2024. március 25., hétfő

Sárgarépás finomságok

Hogy kerül a nyúl és az általa kedvelt répa a húsvéti ünnepkörbe? Fordítási hibából, de a gyerekek annyira megkedvelték, hogy lassan egyeduralkodó lett. A tojásokat is ő festi, és az ajándékokat is ő hozza. Tavaly alig kaptam csokibárányokat, mert csokinyúl és csokitojás van mindenütt. Persze az nem baj, ha az ünnepnek van egy világi része is, hiszen mi is szoktunk tojást keresni az unokákkal, sőt! A gyerekeink még most is emlegetik, hogy milyen jó volt, amikor ők keresték. 
  Ha valami nem illik valahova, arra azt szokták mondani, hogy úgy kerül oda, mint Pilátus a Credóba. A Credo a keresztény/apostoli hitvallás. Összegzi azt, hogy mit hisznek a keresztények Jézus Krisztusról. Valamennyi Krisztus követő magáénak vallja ezeket a szavakat. (olvasható a bejegyzés végén)

Poncius Pilátus ítélte halálra Jézust, mégis mit keres itt? Itt egy hosszabb gondolatsort olvashatunk erről, de nekünk most annyi is elég, hogy a helytartó szerepe abban állt, hogy bizonyította Jézus igaz voltát, és azt, hogy Jézus egy meghatározható történelmi korszakban élt. A bibliai történet nem egy legenda.

A nyuszi és a répa viszont mese, de azért nem haragszunk rájuk, hanem felhasználjuk őket a gyerekek vidámítására. 

A répatortát pedig mi is szeretjük. Idegyűjtöttem azokat a recepteket, amelyekben sárgarépa szerepel. Van ugyan a blogban egyetlen nyúlhússal készült recept, de az nem igazán illik ide, mert még nem hallottam, hogy húsvétkor nyulat evett volna valaki. A bárány lenne a hagyományos húsvéti étel, mert "Jézus az Isten báránya, aki elveszi a világ bűnét"(János 1.29)

A receptekért kattintsanak a kék címekre!






Ebben ugyan nincs répa, de azért idetettem. 
Sok keresztyén gyülekezetben ilyenkor Feltámadás sütit készítenek, amely "sütiben mondja el"a húsvéti történetet.  Katt a kék szövegre a receptekért.
A Hiszekegy/Credo:
"Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen."  

4 megjegyzés:

  1. Sok finomságot készítettél már sárgarépából !

    VálaszTörlés
  2. Igen, szeretjük, köszi.

    VálaszTörlés
  3. Mindegyik nagyon finom, nem is tudnék választani, inkább végigkóstolnám mindet.

    VálaszTörlés