Református lelkész, feleség, anya, nagymama, író.
Isten vonzásában
-Hogyan telt a gyermekkorod?
-Szerető családba születtem Dunaújvárosban 1968-ban. Édesanyám, édesapám, nagymamám ölelésében. Aztán mintha valaki hirtelen fogna egy téglát, és betörné vele az ablaküveget, úgy tört darabjaira sok minden, amikor édesapám 8 éves koromban meghalt. Ráadásul nagyon megterhelő halála volt, hiszen öngyilkos lett. Ez felfordította addigi életünket.
-Egy ilyen trauma után nem lett volna meglepő, hogy teljesen bezárulsz Isten felé, de nem ez történt. Nagymamád hite segített át a nehéz időkön. Mennyiben látod jellemzőnek a nagyszülők szerepét a hitre nevelésben?
-Ahogy ma is sokszor beszél róla édesanyám, szüleim nem vittek templomba. Más korban éltünk akkor. Főleg a volt Sztálinvárosban nagyon fontos volt, hogy ne járjanak az emberek gyülekezetbe, ne higgyenek Istenben. Nem is nagyon kaptak ott jó állást az emberek, ha másként döntöttek. Édesapám kertészmérnök volt, vezető a helyi termelő szövetkezetben. Édesanyám a kórházban röntgen asszisztens. A gimnáziumban szinte minden filozófia órán elmondták, hogy a templomok 10 éven belül be fognak zárni, és a keresztyénség is megszűnik. Ebben a helyzetben, mint az emberek többsége akkoriban, a szüleim sem mentek gyülekezetbe. Viszont nagyon csodálatos volt, hogy a nagymamám nem engedett abból a gyakorlatból, ahogy ő felnőtt! Mikor Sztálinvárosba került az elsők között, és építette a várost, felajánlották neki, hogy a városi tanácson dolgozzon, csak akkor ne menjen többé templomba. Ő teljes nyugalommal mondta nekik, hogy semmiért nem adja oda a templomot. Semmilyen kiemelt állásért. Ezért aztán portás lett. Engem pedig születésemtől kezdve vitt a gyülekezetbe. Minden vasárnap adta a kis táskát a kezembe, tette bele az énekeskönyvet, a perselypénzt, és mondta: Gyere, Aranyom! Nem emlékszem, hogy veszekedtek volna a szüleim, de arra tisztán emlékszem, hogy végtelenül szelíd édesapám erősen mondja a nagymamámnak, hogy hagyjon már engem békén, és ne vigyen, mert nem kell az nekem! De a nagymamám csak hívott engem. És aztán itt van Isten elhívó szeretete: én mindig vágytam Isten közelébe! Nem kellett nagyon rábeszélni. Természetes volt, hogy megyek a nagymamámmal. Vonzott Isten, és az Ő Igéje magához, mint a mágnes. Akkor is egyértelmű volt, amikor láttam, hogy a szüleim alszanak tovább, miután mi elindulunk.
-Nagy kegyelem, hogy nem tiltották a szüleid a templomba járást. Milyen tanuló voltál? Mikortól jártál hittanra?
-Nagyon jó általános iskolába jártam ének-zene tagozatra. Rengeteg kórus, és hangszeres szereplés volt. Általában 4,5 és felette voltam. Sok szorongás is volt a gyerekkoromban. Édesapám halála, és ezzel kapcsolatban negatív eseményekre emlékszem. Hittan nem volt Dunaújvárosban sehol. Templomba jártam nagymamámmal, és konfirmáció órákra, majd konfirmáltam.
-Középiskolában milyen kísértések értek? Mennyire volt egyenes az út a teológiára?
