2022. május 31., kedd

Vénák Hete. Workshopon voltam

 



Amikor már éppen be akarom fejezni a blogolást, mindig jön valami lökés. Egy ismeretlen hozzászóló kedves, bátorító szavai, vagy egy igevers. Most éppen egy felkérés érkezett e-mailben: együtt főzhetek Főzelékes Ferivel. Nem sokat gondolkoztam, és nem is bántam meg. A zöldségeket egyébként is szeretjük, bár én többnyire hagyományosan főzök, de azért ízlett Feri borsófőzeléke, és már készülök a kelkáposztát is a receptje szerint elkészíteni, hátha nagyobb sikerem lesz Évinél vele, mint a megszokott módszerrel. 

Az Vénák Hete alkalmából szervezték a programot. Magyarországon nagyon sokan küzdenek vénás megbetegedésekkel, pedig tehetnénk ellene. A hét jelmondatai:  Mozogj jól a vénáidért! Egyél jól a vénáidért! Sok zöldséget, gyümölcsöt, rostban dús ételeket kellene fogyasztanunk kevés hússal, hallal. Ez utóbbihoz kaptunk segítséget. 

Egy kedves hely a Dob utcában a Budapest Makery, a világ (!) első olyan étterme, ahol a vendégek maguk készíthetik el az ételeiket. Óriási ötlet! Csapatépítő tréningek, baráti társaságok népszerű helye. Mi is úgy főztünk itt együtt tízen, mint régi ismerősök. Újságírók, gasztrobloggerek. Én a Blikk újság munkatársával, Julcsival osztoztam répán, zöldspárgán és a többin. Nagyszerűen megértettük egymást. Az alapanyagokat megmosva kaptuk, mi csak hámoztuk, szeleteltük. Mindent jól előkészítettek, csak figyelni kellett Ferire, aki együtt főzött velünk. Érdekes volt, hogy vajat olívaolajjal együtt használ, abban pirítottuk a zöldségeket szép sorban. Majd tejszínes keményítős habarással sűrítettük. A feltét zöldborsó fasírt volt. Vagy pogácsa, mert szerinte egy nem húsból készült vagdaltat nem kellene fasírtnak hívni. Spenóttal, zabpehellyel, tojással stb kevertük, aprítottuk, sütöttük. Állandóan mindig mindenütt mindent fényképezek, mégsem kaptam lencsevégre a kész ételt, amit a kezemben tartok a képen. Bíztam benne, hogy a fotós fiú esetleg megörökítette, de csak a serpenyős változatot küldték át. Szólni kellett volna neki, de nem értem fel ésszel. 

Feris tavaszfőzelék és zöldborsó fasírt:

Néhány kép, ami sikerült nekem.


A zöldborsó, hm fázisfotói:




Ha lesz pontos recept, frissítem a bejegyzést. 

Addig is itt lehet megnézni a workshop videóját.

5 megjegyzés:

  1. Még nem is hallottam róla, hogy van olyan étterem, ahol a vendég főzi meg, amit meg akar enni.
    Biztos kellemes nap volt, igazi kalanddal és finom, egészséges ételekkel!
    Gratulálok, hogy téged is felkértek rá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Nagyon meglepődtem, de örültem neki.

      Törlés
  2. Gratulálok hogy ilyen nemes feladatra felkértek! Ügyesen helytálltál és finomat főztél!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a felkéréshez és a csodás élményhez! És ne add fel a blogolást semmiképpen.... <3

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a kedves szavakat, és elnézést a késői válaszért, de újabban nem tudok hozzászólni telefonról a saját blogomhoz. Aztán meg elfelejtem, ha gépnél vagyok.

    VálaszTörlés