Aludttejes pogácsa magvakkal. Kicsit diétás

 

Mióta már csak Évi van itthon, és ő is igyekszik korlátozni a cukorfogyasztást, jóformán csak vendégeknek készítek "normális" süteményeket. Az előző tojás linzert is az énekkari társaimnak vittem. Mivel azonban köztük is van egy cukorbeteg, gondoltam egy merészet, és sütöttem egy neki valót, egy  pogácsát is. Legnagyobb örömömre meg is kóstolt egyet. Azért a többi is elfogyott valahogy. 😊
Hozzávalók:

-tészta:
20 dkg finomliszt
30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 teáskanál só
10 dkg margarin
2 dkg élesztő

csipet cukor
kb 1 dl víz
aludttej
1,5 felvert tojás

.......

-tetejére:

fél tojás
magvak (napraforgó, tökmag, szezámmag keveréke)
Elkészítés:
A száraz anyagokat összekeverjük, elmorzsoljuk benne a margarint. Az élesztőt egy kis meleg, cukros vízben felfuttatjuk. ( A kelés közben az élesztő feldolgozza a cukrot) A lisztes keverékben mélyedést készítünk, beleütjük a tojást, hozzáadunk annyi aludttejet, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. A pogácsát általában nem szoktam keleszteni, hanem azonnal sütöm, de a teljes kiőrlésű liszt miatt most vártam egy fél órát. Utána kinyújtjuk két ujjnyi vastagra, késsel bevagdossuk, és kiszaggatjuk. Kis tojással megkenjük a tetejüket, rászórjuk a magvakat, és előmelegített 200 fokos sütőben kisütjük.

Másik aludttejes pogácsa

Bibliás elmélkedés:

Kislány korom óta szeretek énekelni. Ötödikes korában minden tanulót meghallgattak az iskolában, és a jó hangúaknak nem volt menekvés: járni kellett az énekkarra. Szigorú, de nagyon felkészült tanárunk volt. Szerettem a próbákat. Először a szopránba kerültem, következő évben azonban átsoroltak a mezoba. Nagyon rosszul éltem meg, de hetediktől alt lett a hangom. Olyan volt, mint egy leminősítés, hiszem a szoprán viszi a dallamot. Mindenki rájuk figyel. Mi meg csak a kísérő személyzet vagyunk-gondoltam. Hosszabb töprengés után megváltozott a véleményem. Igaz, hogy a szoprán viszi a dallamot, nekik könnyű megtanulni, de nagyobb kihívás a nehezebb feladatot elvégezni. Végül is megnyugtattam magam, és ma már boldog altos vagyok. Mivel azonban csak három szólam van a gyülekeztünk kórusában, és itt férfiak is énekelnek, ismét "átkerültem" a mezoba. Nagy hangterjedelmem miatt általában a tenor és a szoprán dallamát is tudom énekelni, de azért a saját helyemen vagyok igazán biztonságban.

Több kórustársam jár magánének szakra, és két éve én is elkezdtem gondolkodni azon, hogy képezem egy kicsit a hangomat. Megemlítettem ezt a kántorunknak, ő megemlítette ezt a zeneiskolában, és néhány nap múlva már biztosra vették, hogy be fogok iratkozni. Kaptam a telefont a zenetanár barátnőmtől, hogy örömmel hallja, hogy...

Mintha bekerültem volna egy szülőcsatornába, ahonnan nincs visszaút. Nem is volt. Mielőtt igazán megimádkoztam volna, befizettem a nem kevés tandíjat, és elkezdtem járni. Egyáltalán nem erre számítottam. A tanárnő operaénekes volt, és belőlem is azt szeretett volna faragni, és amikor látta, hogy nem vagyok rá alkalmas, akkor lazított a próbákon. Láthatóan szenvedett az egésztől, és én is. Félévben ki is maradtam. Nagy kudarcnak éltem meg, hogy így alakult, de szerencsére jelentkezett egy növendék, a helyem nem maradt üresen. Nem is maradt volna, mert megmondtam, hogyha nem tudják megoldani másként, befizetem a második félévet is, nem akarok kellemetlenséget okozni senkinek, de nem fogok eljárni. Nem volt rá szükség, és nem is akarták volna engedni. 

Így jár az,a ki a saját feje után megy, mások befolyására hallgat, és nem Istentől kérdezi, hogy mi az útja, pedig hányszor elénekeltem az istentiszteleten: 

"Utaid, Uram (Isten) mutasd meg, hogy el ne tévedjek!" (25. zsoltár)

Hát eltévedtem, de bocsánatot kértem Tőle, és most már csak az énekkarra járok. Kis hang vagyok a nagy egészben, de remélem, hogy ez a kis hang hiányozna, ha nem lenne. 

"Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!" (96. zsoltár 1.)