2024. március 26., kedd

Feltámadás buci vendégszerzőtől

 MINDENKINEK ÁLDOTT FELTÁMADÁS ÜNNEPI KÉSZÜLŐDÉST KÍVÁNOK, NEMCSAK A TESTRE, HANEM A LELKIEKRE IS GONDOLVA!

A Nőnek lenni áldás facebook csoportban megosztottam a Feltámadás sütit és az Ehető húsvéti kertet.  Polgárné Szendrák Edit pedig hozzáaszólásában a Feltámadás bucit mutatta meg. Mindjárt el is kértem a receptet és a képeket. Tehát ezt a süteményt nem én készítettem, hanem a Magyaralmási Református Gyülekezetben sütötték egy húsvéti gyermekalkalmon Edit, a lelkész feleségének a vezetésével, aki hitoktató is, és nagyon szereti a gyerekeket. Maga is három gyermekes anya. 

Így vall erről: 

"Húsvéti örömhír klubot tartottunk Nagyszombaton a magyaralmási református gyülekezetben. Nagy izgalommal készültünk, mert szerettük volna, ha a gyerekek megértik, hogy Jézus értük nemcsak meghalt, hanem fel is támadott, és velük van minden nap Szentlelke által.

Nem könnyű ez, mert a gyerekek „nyuszilázban égnek”, tojást festenek ezerféle színűre, mindenféle technikával, de sokszor fogalmuk sincs arról, hogy miért is teszik ezt, és nem jut el hozzájuk az igazi Örömhír.

A gyerekek és néhány szülő zsúfolásig megtöltötték a gyülekezeti termet és az udvart.


Először Feltámadás bucit sütöttünk.

Az előző este bedagasztott tésztát kinyújtottuk és annyi kockára vágtuk, ahányan voltunk. Ez jelképezte Jézus halotti leplét, amibe betekertük Jézus testét, amit pedig egy fehér pillecukor jelképezett. Ezt előtte belemártottuk olvasztott vajba, majd fűszereket kentünk rá (fahéjas cukor) utalva arra, hogy milyenek voltak az akkori temetkezési szokások Izraelben. Végül gombóccá gyúrtuk a tésztát, tojással kentük meg és betettük a forró sütőbe sülni.

De hogy lesz ebből feltámadás buci? - kérdezhetnénk. Erről csak később hullt le a lepel, addig is további játékos feladatokkal igyekeztük a húsvéti történet egy-egy pillanatát megragadni.

Gitáros énekekkel dicsértük az Urat, majd az udvaron elrejtett csokipénzeket kellett a gyerekeknek megkeresni, ami Júdás árulását jelképezte, és a szokásos csokitojások mellett még egy-egy csokibáránykát, mivel megbeszéltük a gyerekekkel, hogy a bárány sokkal inkább illik a húsvéthoz, mint a nyuszi, mert Istennek nem nyuszija volt, hanem BÁRÁNYA, Aki feláldoztatott a mi bűneinkért. Az udvart ekkor hangos örömzsivaj töltötte be, mindenki kereste-kutatta a pénzeket és barikákat. Közben megsültek a bucik és édes-fűszeres illat áradt a konyha felől. Gondos asszony testvérek vigyáztak arra, hogy miközben mi játszunk, oda ne égjen a feltámadás buci. A buci, ami most sokkal több jelentést hordozott magában, és titkot rejtett a gyerekek elől. Az asztalon már ott várt arra, hogy hirdesse a húsvét igazi lényegét, a FELTÁMADÁST: megtörtük az első kis bucit és megnéztük együtt, hogy mi lett Jézussal a sírban. De a buci üres volt, a pillecukor eltűnt és a közepén ott tátongott egy nagy lyuk, hirdetve, hogy Jézus nem maradt a halálban, hanem feltámadt. A meglepődött gyerekek végül boldogan eltüntették a hasukban a „bizonyítékot” és hirdették még otthon is, miután hazamentek, hogy JÉZUS ÉL! Láttuk a sírját, üres volt!


…..........


A recept még egyszer:
Feltámadás buci
Hozzávalók:  
-a tésztához
4 tojás
1 bögre cukor (Egy bögre 2,5 dl.)
2 kávéskanál só
1 nagy tejföl (330 g-os)
20 dkg olvasztott vaj vagy margarin
1 kocka élesztő (5 dkg)
1 kg liszt

-a belsejéhez:
olvasztott margarin
egy csomag fahéj
kristálycukor
1 nagy csomag fehér pillecukor
1 felvert tojás a tészta kenéséhez

Elkészítése: A cukrot, a tojásokat és a sót összekeverjük. Hozzáadjuk a tejfölt, majd az olvasztott vajat, ezután rámorzsoljuk az élesztőt, és ismét jól összekeverjük az egészet. A lisztet hozzágyúrjuk, majd letakarva betesszük a hűtőbe. Három órát is elég egyébként a hűtőben töltenie. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, kockákra vágjuk.

A tészta négyzetekbe beletesszük a megmelegített vajba mártott és fűszeres cukorba meghempergetett pillecukrot. Ez a kis ceremónia jelképezi Jézus temetését. Majd a tésztát gombóccá gyúrjuk, formázzuk, előmelegített sütőben sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és megsütjük 200 fokon


Én úgy tanítom a gyerekeknek, hogy azért maga csinálja mindenki a magáét, hogy közben gondolkozzon, mit is jelent, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért."

(Több helyről merítette az ötletet, de saját fejlesztés.)

5 megjegyzés: