Ennivaló úti beszámoló 1. Cserefalva. Erdély. Fűszeres szilvalekvár-ok

 

6 év után újra Erdélyben jártunk. Fájdalmas volt látni az alföldi térségben a kiszáradt növényvilágot. Sem kukoricát, se napraforgót nem fognak ott aratni idén. A Királyhágón túl, az erdélyi hegyek között kicsit már más volt a helyzet. Talán több eső esett, üdébben tűnt a táj. Szokásunktól eltérően nem mentünk étterembe a Királyhágónál. Otthonról vittünk rántott húst, kenyeret, salátát, és egy kedves szabad téri pavilonban fogyasztottuk el néhány kiscica társaságában. 8 óra körül indultunk, és délután érkeztünk meg Cserefalvára, a hol megszálltunk egy panzióban. Marosvásárhely közelében található kis falu. Már aludtam ott 15 éve. Lelkészné képzésen vettem részt. Életem legszebb tanfolyamai közé tartozott. Komoly igei tartalom mellett játékos programokra is volt lehetőség. Például egyik este egy lelkészné, aki szépészeti tanácsadó volt (!) segített nekünk abban, hogy hogyan öltözködjünk. Ott hallottam először arról, hogy valaki tél-típus, nyár-típus, és ennek megfelelően kellene összeállítani a ruhatárát. Textilanyagokat válogattunk, és nagyon sokat nevettünk. Ott ismerkedtem meg az imasétával. Ez egy olyan program, amelyen állomások vannak különböző feladatokkal, amiken elmélkedni lehet, imádkozni, kérdéseket megfogalmazni stb. Kövek közül válogattunk, kinek mi jut róluk az eszébe stb. Előadások is voltak. Akkor ismerkedtem meg Kovács Réka Rozáliával, aki a család témában kutat, és ajánlást írt a könyvemhez. Azt hiszem, hogy ugyanabban az ágyban aludtam most, mint akkor. Nagyon kellemes hely a panzió, szeretettel ajánlom.

Valamiért beszaladtam péntek délután a tulajdonosék lakására. Fenséges illat csapta meg az orromat: Noémi éppen szilvalekvárt főzött. Már 2 órája kavargatta, de még mindig nem volt megelégedve a héjával. Nem volt elég puha. Kicsit besegítettem neki, amíg az üvegeket rendezte, de egyszer csak megszólalt a templom harangja. Ha megszólal, menni kell. És otthagytam szegényt, de azért éppen beért ő is az istentiszteletre. Vasárnap úrvacsora, bűnbánatra gyűlnek össze a hívek ilyenkor. Volt is min elgondolkodni, mert a bolond gazdag példázatát hozta a lelkész Lukács evangéliumából. 12.rész 13-21. vers). Bő termése volt abban az évben a gazdagnak, ezért úgy gondolta, hogy lerombolja a csűreit, és nagyobbakat épít. Isten azonban szólt hozzá, hogy még aznap meg fog halni, kié lesz a sok vagyon. Jézus nem a gazdagság ellen tanított, hanem arra figyelmeztetett, hogy ne a vagyontól várjuk életünk megoldását. A gazdag nem gondolt a szegényekre, csak magára. Az ilyen gazdagság értelmetlen. Jól elgondolkodtam, hogy vajon adakozunk-e eleget. 

Néhány kép a gyönyörű templomról.

A templom feliratok:

 "Aki bennem hiszen, ha meghal is él."-mondta Jézus (János evangéliuma 11.20) A halál utáni életre utal, amely a mennyben folytatódik Istennél a hívők számára. 

" Én a te igédet nékik adtam."-mondta Jézus. (János 17.14)  Vagyis Isten szavát, a Bibliát mindannyian megismerhetjük. 

Nagyon aranyos színfolt volt, hogy a lelkész kisfia egy papírból készült gitárral kísérte az énekünket. Így ő is részt vett, és jobban tudott figyelni is.

És végül a szilvalekvárok receptje, ugyanis itthon én is készítettem egy hasonlót Noémi receptje alapján. Köszönöm szépen a jó ötletet és a finom kóstolót.

.

Noémié ( a fenti képeken): 

13 kg szilva

1 rúd fahéj

3 vaníliáscukor

1 kg cukor

fél zacskó szegfűszeg

 2 citrom leve

Elkészítés: 

A szilvát kimagozzuk, kicsit felaprózzuk, és a fűszerekkel együtt feltesszük főni. Amikor kész, üvegekbe szedjük, és száraz dunsztba tesszük másnapig.

Az enyém:

2 kg szilva

1/4 rúd fahéj

5 szem szegfűszeg

1 teáskanál vaníliaaroma

2 teáskanál 1:4 édesítő

1 dl vörösbor

Elkészítés:
A szilvát kimagozzuk, kicsit szétmixeljük, és a bor kivételével a fűszerekkel együtt feltesszük főni. A jó nagy lábasom miatt elég hamar kész lett, kb fél óra. A vége felé adtam hozzá a vörösbort. Jó ízt és szép színt is adott neki. Üvegekbe szedtem, és száraz dunsztban pihentek másnapig.