Növekvő hittel
-Kamasz koromban a legnagyobb hiányom volt édesapám nélkülözése. Nem igazán találtam, és értettem így meg magamat. Ha nincs akkor már jelen a hit az életemben, akkor biztosan valamilyen szerhasználathoz fordulok. Alkohol, kábítószer. De nem kerültem ezek közelébe, mert már rendszeresen olvastam a Bibliát 14 éves koromtól, és imádkoztam, megbeszéltem a dolgaimat Istennel, Neki öntöttem ki a szívemet. Isten ajándékozott meg a gimis évek alatt egy baráttal, akitől sok szeretetet kaptam. Ez is sokat segített. Nagyon boldogan jártam egyházmegyei ifjúsági alkalmakra, ahol több fiatal is összegyűlt. Dunaújvárosban akkor még alig volt fiatal a templomban. Közben a nevelőapám lett a helyi református lelkész, mert édesanyám újra férjhez ment. Általa sok egyházmegyei, kerületi programról értesültem, és amit lehet, megragadtam. De ma is vallom, ez egyedül Isten elpecsételő kegyelme volt az életemben. Mindezek után, igen, egyenes út volt a teológiára. Megértettem Isten elhívását több ifjúsági alkalmon is.
-Volt-e B terv?
-Volt. Mivel ezt a továbbtanulási lehetőséget számon sem tartották a gimnáziumban. Az egész gimiben csak páran voltunk, akik nem voltunk KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) tagok, és akik jó egyetemekre akartak bekerülni, azok végül MSZMP párttagok is lettek. Nagyon szerettem a német nyelvet, így vagy a vendéglátóipar, vagy német szak. Azonban mivel felvettek a teológiára, végül ezek nem jöttek szóba.
-Hol ismerted meg a férjedet? Mi vonzott benne?
-Évfolyamtársak voltunk a teológián. Vonzott benne a mélyebb hite, mint ahol akkor én tartottam. Vonzott az elkötelezettsége, odaszánása Isten ügye iránt. Példa volt nekem, hogy nagyon komolyan vette a küldetését. Volt a teológusok egy csoportja között imaközösség a szolgálatunkért, a misszió terjedéséért. Ott ismertem meg őt lelkileg jobban. Mindig azt éreztem, hogy valahogy mélyebb a kapcsolata Istennel, és engem ez nagyon érdekel! Aztán így jutottam el egy csendeshétre, ahol tovább erősödött a kapcsolatom Megváltómmal, Jézus Krisztussal. Soha nem felejtem el. Egy olyan helyen volt a hét, ahol nem volt világítás. Az erdő közepén. Este le kellett menni a wc-re az erdő aljára. Első nap megállapítottam, hogy nekem ez nem fog menni teljes sötétben! Ott lett nyilvánvalóvá, hogy mennyi félelem, és rettegés van a szívemben. Egyértelműen kiderültek ennek az okai is. Itt éltem át először Jézus Krisztus erős szabadítását. Mikor letettem egy lelkigondozóval a rettegő félelmem okait Krisztus szabadító kezébe, akkor valóban megszabadultam. Még inkább megújult, átformált, és elkötelezett szívvel jöttem onnan haza. A hét után pedig már mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy egymás mellé adott bennünket Urunk.
„Összeteszem őket egy fává”
-Mit jelent az, hogy közösen szolgáltatok? Mi az, hogy szolgálat?
A szolgálat számunkra élethivatás. Ajándék, hogy nekünk a munkánk is. Isten Országát építeni azzal a talentummal, ami nekem van. Amit Jézus Krisztus a szívemre helyez, abban helyt állni. Isten dicsőségére munkálkodni. A missziói parancsnak engedni. Ami különösen fontos nekem, hiszen Jézus Krisztus utolsó szavai voltak a Mennybemenetel előtt! (Máté ev. 28: 19-20) Öröm, ajándék, és áldás, hogy tehetem. Engem épít először, és azt adhatom tovább!
A közös szolgálat szintén ajándék és néha küzdelem. Ajándék, mert kiegészítjük egymást. Sokszor egymás mondatait is. Amit az egyik nem vesz észre, azt a másik. Amihez az egyik nem ért, ahhoz ért a másik. Így végeztük a teológia ideje alatt két ifiben a szolgálatot, és aztán a gyülekezeti szolgálatot két gyülekezetben Kecskeméten és a Fasorban már 30 éve, és szolgáltunk, és szerveztünk közel 100 ifjúsági, konfirmandus, gyülekezeti, családos hetet közösen.
