 
Kicsit gondolkodtunk, hogy ismét a kifőzdébe menjünk-e, vagy válasszunk egy éttermet, és ez utóbbi mellett döntöttünk. Elvégre is ez volt a nyaralásunk. A nyáron csak dolgoztunk a telken, és nyaraltattuk az unokákat, ami nagyszerű élmény volt, de mégsem kettőnkről szólt.
Választásunk a Matróz étteremre esett.  

Az étterem 100 éves múltra tekint vissza, bár azóta megváltozott a neve is. Víg Hajósból Matróz lett.

A hely ugyan a halászléről híres,  de én a halászlére nagyon kényes vagyok, jóformán csak a saját főztöm ízlik, ezért nem kóstoltam meg. 
Én süllőt ettem bakonyi módra, szóval gombával,


férjem pedig vörösboros marhapörköltet sztrapacskával, juhtúróval. Nem éppen diétás, de annyit gyalogoltunk, hogy a sok séta, reméltük, hogy leviszi a kalóriákat. 

Ebéd után mindig visszamentünk a szállásunkra. A falon ez a tábla fogadott.

Nagyon sajnáltuk, hogy nem látogatható most a Győr történetét bemutató múzeum, de délután megnéztük a Várkazamata kőtárat, ahol a római korból fennmaradt síremlékeket és más tárgyakat mutattak meg. 






Gyerekeknek is szeveznek itt programokat. Érdemes benézni, ha valaki erre jár. 

2026. szeptember 29., kedd

XI. Ennivaló úti beszámoló. Győr 1.rész

 

Még soha nem jártam eddig Győrben, pedig nincs is olyan messze tőlünk, úgyhogy nemrég felkerekedtünk, és néhány napot eltöltöttünk a városban. Már a szállás foglalásunkon is Isten áldása nyugodott, mert egy ismerőstől, aki ott lakott, kérdeztem, hogy tudna-e olcsó helyet ajánlani, és mindjárt egy evangélikus egyházi szobát ajánlott a figyelmünkbe, amit le is foglaltunk. Nagyon kedves kis szoba volt fürdővel, igaz, hogy a 2. emeleten, de kell egy kis mozgás. 

Kedden délelőtt még elmentem fodrászhoz, és szinte onnan indultunk is. Kicsit izgultunk az út miatt, mert az autópályák időnként parkolóként tudnak működni, de az útépítés ellenére megállás nélkül haladtunk. Kedves ismerősünk ugyan parkolót nem tudott mutatni a szállás közelében, de nagyon közel egy ingyeneset igen, az egyik híd alatt. Egyébként 450 ft-ba kerül óránként az utcán. Ahogy behajtottunk oda, éppen távozott egy autó, aminek a helyére bekanyarodtunk, és ott is hagytuk a kocsit végig. Néha, amikor arra jártunk, megnéztük, hogy megvan-e még. 

Ez volt a szobánk. 

A közelben egy Márka nevű önkiszolgáló étteremben ebédeltünk. Májgombóc levest és rántott szeletet sült zöldséggel. Finom volt és bőséges, még be is csomagoltunk egy keveset a második fogásból.

Rövid pihenés után felszálltunk a városi kisvonatra, ami valójában egy kis busz, és 30-40 perces városnézésre indultunk. Szép volt az idő, szép volt a város. Közben szólt az ismeretterjesztő szöveg. Nagyon élveztük. 


Ott-ház
A Bécsi kapu térről indultunk, és ide is tértünk vissza. Egy szép épület a térről. Az első képen látható szobor is a téren látható. Kisfaludy Károlyt ábrázolja, aki Győr közelében, Tét községben született 1788-ban. Költő és drámaíró, a reformkori irodalmi élet fő szervezője és meghatározó egyénisége volt.
Minden évben megrendezik az Öt Templom fesztivált Győrben, amikor a katolikus, református, evangélikus, görög keleti és a zsidó templomokat kinyitják, és különleges programokkal mutatják be a zsidó-keresztény kultúra bölcsőit. 
"Ezen a fesztiválon nincs sör, nincs virsli, de van valamiféle spirituális hangulat és áhitat, és rengeteg ismerkedés a másik ember hitével és szeretetével. Ez a mi közös ünnepünk, ahol évről évre, estéről estére másik újvárosi templomban gyúlnak ki a fények, a tolerancia és a békesség fényei."-írják a szervezők. A képen csak három látszik, és csak kettőbe jutottunk be másnap. Erről majd a következő részben írok.
A kis vonatból láttuk a  fürdőt, melynek egyik jelképe az óriási szódásüveg. Úgy köthető a városhoz, hogy a szódát Jedlik Ányos bencés szerzetes találta fel, aki Győrben tanult is, és tanított is. 
A szódásüveg másutt is kapott szobrot.

A városnézés után elindultunk múzeumot keresni, amikor legnagyobb megdöbbenésünkre két óriási kínai agyagkatonával találtuk szemben magunkat. Bár tudtuk, hogy éppen itt van belőlük egy kiállításra való, mégis különleges élmény volt itt látni őket. 
Az agyag hadsereg az első kínai császár, Csin Si Huang-ti álmát hivatott vigyázni, és biztosítani az uralmát a síron túl is. Az uralkodó Kr. előtt 259-210-ig élt. Egységesítette Kínát és a Nagy Falat is ő kezdte el építeni. Sírját még nem találták meg, a katonákat földművesek fedezték fel.


Megrendítő volt látni, hogy egyetlen emberért milyen áldozatot kellett hozni, végül is teljesen hiába, hiszen a túlvilágon már senki sem fog uralkodni, csak Isten. Megrendítő az is, hogy mi most élünk, amikor személyes kapcsolatban lehetünk a Teremtőnkkel hit által Krisztus érdeméért, " ...nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjen."(Efezus 2.8.) Milliók haltak meg az építkezés miatt az ókori Kínában egyért, 2000 éve pedig egy, Jézus Krisztus halt meg mindenkiért. "Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek." (Titusz 2.11.)
Nagyot sétáltunk a városban, sok szép helyet láttunk, de erről majd a következő bejegyzésben.
Hoztam otthonról főtt tojást, kolbászt, paprikát vacsorára, reggelire, de aztán mégis úgy döntöttünk,  hogy csak reggelire tartjuk meg, és keresünk egy éttermet. Nem is bántuk meg. A Pálffy étteremben én Cordon bleut ettem salátával, petrezselymes krumplival, a férjem pedig fokhagymás tarját  csalamádéval. Sőt! Megivott egy korsó sört is, amire már régen nem volt példa. Én nem szeretem a sört, de a a melegben mégis megkóstoltam, és jól is esett.

Jól elfáradtunk, bőven megvolt a 10 ezer lépés, nem kellett egyikőnket se ringatni. Aludtunk, mint a bunda reggelig.