2022. február 17., csütörtök

Fokhagymakrém


Minden tavasszal elhatározom, hogy fokhagymakrémet készítek. Ilyenkorra már kifúj a fokhagyma, ízét, aromáját veszti, de a bolti krém meg tele van mindenfélével. Aztán sose jutottam el a megvalósításig eddig, nem is tudom, hogy most mitől kerültem lendületbe. Valójában nem szeretem tisztítani se a vöröshagymát, se a fokhagymát, de most mégis olyan jó kedvvel láttam munkához, mintha legalábbis vaníliát kellett volna tartósítanom. Kicsit gondolkodtam azon, hogy ledaráljam vagy nem, de aztán arra jutottam, hogy ilyen kis mennyiség csak összekeni a gépet, egy részét nem fogom tudni lekapargatni és kárba vész. Így aztán maradt a "tisztítom, apróra vágom, mixelem" megoldás. 4 fejjel kezdtem, de még lehet, hogy később feldogozok néhányat. Felkészül: vöröshagyma.




Hozzávalók:
10 dkg fokhagyma
2 dkg só
késhegynyi citromsav
Elkészítés:
A fokhagymát gerezdekre bontjuk, lehántjuk a külső héját, és kisebb darabokra vágjuk. A sóval, citromsavval együtt botmixerrel pépesítjük vagy turmixoljuk. nagyobb mennyiség esetén a darálás is szóba jöhet. Üvegekben tároljuk. Én 30 dkg-ot dolgoztam fel, és hűtőbe tettem a kis üveget. Remélem, hogy megmarad a színe, de ha nem, akkor sincs semmi baj, hiszen általában húsokhoz szoktam használni, és így is, úgy is elveszíti a színét. A képen egy szép darab fűszerezett comb vár egyben sütésre.  A fokhagyma gyógyító hatásáról itt olvashatnak.

Bibliás elmélkedés:
Az fokhagymát már a régi egyiptomiak is ismerték. A Biblia is említést tesz róla, igaz, hogy nem éppen kedvező szövegösszefüggésben. Több mint 3000 évvel ezelőtt a zsidó nép fogságban volt Egyiptomban, ahol nehéz rabszolga munkát végeztek. Sokáig kellett így szenvedniük, amikor végre Istenhez kiáltottak szabadulásért. Ekkor Isten kiválasztott egy vezetőt, Mózest, aki sok viszontagság után, de kihozta őket. 
Eleinte mégsem tudtak a szabadságnak örülni. Úgy érezték, hogy jobb sorsuk volt az előtt, vágyakozva gondoltak a dinnyékre, és uborkákra, hagymákra, amelyeket Egyiptomban ettek, mert a szabadulás után sokáig egyhangúbb volt a koszt. Az idő pedig megszépítette a sanyarú múltat. 
"Emlékszünk, hogy Egyiptomban ingyen ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát." (4. Mózes 11.5.)
A fogságban az  életük kiszámíthatóbb volt, bár nagyon gyötrelmes. Hálátlanok voltak, mert nem úgy képzelték el a dolgokat, ahogy Isten. 
Gyakran így van ma is. Megfigyelhetjük a volt szocialista országokban, hogy visszasírják a diktatúra évtizedeit, vagy családokban, ahol bántalmazás fordult elő, de sikerült az agresszort kigyógyítani, nem tudnak mit kezdeni a családtagok a megváltozott helyzettel, ezért gyakran őket is kezelni kell. Imádkozunk, imádkozunk, aztán amikor megérkezik válasz, nem tudunk mit kezdeni vele. Pedig Isten jót készít.
"Azt pedig tudjuk, hogy akik szeretik Istent, azoknak minden a javukra szolgál." (Római levél 8. rész 28. vers)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése