2021. november 19., péntek

Hal és zöldség együtt

 


Eddig még sikerült tartani az egy hét egy halétel  elképzelést. Remélem, továbbra is menni fog. 
A szokásos alaszkai tőkehal, ezúttal kis sült csirke olajban megsütve és sült zöldséggel tálalva.
Gyakran készítem köretnek. Olajra dobom a sárgarépát, petrezselymet, karalábét, zellert összevágva karikára, a krumplit kis kockákra vágva. Víz hozzáadása nélkül sütöm a serpenyőben. Sózom, fehér borssal megszórom. Később kerül bele a borsó,  a brokkoli vagy/és a karfiol. Sóval és fehér borssal fűszerezem, jó adag vágott petrezselymet adok hozzá.

Füle Lajos: Hányszor
Hányszor kellett átírni már
Különféle tankönyveket
Sosem kellett a Bibliát,
Érvényes az idők felett.

Füle Lajos még abban a korban élt, amikor a Bibliát támadták, de nem akarták átírni. Most viszont egészen elképesztő újításoknak lehetünk tanúi. Az Atya Isten helyett Anya Istent akarnak mondani, mert az előző nagyon patriarchális. Kigyomlálnának sok történetet, amely egyesek szerint nagyon kegyetlen (a háború mindig az), pedig a Szentírás történelem könyv is, a zsidó nép életén keresztül mutatja be Isten, hogy kicsoda Ő, és mit tett értünk. A korai keresztényeket üldözték a hitük miatt, mégsem tagadták meg Jézust. Nem mondták, hogy a Bibliának valamilyen része nem oda való, és nem borultak le a császár szobra előtt. Inkább vállalták az üldöztetést, de hűségesek maradtak Urukhoz. Mivel nem mindig léphettek elő nyilvánosan, két keresztény úgy ismerte meg egymást, hogy halat rajzoltak a porba. Az egyik ember lerajzolta a hal egyik felét, aki közülük való volt, az felismerte a jelet, és kiegészítette. A hal görögül Ichtys,( ikhthüsz). Krisztus-monogram, melynek betűi a keresztény hitvallást jelentették abban az időben: I(észousz) X(risztosz) ,T(eou) Y(iosz) S(ótér)
Iészusz Khrisztosz Theu Hüiosz Szótér – Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó
Vajon mi mernénk-e vállalni a kereszténységünket, ha mondjuk arról lenne szó, hogy vajon hány nem van? Skóciában egy négy éves gyerek megmondhatja az óvodában, hogy ő milyen nemű akar lenni, és úgy kell szólítani akár a szülők beleegyezése nélkül. Szülők gyűjtenek most ott aláírásokat ez ellen. Vajon aláírnánk-e? 
"Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját."Jelenések könyve 8.10.
Mit mond a Szentírás a hűségről? (katt a kék szövegre)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése