Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a töltött/göngyölt dagadót nem a szépségéért szeretjük. De szeretjük, és helyet kér magának még a változó világ étrendjében is. Én például már feltettem egy receptet a blogba, ahol kenyérrel töltöttem meg, és ez volt idáig a favorit, de ez a zöldséges most erősen megszorongatja a versenyben. Valamikor nagyon régen, talán igaz se volt, a hentes egyben szúrta fel a dagadót, és úgy tudtam tölteni. Aztán elköltöztünk, és a falusi hentesek mindig több darabban adták vissza. Most is ezt történt, azzal a különbséggel, hogy csak a háromszög alakot kellett elhoznom, a
"többit majd betesszük a darált húsba." Szépen kiterítették nekem, így könnyű volt dolgozni vele. Eredetileg mind a kettőt spenóttal akartam tölteni, de Évi lebeszélt róla, így lett répás a másik.
Hozzávalók:
2 dagadó háromszög
fél kg spenót
2 evőkanál reszelt sajt
só, bors
1 sárgarépa
olaj
Elkészítés:
Valamikor azt hallottuk, hogy a spenótot bő vízben meg kell főzni, és jól kinyomkodni, hogy az ólomtartalom eltávozzon belőle. Egyszer aztán megnéztem az összetételét, és nincs is benne ólom. Úgyhogy elég csak párolni. A spenótot alaposan megmossuk, felvágjuk, sózzuk, borsozzuk, és kevés olajon megpároljuk. Összekeverjük a sajttal. A húst előző nap besózzuk, majd a sajtos spenót felét egy csíkban ráhalmozzuk, és szorosan felgöngyöljük. Hústűvel megtűzzük. Alufóliába szorítjuk. A másik húst feltekerjük a répával, és alufóliába tekerjük, és kevés olajat téve egy tepsiben vagy sütőtálban szép lassan kisütjük. A vége felé mellé helyezzük a spenót labdákat, levesszük a fóliát, és rápirítunk.
Ez vasárnapi recept, csak halogattam a közlést. Most viszont aktuális lett a színösszeállítás miatt: Nemzeti Összetartozás Napja van. Furcsák vagyunk mi, magyarok, nem? A kudarcainkat, vesztes csatáinkat is megünnepeljük. Ez a nap ugyanis gyásznap lenne, de mégis, az élni akarásunk megfordította. Ma két alkalommal is részt vettem a megemlékezésen. Délelőtt a város avatta fel a szép emlékművet. Az oszlopok az elcsatolt részeket jelképezik. Számomra nagyon megható, ahogy a határon túl őrzik a magyarságukat. Kb 15 éve jártam Erdélyben először. Elindultunk itthonról reggel, délután 5-kor értünk oda, és mindenki magyarul beszélt a környéken. 100 év után is. Nem tudom, meddig, mert a globalizáció többet árt a nemzeteknek, mint a szovjet megszállás, de vannak. Húslevest főznek vasárnap, és zserbót sütnek. Piros és fehér muskátlit tesznek a virágládába, mert a virágnak megtiltani nem lehet. Arra emlékeztünk ma, hogy szétszakítva, de egy nemzetként, testvérként gondolhatunk egymásra. "Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel. Nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel. Balsors, akit régen tép, hoz rá víg esztendőt. Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt."


.png)

