Néha azonban harc is a közös szolgálat leginkább magammal, a másik másságával, és elfogadásával. Voltak ebben konfliktusaink is. Azonban kegyelemből Isten még mindig felülírta ezeket. Más hangsúlyokat tennénk ki, ez is súrlódáshoz vezet, más lehet a ritmusunk. Lehet, hogy néha én szaladok előre, máskor fordítva. Köszönöm azonban Istennek, hogy férjem, Péter mindig biztatott a szolgálatban, és bátorított, az erősségekre rámutatva. Ez nagyon sokat jelentett mindig!
„Ne félj, csak higgy!”
-Hogyan élted meg a gyermekek születését?
-Isten 5 gyermekkel ajándékozott meg bennünket. Mindegyiket csodának látom. Én, az egyke, képtelen lettem volna magamtól 5 gyermeket nevelni. Már eleve Isten-bizonyíték, hogy örömmel vágytam rá, és Isten erőt, bölcsességet adott hozzá. Az első gyermekünk egy éves volt, amikor beteg lettem. Egy nagyon komoly vírusfertőzést kaptam el. Agyvelőgyulladást. Fél év betegség után már mindkét lábam lebénult, és nem ismertem meg az embereket. Sokat lehetne írni arról a csodáról, ahogy meggyógyultam, és következmények nélkül felépültem. Úgy engedett haza a főorvos, hogy ne vállaljunk több gyermeket. Értsük meg, hogy csoda történt velünk, és elégedjünk meg azzal, ami van. Nem lázadni akartunk, de pár hónap múlva már babát vártunk. Ekkor pedig a terhesség alatt rubeola fertőzést kaptam.
-Rendszerint mi a következmény egy rubeola fertőzésnek várandósság alatt? Gondoltál-e abortuszra? Hogy lehet, hogy egészséges lett a baba?
-Siketen, vakon, halva születnek rubeola fertőzéssel. Nem akartak orvosok elvállalni bennünket. 3 orvos is feltétlenül abortuszt javasolt. Sok oldalt lehetne leírni arról a 9 hónapról! Csak Isten Igéje tartotta bennünk a lelket. Miközben az orvos azt mondta: hogy abortusz, a napi Igében azt olvastuk, hogy „Ne félj, csak higgy!”(Márk 5,36) „De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?” (II Mózes 4,11) Vagy amikor arról beszélt az orvos, hogy halva születhet, akkor a napi Igében az volt, hogy „Leányod meghalt. Miért fárasztod a Mestert?...A gyermek nem halt meg, csak alszik…Lányka, néked mondom: ébredj fel!”(Márk 5)” Már arról is beszélt Isten, hogy lányunk lesz! Végül egyértelműen Isten vezetésére, a saját felelősségünkre döntöttünk az abortusz ellen. Isten csodája folytán megszületett egészségesen Dorottyánk, aki, mint a többiek is, Isten ajándéka!
Lelkésznő, anya, feleség
-Nagyon bátorító, amit elmondasz. Ma sokan elutasítják a csodákat, mások túlhangsúlyozzák. Jó volt hallani arról is, hogyan szólított meg benneteket Isten. Megszülettek a gyerekek, de akkoriban nem volt gyes a lelkésznőknek. Hogyan lehetett összeegyeztetni a kisbaba gondozását és a gyülekezeti feladatokat?
