Színes göngyölt dagadó

 

Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a töltött/göngyölt dagadót nem a szépségéért szeretjük. De szeretjük, és helyet kér magának még a változó világ étrendjében is. Én például már feltettem egy receptet a blogba, ahol kenyérrel töltöttem meg, és ez volt idáig a favorit, de ez a zöldséges most erősen megszorongatja a versenyben. Valamikor nagyon régen, talán igaz se volt, a hentes egyben szúrta fel a dagadót, és úgy tudtam tölteni. Aztán elköltöztünk, és a falusi hentesek mindig több darabban adták vissza. Most is ezt történt, azzal a különbséggel, hogy csak a háromszög alakot kellett elhoznom, a 
"többit majd betesszük a darált húsba." Szépen kiterítették nekem, így könnyű volt dolgozni vele. Eredetileg mind a kettőt spenóttal akartam tölteni, de Évi lebeszélt róla, így lett répás a másik.

Hozzávalók:
2 dagadó háromszög
fél kg spenót
2 evőkanál reszelt sajt
só, bors
1 sárgarépa

olaj

Elkészítés:

Valamikor azt hallottuk, hogy a spenótot bő vízben meg kell főzni, és jól kinyomkodni, hogy az ólomtartalom eltávozzon belőle. Egyszer aztán megnéztem az összetételét, és nincs is benne ólom. Úgyhogy elég csak párolni. A spenótot alaposan megmossuk, felvágjuk, sózzuk, borsozzuk, és kevés olajon megpároljuk. Összekeverjük a sajttal. A húst előző nap besózzuk, majd a sajtos spenót felét egy csíkban ráhalmozzuk, és szorosan felgöngyöljük. Hústűvel megtűzzük. Alufóliába szorítjuk. A másik húst feltekerjük a répával, és alufóliába tekerjük, és kevés olajat téve egy tepsiben vagy sütőtálban szép lassan kisütjük. A vége felé mellé helyezzük a spenót labdákat, levesszük a fóliát, és rápirítunk.

Felszeletelve azért jobban néz ki, az íze pedig kiváló lett. Hidegen, melegen egyformán nagyon finom.

Parás krumplival. Valójában parázs, de anyósom így nevezte. Apró krumpli kis zsiradékon megpárolva. Eredetileg parázson sült.

Bibliás elmélkedés:
Ez vasárnapi recept, csak halogattam a közlést. Most viszont aktuális lett a színösszeállítás miatt: Nemzeti Összetartozás Napja van. Furcsák vagyunk mi, magyarok, nem? A kudarcainkat, vesztes csatáinkat is megünnepeljük. Ez a nap ugyanis gyásznap lenne, de mégis, az élni akarásunk megfordította. Ma két alkalommal is részt vettem a megemlékezésen. Délelőtt a város avatta fel a szép emlékművet. Az oszlopok az elcsatolt részeket jelképezik. Számomra nagyon megható, ahogy a határon túl őrzik a magyarságukat. Kb 15 éve jártam Erdélyben először. Elindultunk itthonról reggel, délután 5-kor értünk oda, és mindenki magyarul beszélt a környéken. 100 év után is. Nem tudom, meddig, mert a globalizáció többet árt a nemzeteknek, mint a szovjet megszállás, de vannak. Húslevest főznek vasárnap, és zserbót sütnek. Piros és fehér muskátlit tesznek a virágládába, mert a virágnak megtiltani nem lehet. Arra emlékeztünk ma, hogy szétszakítva, de egy nemzetként, testvérként gondolhatunk egymásra. "Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel. Nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel. Balsors, akit régen tép, hoz rá víg esztendőt. Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt."

Az utolsó mondattal vitatkozni szoktak: a jövendőt nem lehet megbűnhődni, de Ézsaiás próféta is hasonlókat mond a Bibliában: Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott, hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért."(40.1-2)

A városban székelykaput avattak délután.

Trianon, székelykapu, emlékmű