2022. április 19., kedd

Répatorta vajas krémmel

 


Már meg sem kérdezem, hogy milyen sütit süssek, mert az első válasz úgyis a répatorta lesz. Ez egyrészt jó, mert nem tudom elrontani, másrészt viszont semmit sem tudok fejlődni így, ha mindig ugyanazt készítem. Igaz, hogy a család érdekében kell sütni, főzni, de van néhány recept, amit szeretnék kipróbálni, de nincs rá igény. Ebben most annyi változtatás van, hogy már nem kaptam mascarponet, így pudinggal és vajjal készült, de nem kifogásolta senki. Csak öt gyerek tudott eljönni családostul, de ennek is örültem. Sári baba már elérte azt a kort, hogy ő is kereshette a tojásokat az udvaron. Nagyon tetszett neki, úgyhogy újra kiszórtuk, mert úgyis csak keveset ehet egyszerre. A nyuszi olyan aranyos volt, hogy nekem is hozott egyet a párnám alá, állítólag több is van a lakásban, majd a takarításnál biztos előkerülnek. Mivel először csak három plusz főt vártunk, csak kis tepsi tortát sütöttem, de aztán felduzzadt a létszám, hála Istennek. Mivel nem túl édesszájú a csapat, így is elég volt egy kis krémessel. Férjem pedig tojáshéjban sült diétás süteményt kapott. Recept holnap. Pulykanyakból főztem levest jó sok zöldséggel.  Tarját sütöttem egyben, és sertéshúsból cordon bleu-t. Köretnek főtt krumpli, barna rizs, sajtos, tejfölös rizs volt és zöldsaláta joghurtos öntettel. Semmi extra. Néha kicsit irigykedem a szép hidegtálak, sültes tálak láttán, de ez nálunk nem alakult ki. Mostanában rosszul alszom megint, fáradt vagyok, nem is bántam, hogy nem kell cifrázni. Szerettem volna csokibárányt tenni az asztalra dísznek, de nem kaptam sehol. Már tavaly sem. Így ez a kedves szalvéta emlékeztet a képen arra, hogy "Jézus az Isten báránya, aki elvette a világ bűneit."János evangéliuma 1.29. A tányér fölött egy kis angyalka látszik, a feltámadás sütiről maradt.Tavalyelőtt új képeket készítettem hozzá. 

Hozzávalók a répatortához:
-torta:
30 dkg reszelt sárgarépa
1.5 dl olaj
2 tojás
15 dkg cukor
8 dkg dió
18 dkg sima liszt
kb 8 g sütőpor
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
e evőkanál frissen reszelt narancshéj
-krém:
1 csomag tejszínízű pudingpor
10 dkg vaj
3 dl tej
2 evőkanál cukor
1 csomag szárított narancshéj ( kb egy evőkanál)

Elkészítés: 
A sütőt az elkészítés közben valamikor bekapcsoljuk, és 180 fokra előmelegítjük. Legjobb, ha sikerül úgy belőni, hogy éppen a formába kerül a massza, amikor már elég meleg.
A lisztet, fahéjat, sütőport összekeverjük. A tojásokat habosra keverjük, majd hozzáadjuk a reszelt sárgarépát, a gyömbért, olajat, narancshéjat, durvára vágott diót. Végül a lisztkeveréket. A tortamasszát eldolgozzuk, a tortaformába öntjük, és kisütjük. Ha kihűlt, két lapba vágjuk.
A krémhez a tejjel elkészítjük a pudingot, hűtjük egy kicsit, majd jól elkeverjük benne a vajat és a narancshéjat, majd megtöltjük és bevonjuk vele a tortát. Először a tetejét kellene megkenni, mert hamar megszilárdul, és nem lesz szép, mint ez sem, de finom volt.



Szeretettel ajánlom olvasásra a Tímár Sárával készített riportomat is.

2 megjegyzés: