Gőzgombóc répaágyon. Tájjellegű

 

Az evangélikus szakácskönyvben bukkantam rá erre a receptre, melyet a Sváb ételek Tolnából és szász hagyományok Pest megyéből című részben ismertetnek. Még soha sem ettem, de nem is hallottam erről az ételről. A gőzgombócot ismerjük, a knédlit is, de répán sütve! Nem lehet rossz, gondoltam, és nem is lett rossz, sőt nagyon ízlett mindannyiunknak. Nem is bonyolult az elkészítése. Én uzsonnára készítettem, de maradt másnapra is. Eredetileg farsangi fánkkal kellene társítani a répát, de én csak egy kis egyszerű kelt tésztát gyúrtam hozzá. Úgy gondoltam, hogy egy kis sárgabarack lekvár nem ronthatja el, ezért azt is kínáltam mellé.

Hozzávalók:

-tészta:
25 dkg liszt

csipet só
2,5 dkg vaj
1,5 dl tej
1 teáskanál cukor (vagy több)
1 tojássárgája

1 dkg élesztő

-répás alap:

15 dkg sárgarépa

1 dl olaj

1-2 dl tej

só, édesítő

....

sárgabarack lekvár

Elkészítés: A meleg cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. Közben a vajat belereszeljük a lisztbe, majd kis mélyedést készítünk benne, és hozzáöntjük az élesztőt, a tojássárgáját, amit elkeverünk benne, és jól kidagasztjuk. Kétszeresére kelesztjük. A répát lereszeljük, és az olajon addig pirítjuk, amíg megpuhul, majd felöntjük a tejjel, és kicsit együtt főzzük. 

Ha megkelt a tésztánk, kezünkkel kilapogatjuk, és kerek fánkokat szaggatunk belőle. A leeső darabokat összegyúrjuk, és addig ismételjük a műveletet, amíg el nem fogy a tésztánk. Letakarva még 10 percet pihentetjük. 

A répát újra melegítjük, és 6 gombócot helyezünk el rajta, és kis lángon, fedő alatt 10 percig gőzöljük. Én 2-3 alkalommal megemeltem a fedőt, ettől kijött a gőz, de nagyon kíváncsi voltam arra, hogy hogyan alakul. Egy darabot megfordítottam, de szükségtelen volt. Így is megfőttek.
A maradék nyers tésztából olajban sült fánkok lettek. 

Ebben a csinos kosárkában láthatóak a gombócok, melyet, sok más szép darabbal együtt a Fonottkák nevű facebook oldalon láthatunk, és rendelhetünk meg. Sajnos fordítva mutattam be a felső képen.

Bibliás elmélkedés: 

"Arról fogja megtudni mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." -mondta Jézus. János evangéliuma 13.35.

Október a Reformáció hónapja. Hó végén, 31-én emlékezünk meg arról, hogy Luther Márton, Ágoston-rendi szerzetes, későbbi evangélikus lelkész,  kitűzte híres tételeit a Wittenbergi vártemplom falára. A Bibliából tudjuk, hogy a hívő nép gyakran eltávolodott Istentől, ha nem vette komolyan a Szentírást. Az Ószövetségben folyamatosan olvashatunk erről, de arról is, ahogy Isten prófétákat hívott el, akik a helyes útra próbálták vezetni a népet. Személyes kedvencem Jósiás király, aki 8 éves (nyolc!) korban kezdett el uralkodni, és teljesen megújította a vallásos életet, amely már az egy, igaz Isten tiszteletétől a sokistenhitbe süllyedt. Hol ehhez imádkoztak, hol ahhoz az élő Isten helyett. Olyan korban élt, amikor Isten törvényét már alig ismerték. A törvénykönyvet akkor találták meg, amikor elkezdték felújítani a templomot. Ebből kiderült, hogy mennyire bűnös módon élnek, és hogyan kell megreformálniuk a vallásos gyakorlatot. 

Nem Lutheré volt tehát az első reformáció.

Sőt! Azt valljuk, hogy az egyházaknak szüntelen reformációra van szükségük, vagyis arra, hogy a Szentírás fényében átvilágítsák hitéleti gyakorlatukat, és igazodjanak ahhoz. 

Luther idejében is volt min változtatni. A tételeiben sorolja fel a javaslatait az anyanyelvű igehirdetésre, a Biblia tekintélyének a visszaállítására. 5 Sola néven maradtak fenn ezek: 

Sola Scriptura (Egyedül a Szentírás)

Sola Gratia (Egyedül kegyelemből)

Sola Fide (Egyedül hit által)

Sola Christus (Egyedül Krisztus érdeméért)

Soli Deo Gloris (Egyedül Istené a dicsőség)

Vagyis egyedül ezek vezetnek el a mennybe, Istenhez, nem vallásos gyakorlatok. Luther hiába ostorozta magát, hogy megkapja bűnei bocsánatát, csak egy ige a Római levélből adott neki megnyugvást: 

"Az igaz ember hitből él". (Római levél 1.17.)

Az akkori egyházi vezetés nem fogadta el ezeket a változtatásokat,  Luthert kiátkozták, egyházszakadás jött létre, evangélikus néven kiváltak, de ma már megszűnt az ellenségeskedés, a katolikus templomokban is anyanyelven hirdetik az evangéliumot, és sok mást is átvettek a tételekből. Kár, hogy akkor nem sikerül fenntartani az egységet, sőt, még több felekezet alakult, de valójában nem is a látható egyház egysége számít, nem az a fontos, hogy mi van a templomtornyok tetején, hanem az, hogy lélekben egyek legyünk.