Sóskaleves naranccsal, répával

 

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire finom lesz, bár minden összetevőjét szeretem, na de együtt! Hát kérem, együtt valami fenséges lett. Csak ajánlani tudom. A videkize.hu-n találtam az ötletet.
Hozzávalók:

20 dkg friss sóska
1 dl olaj

mk só
1 sárgarépa finomra reszelve
1 nagy narancs és ha kezeletlen, a héja vagy 1 tk szárított narancshéj
2 dl tejszín
2 evőkanál keményítő
1 liter víz

édesítő vagy cukor

...

1 sárgarépa vékonyra gyalulva

Elkészítés: A sóskát megmossuk, a vastagabb száraitól megtisztítjuk, és az olajon elkezdjük párolni.

Sózzuk, hozzáadjuk a sárgarépát, kicsit együtt pirítjuk, majd a narancs levét, rostjait és héját is.

Én szárított narancshéjat használtam. Felengedjük vízzel, egyet forr, majd a keményítőt elkeverjük a tejszínben, és behabarjuk vele a levest.

 Botmixerrel selymesítjük.

Közben a sárgarépát grillezzük, vagy olajon megpirítjuk egy kicsit. Ez lesz a feltét. Sárgarépa chips/csipsz.

Bibliás elmélkedés:
Nagyon megtetszett ez a szó, hogy selymesítjük. Mindig bajban vagyok az idegen szavakkal. Teljesen megértem a nyelvújítókat a 19. században. Függetlenedni akartak az idegen befolyástól, és bebizonyítani, hogy  a magyarok ugyanolyan értékesek, mint más népek. Persze ezekből a próbálkozásokból született  jó néhány idétlen szóösszetétel, mint pl a nyaktekerészeti mellfekvenc (nyakkendő), vagy a gőzpöfögészeti tovalöködönc (vonat), de legalább mosolygunk egy kicsit. Aztán szépen kiforrta magát, és létrejöttek a magyaros szavak is, amelyek ugyanolyan jól kifejezik a mondanivalót, mint a külföldi társaik. Nemrég kaptam ajándékba egy könyvet a rezilienciáról. Ez "a meglepetésekkel, változásokkal és váratlan akadályokkal való megbirkózás képességét" jelenti.  Sok szellemi foglalkozású ember szenved attól, hogy nem képes megbirkózni ezekkel. Jó és hasznos tanácsokat találtam benne arról, hogy hogyan lehetünk lelkileg ellenállóak, vagyis hogyan előzhetjük meg a kiégést. A könyv szerzője, Paul Donders,  olyan tényezőket sorol fel, amelyek segítenek ebben:

-megbékélés a múlttal

-realista optimizmus

-problémamegoldó képesség

-önfegyelem

-tudatosság és szenvedély

-egészséges kapcsolatok

Nagyon jó élettörténeteket és gyakorlati példákat hoz. Fontosnak tartja a képességek kibontakoztatását, valamilyen szabadidős tevékenység gyakorlását is. Lefordítva, kedves gasztrobloggerek (főzőnaplóírók 😊), az ételek elkészítése, a fotózás is lehet egy fajta kiégés megelőzés. Amiért pedig elkezdtem írni ezt a részt, az az, hogy 

a nemzeti öntudatot fontosnak tartja.

 "Aki ...nem értékeli a saját országát, és nem látja annak jövőjét, az a pozitív gondolkodás és a reziliencia terén is sokat veszít." Persze ez is már megint egy idegen szó, pedig ott a lelki egyensúly helyette. 

Nálunk a nemzeti öntudatot tudatosan rombolták az elmúlt évszázadokban, és teszik ezt ma is. Cserna Szabó András gasztrofilozófus idéz egy barátjától: "Magyarországon 'kulináris kolonizáció' történt. A gyarmatosított a gyarmattartótól várja a finom ízeket, pompás falatokat. És ez persze nem csupán magyar jelenség, de azért mondjuk Olaszország még ma is elképzelhetetlen olasz konyha és konyhák nélkül, Budapest ma már elképzelhető érdemi magyar konyha nélkül."

Véleményem szerint ez azért van, mert elhitetik velünk, hogy a magyar konyha nem egészséges, pedig pl. sok zöldséget használunk.

Szóval főzzünk nyugodtan magyarosan, használjunk magyar szavakat, ahol csak lehet, és élvezzük az életet, legyünk hálásak, keressük mindenben a jót. Végül is erre tanít a Biblia is:

"Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok, ...tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek."Máté 6.25.