-Az első gyermekünk születésénél még nem kapott egy lelkésznő gyest, csak méltányossági alapon, ami abszolút a helyi önkormányzat jóindulatán múlott. Talán már a másodiknál volt gyes (3 éven át), és a negyedik, ötödiknél már gyedet is kaptam. Valóban végig igyekeztem szolgálni a gyülekezetben is. Ahogy megszületett a gyermekünk, akkor már nem a hitoktatásban, ifjúságban, hanem baba-mama kör indult, családos körök, vagy családos hétvégéket, heteket kezdtünk szervezni. Isten sok örömöt adott, mert nagyon sok édesanyát hozott a gyülekezetekbe, akikkel együtt voltunk a mama körökön. Néha akrobata mutatvány volt a nagycsalád, szolgálatok, és a háztartás. Sokszor kifáradtam benne. Ami jó volt benne azért mind Isten erejét, kegyelmét, segítségét dicsérem! Minden szolgálatba vittem magammal a gyermekeket is. Ha pedig otthon voltunk, akkor igyekeztem olyan programot csinálni, ami őket fejleszti.
-Mi a kedvenc házimunkád? Szeretsz-e főzni? Kitől tanultál meg?
-Az első kérdésen még soha nem gondolkoztam. Kizárásos alapon tudnék válaszolni. Mondjuk, egy számegyenesen a negatív mezőbe tenném a takarítást, rendrakást, portörlést, zokniválogatást a hét fős családnak mosás után, vagy a heti bevásárlást és cipekedéseket, és a pozitív részébe a számegyenesnek: a főzést, mosást, vasalást, sütést. Ezek alapján a főzés a kedvenc? Igen. Szeretek alkotni. Már főleg akkor, ha van fizikai erőm hozzá! Konkrétan nem tanított anyukám, vagy nagymamám. Azonban ők mindketten nagyon jól főztek. Háziasan, ízletesen, és változatosan. Ezért egyszerűen hoztam magammal az ízeket, és vágytam, hogy ugyanazokat megcsináljam. Amikor önállóan nekikezdtem, eleinte felhívtam őket telefonon kérdésekkel, de aztán hamar ment egyedül.
-A zokniválogatás azt hiszem, mindenütt a negatív tartományban van. Én viszont vasalni nem szeretek. A főzés pedig nekem is kedvenc. Nem meglepő. :) Naponta főzöl-e, vagy a menzáról hordjátok? Fel szoktad-e javítani, ha menzás?
-A 30 év alatt legalább 20 évet naponta főztem, és volt egy 10 év, hogy hordtuk a menzáról. Amikor már 5 gyermek volt, és én újra főállásban dolgoztam. De hétvégén mindig főztem akkor is. A feljavítás is így történt. Vagyis, hogy a hét végéről mindig maradt, ami lehetett B variáció.
-Vannak-e kedvenc ételeid, sütemény, befőtt?
-Kezdetben főként magyaros ételek: töltött paprika, töltött káposzta, lecsós- krumplis szűzérme pecsenye, kenyérlángos… aztán pár éve diétásan eszünk cukormentesen, és lehetőleg liszt mentesen. Ezért most a sok zöldségé a főszerep, és ehhez többnyire csirkehúst eszünk sokféle variációban. A gyerekeim kedvence a csokis kalácsom volt és az egyszerű kekszes csokis süti. Befőttet csak házasságunk elején tettem el. Aztán ehhez nem volt erőm.
A jó példa ragadós
- Hogyan viszonyulnak a gyerekek a házi munkához? Főznek-e?
-Ez nem könnyű kérdés nekem. Mindig igyekeztem bevonni őket. De nem sikerült olyan jól, mint ahogy más családokban olvasom, hogy mindenkinek megvan a dolga, és azt végzi is. Ebben nem volt rendszer. Néha segítettek, néha nem. De ez biztosan rajtam múlott. Azonban ma gyönyörködöm bennük, hogy mindkét lányom, aki már férjnél van, csodálatosan főz, és a fiúk közül az egyik szintén házas, és együtt főznek a feleségével. A negyedik gyermek is házias, segítőkész a párkapcsolatában. És a legkisebbre, ha rábízok egy ételt, amit korábban megmutattam, akkor ő is meg tudja csinálni.
-Erről az a mondás jut eszembe, hogy a jó példa ragadós. Néha nem is kell túlbonyolítani, Isten elvégzi bennük. Szükség is volt a segítségre, hiszen például az ünnepek a lelkészéknél sűrű programmal telnek. Hogyan jut idő mindenre? Jut-e?
