2022. szeptember 16., péntek

Áfonyás morzsasüti sodóval

 

Kedves barátaink jelentkeztek be vasárnap délután. Mivel kínáljam meg őket? Bár van egy mondás a váratlan vendégről: "Ha jösztök, lesztek, ha hoztok, esztek", de őket mindig várjuk, hiszen a kapcsolatunk már több évtizedes. Még nem voltak hívők, amikor megismerkedtünk, de hamarosan megtértek, és a helyi gyülekezet oszlopos tagjai lettek. A feleség esküvői ruhaszalont vezetett, és a párokat ellátta keresztyén olvasnivalóval a házasság és gyermeknevelés témakörben. Nagy áldás volt a tevékenysége, mert az evangélium oda is eljutott, ahol nem is keresték. A sok jó könyv pedig segíthetett, ha problémák adódtak, vagy elkezdték keresni Istent. Volt hova fordulni. A férj egy idő után a Gedeon Társaságnál vállalt először önkéntes, majd teljes állású munkát. Ajándék Bibliákat osztottak kórházakban, iskolákban, szociális otthonokban. Sok családba így jutott el Isten Igéje. Aki akarta, olvashatta. Vigasztalást, bátorítást meríthetett belőle. 

Amikor elköltöztünk, kicsit megszakadt a kapcsolatunk, de inkább csak elaludt. Mostanában ébresztgetjük. Na, szóval gyorsan sütöttem egy morzsasütit uzsonnára. 

Hozzávalók:
-tészta:
20 dkg zabpehely
10 dkg zabpehelyliszt
10 dkg margarin
1 zacskó reszelt citromhéj
1:4 édesítő vagy cukor
csipet só
 áfonya
-sodó:
1 liter tej
2 tojás
2 teáskanál vaníliaaroma
édesítő vagy cukor
Elkészítés:
-tészta:
 A száraz anyagokat összekeverjük, elmorzsoljuk benne a margarint, és a felét belesimítjuk egy piteformába. Ráhalmozzuk az áfonyát, majd rámorzsoljuk a maradék tésztát. 200 fokra előmelegített sütőben 30-40 percig sütjük. 
-sodó:
A tojást a cukorral/édesítővel felverjük, a hideg tejbe öntjük, és állandó keverés mellett felforraljuk. Éppen csak gyöngyöznie kell, hogy ne kapjon össze. A végén adjuk hozzá az aromát. 

Bibliás elmélkedés:
Három férfi alapította a Gedeon Társaságot egy hotelszobában. Mivel zsúfolt volt a szálloda, egy helyre kerültek. Hamar kiderült, hogy keresztyének, és este együtt imádkoztak. Mindhárman szükségét érezték annak, hogy alapítsanak egy szervezetet a Biblia terjesztésére. A névválasztásért imádkoztak, és a Gedeon mellett döntöttek. Gedeon egy bibliai szereplő a Bírák könyvéből. Olyan időszakban élt, amikor a zsidók elfordultak Istentől, bálványokat kezdtek imádni, ezzel kivonták magukat az élő Isten védelméből, ezért rendszeresen kifosztotta őket egy idegen nép. Isten elhívta Gedeont arra, hogy szabadítsa meg őket az ellenségtől. Amikor sereget gyűjtött, Isten sokallta a létszámot, és különböző válogatási módszerek után 300 főt hagyott meg a sokszoros túlerővel szemben, mert nem akarta, hogy elbízzák magukat, és azt gondolják, hogy saját ügyességük okozta a győzelmet, és így nem térnek vissza Istenhez. Gedeon a hithősök között is szerepel, mert nagyon nehéz időkben állt ki a népéért és Istenért. A Nemzetközi Gedeon Társaság pedig már 2 milliárd darab Bibliát is szétosztott a világban.
Miért jó Bibliát olvasni? 
A Biblia Isten szava. Valamikor évezredekkel ezelőtt Isten kiválasztott embereket, prófétákat, akik tolmácsolták Isten üzenetét. Ezeket a szövegeket aztán leírták, és rendszeresen felolvasták őket. A sok különálló tekercsre írt üzenetet összegyűjtötték, és ebből lett a ma is ismert Biblia. Jézus korában az Ószövetséget olvasták az imaházakban (zsinagóga), a korai egyház is ezeket az iratokat használta, amíg nem állt össze az Újszövetség. Ez Jézus életét beszéli el, az apostolok cselekedeteit, és leveleit tartalmazza. Ha olvassuk, Isten szól hozzánk, de rajtunk is múlik, hogy meghalljuk-e. 

"Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból,
mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.(2. Péter 1.20-21.)

2 megjegyzés:

  1. A morzsasüti nálunk is sláger. :-) Az elmélkedésed ismét remek volt, köszönöm...

    VálaszTörlés
  2. Nekem is nagy kedvencem a morzsasüti! 😊

    VálaszTörlés