2023. július 17., hétfő

Sajtos omlett

 

Amikor összeházasodtunk 1978-ban, nagyon más világ volt. Nehezen kaptunk gyűrűt, és nem volt szokás külön eljegyzésre is venni egyet, meg külön az esküvőre is. Az eljegyzéskor a bal kézre húztuk, és az esküvőn került át a jobbra, de mi örültünk, hogy az esküvő idejére sikerült beszerezni egy nagyon egyszerűt. Nekem a jobb gyűrűs ujjamra nem is ment fel később, amikor elhíztam az első lányunk születése után. Külföldre se mentek a nászutasok. Mi is Dobogókőn találtunk egy szállodát, de a foglalásról ott derült ki, hogy a hozzá tartozó turistaszálló részben van a szobánk. Még jó, hogy nem költöztettek össze egy másik párral! Az étterem viszont a szállodában volt, és itt ettem életemben először omlettet. Aztán gyakori reggelink lett később. Bár a képen nem igazi omlett látható, inkább egy sajtos rántotta, mert nem vertem fel hozzá a fehérjét habnak, de azért mi ezt akkor is omlettnek hívjuk.                                                             3 tojáshoz adtam 2 evőkanál tejet, sót, borsot, 1 evőkanál reszelt sajtot, felvertem, és olajozott serpenyőben lassan kisütöttem. Kocsonyásra kellene  hagyni, nem is sütöm meg teljesen, de azért arra ügyelek, hogy nyers ne maradjon. Szórok rá egy kis reszelt sajtot még, amikor kicsit lágy, és gyorsan ketté hajtom. Tányérra borítom,  sajtot kap, és zöldségekkel, kenyérrel fogyasztjuk. Ebbe most került egy kis maradék sonka is. Ki hogy készíti?                                 Bibliás elmélkedés: 1978-ban még teljesen hitetlenek voltunk, ezért csak polgári esküvőnk volt. Itt látható rólunk egy riport, melyet a Duna tv készített: https://www.youtube.com/watch?v=7uWfWrBaJaI&pp=ygUIbMOpdCBpZ2U%3D Megtérésünk után vált fontossá az, hogy Isten áldását is kérjük. Akkor már csak két tanúval, de így is szép volt. A lelkész Isten szeretetéről beszélt, amely megjelent Jézus Krisztusban. Tőle kell megtanulnunk, hogyan szeressük egymást: a másik javát szem előtt tartva. Bővebben a honlapomon olvashatnak egy írást erről. Ott van a fogadalomtétel szövege is. Érdemes újra olvasni, átgondolni: http://www.anyacska.hu/hazassag/

2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, finom lehetett, ilyet még nem készítettem.
    Én csak rántottát szoktam csinálni, általában hagymával, szalonnával és kolbásszal. Ha van otthon kerül bele egy kis sonka, vagy gomba, mikor mi.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta és finom lehetett. Gondolom számotokra ez még kedvesebb felidézve a régi szép emlékeket!

    VálaszTörlés