A hiánypótló könyv
-Mint ahogy az is rendkívüli, hogy mindeközben egy könyv megírására is jutott időd és energiád. Címe Jellem ABC. Idézek a könyvajánlóból:
A keresztyén jellem a Szentlélek gyümölcse, de tanulni is kell és edzeni magunkat benne, mindig újabb gyümölcsöket felfedezni. Ebben tud ez az írás segíteni nekünk. Krisztust hordozzuk keresztyén emberként a világban. A Jellem-ábécé által folyamatosan formálódhat az életünk az Ő képére és hasonlatosságára. E könyv hiánypótló, mert az egyik legátfogóbb témafeldolgozás ezen a területen. Fel lehet használni kegyesség építésére, családi áhítatokhoz, keresztyén iskolákban reggeli áhítatokhoz, és a gyülekezeti munkában.
-Hogyan született meg a könyv ötlete?
Minden évben kidolgozom az éves áhítat tematikát a Julianna Református Általános Iskolánk számára. Így történik ez már 11 éve. Ennek az anyagnak egy része éves tematika volt. Abban az évben én tartottam minden reggel a gyermekeknek az áhítatot, és írtam a heti áhítatokat a tanároknak. Akkor nagyon sok szülő is hallgatta a hétfői áhítatokat, és ők javasolták, hogy ezt ki kellene adni. Mások számára is nagyon hasznos lenne. Akár más iskoláknak, vagy személyes használatra.
Miután Isten is megerősített ebben, akkor kezdtem meg a munkát. Volt egy tanév rendjére kidolgozott tematika, amivel még legalább kétszer annyit kellett dolgozni, mert a könyvben 55 jellemző szerepel, és a hét minden napjára van áhítat.
Aztán a bizonyságtételek, és a rajzok összegyűjtése is nagy munka volt!
A keletkezés további csodáiról a bevezetőben is írok.
-Mennyi ideig készült?
-Összesen két év biztosan volt. Inkább az volt nehéz, hogy munka, szolgálat, család mellett készült. Vagyis legtöbbször miután mindenki lefeküdt, este, éjszaka tudtam írni, és összeállítani.
-Milyen visszajelzéseket kapsz?
-Sok visszajelzés érkezett. Református iskolákban sok helyen használták éves tematikaként, vagy gyermek istentiszteleteken. Egyházi rádióból is megkerestek, hogy szeretnének ebből rendszeresen felolvasni, vagy Asszony körökön használták tematikaként. És a személyes elcsendesedésben is sokan olvassák. Több örömteli levelet is kaptam ismerőstől, vagy ismeretlenektől.
-A könyv nekünk is megvan, sokat gazdagodtam általa. Egy időben minden nap elolvastam egy részt.
Végezetül álljon itt a család ünnepi kedvenc receptje: Baconos, sajtos, szilvás csirkemell.
Köszönöm a beszélgetést! További áldott szolgálatot kívánok!
….......
Somogyiné Ficsor Krisztina
-református lelkész,Budapest Fasori Református Egyházközség
-családterapeuta/családkonzulens
-a Jellem ABC című könyv szerzője,
-öt gyermek édesanyja
Az egyház honlapjáról ajánlom a karácsonyi köszöntőjét. A teljes szövegért katt a kék szövegre.
Néhány gondolata:
...Örüljetek az Úrban mindenkor! Jézus Krisztusban van a teljes öröm, ami a világ összes öröménél nagyobb! A Megváltó azért jött el a földre, született meg az első karácsonykor, mert azt akarja, hogy az örömünk teljes legyen. Mikor megismerjük Jézust, és a szívünkbe fogadjuk, Ő pedig betölt bennünket a jelenlétével, akkor megtapasztaljuk ezt az Úrban való örömöt...
A youtube-on is van egy áhítata egyetemistáknak:
Hegyibeszéd. Tanítás felsőfokon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése