2020. május 28., csütörtök

Spirálkalács

Áldott szép pünkösdi ünnepeket kívánok!
Régóta szemeztem már ezzel a kaláccsal, de azt hittem, hogy nehezebb lesz elkészíteni. Alig van több munka vele, mint egy lekváros buktával, és mégis különleges. Kovásszal készült, de élesztővel is jó. A kovászos kenyér óta tartok egy adag kovászt a hűtőben, ebből vettem ki.
Hozzávalók:
-tészta
450 g liszt
2 dl tej
6 dkg vaj
cukor, só
egy tojás
két dl kovász vagy 2 dkg élesztő + fél dl tej+ cukor felfuttatva
-krém:
15 dkg Nutella
8 dkg csoki

Elkészítés:
A vaj kivételével a tészta összes hozzávalóját a keverőtálba tesszük, és összegyúrjuk. A végén keverjük bele a puha vajat. Egy olajjal kent tálba tesszük, lazán rá a tetejét, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Reggelre olyan szépen megkelt, hogy a fedőt megemelte.
A Nutellát kicsit felmelegítjük, és elkeverjük a csokival. A tésztát téglalap alakra nyújtjuk, ha tudjuk. Kb 3 mm vastagra. Rákenjük a krémet. A kép alapján összehajtogatjuk, hogy egy kis csomagot kapjunk. 


Kinyújtjuk, majd 2 cm-es csíkokra vágjuk. Megtekerjük, mintha ruhából facsarnánk ki a vizet. Sütőpapírra tesszük, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Figyeljünk, mert hamar kész. Utána kiborítjuk egy papírra úgy, hogy a sütőlapon lévő rész kerüljön alulra. Megkenjük lekvárral, ami összeragasztja.
 Feltekerjük, levágjuk a végét két oldalon, és kész is vagyunk. 
Az igazsághoz tartozik, hogy nekem a krém elkenődött, nem lett csíkos az összes, ezért nem adtam hozzá a tekercshez, amit már nagyon bánok. Belül elbírta volna a látvány. Ez a tekercs az összmennyiség 2/3 részéből készült. A többit megettük magában.
Nemcsak szép, hanem finom sütemény is. 

Bibliás elmélkedés: 
Pünkösd ünnepére készülődik a keresztény világ. Sok gyülekezetben, mint nálunk is, most lesz az első istentisztelet a karantén után. Már nagyon várom. Nem hittem volna, hogy valaha is eljön az az idő, amikor nem mehetünk az Isten házába, és imádság sem lesz benne. Sokan, férjem is, úgy oldottuk meg, hogy felvettük az igehirdetést itthon, mivel 40 km-re lakunk, férjem csak helyettesít, és leadtuk a gyülekezet facebook oldalán. Minden nap volt egy rövid áhítat is, amiben elmondta az adott bibliai igeszakasszal kapcsolatos gondolatait. Így tudtunk kapcsolatban maradni a gyülekezeti tagokkal. Nagyon jól működött a home office is, és hála az Úrnak, alig volt temetés. Persze ez nem ugyanaz, mint amikor köztük élünk, bármikor lehet beszélgetni, együtt imádkozni. Isten nem véletlenül hívta össze gyülekezetbe az övéit. Jó együtt lenni, egymás hite által épülni: 
Te hogy élted meg ezt meg ezt a problémát? 
Tudnál-e segíteni a tábori szolgálatban? stb
Ahogy a zsoltáros mondja: 
"Mily jó, és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! ...Csak oda küld az Úr áldást és életet örökké."
Az egyik pünkösdi játékot ennek a közösségnek a jegyében hirdettem. Olyan süteményt vagy desszertet kellett készíteni, amely sok kis részből áll, mégis egységes egész és nagyon finom illata van. A sok kis, egységgé váló rész a süteményben az egyház természetét hivatott szemléltetni. Isten tervében a keresztyén-keresztény közösség tagjait mély szeretetkapcsolat köti össze Krisztussal és egymással. Ez jól érzékelhető, biblikus kifejezéssel Krisztus jó illatának kell érződnie rajtunk. (2. Korinthus 2.15)
A másik játékban flambírozott ételeket vártam, mert pünkösd a Szent Lélek kitöltetésének ünnepe is. Isten láthatatlanul a szívünkbe (bensőnkbe) költözik, ha hiszünk és engedelmeskedünk neki. Ennek a jele az első pünkösdkor az volt, hogy lángnyelvek jelentek meg. Ma már ez nem várható, de Isten ugyanúgy szeret bennünket, mint akkor. "Térj énhozzám, mert megváltottalak!" - mondja.

7 megjegyzés:

  1. Gyönyörű kalácsot készítettél! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletes, ügyesen elkészítetted! Nagyon guszta lett, és persze finom is 😊
    Nektek is szép ünnepet kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett a kalács! :)
    Nálunk is készült már, a karácsonyi asztal éke volt, mindenki szerette.
    Áldott Pünkösdöt kívánok az egész családnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem találom.Ezen a néven más van nálad.Küldd el a linket!

      Törlés
    2. Más néven van fent a blogon mint a tied, itt a link: https://abroszra-valo.blogspot.com/2018/12/csavarva-tekert-mogyorokremes-kalacs.html

      Törlés