Így kezdtem:
Hozzávalók:fél liter ibolyafej
1 biocitrom
2 alma
1 dzsemfix
1,5 evőkanál 1:4 édesítő
4 dl víz
Elkészítés:
A bodzalekvár mintájára készült. Először tehát leszedtem a szárakat és a szirmokat, aztán csak a szárakat. A citromot felkarikázzuk, és a vízzel és a virágokkal együtt egy éjszakára, de legalább 3-4 órára beáztatjuk, és hűtőbe tesszük. Utána kiszedegetjük a citromot, és 4-5 percig főzzük az ibolyás levet. Az almákat meghámozzuk, és finom reszelőn letoljuk. Az ibolyát leszűrjük, legjobb a krumplinyomó. Mivel az enyém nem nyomja át rendesen, az összepréselődött virágot többször felállítottam benne, és úgy még egy jó adag levet kinyomott belőle. A jobb alsó képen látható a folyadék.Visszatesszük a lábosba az almával együtt. összekeverjük a dzsemfixet és az édesítőt, és az utasításnak megfelelően járunk el. Természetesen cukorral is készülhet azoknak, akiknek nem kell diétázni. Leszedjük a habot, és üvegekbe töltjük a lekvárt. Néhány percre fejre állítjuk. A jobb alsó képen látható egy kis hab, ami szintén megkocsonyásodott, és egy kevés a dzsemből.
Kalácsra, zsemlére kenve fogyaszthatjuk, mint bármilyen más lekvárt vagy dzsemet. Még tettem hozzá egy kevés szirmot is a végén.
Szép hetet kívánok mindenkinek Isten áldásával!



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése