2020. március 30., hétfő

Töltött káposzta kuszkusszal




Nagyon megtetszett ez a recept egy főzős facebook csoportban. Szeretek ott nézelődni, mert hozzám hasonlóan hagyományos recepteket főznek, de néha kitekintenek más népek konyhái felé, és saját recepteket is lehet találni. Kicsit olyan ez, mint egy család. Stoll Mária az otthon talált alapanyagokból "dobta össze"ezt a nagyon finom ételt, amelyet már másnap elkészítettem, annyira megtetszett. Nem is csalódtunk. Bár én húst nem tettem bele, köretként szerepelt sült csirke mellé, picit változtattam is, de azért ez mégiscsak majdnem ugyanaz. Köszönjük szépen.
Hozzávalók:
2 dl kuszkusz
2 lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 szelet füstölt szalonna
1 mokkáskanál négyféle borskeverék
1 mokkáskanál koriander
1 mokkáskanál curry
1 mokkáskanál reszelt gyömbér
1 evőkanál őrölt piros paprika
1 nagy sárgarépa
citromlé
fejes káposzta
olaj, só
Elkészítés:
A szalonnát felkockázzuk, és kisütjük a zsírját. Ezt nem használjuk fel. 
A koriandert, borsokat mozsárban összetörjük. A répát durvára reszeljük, és kevés olajon ezekkel a fűszerekkel együtt megpirítjuk. Elkeverjük benne a kockára vágott hagymákat, a curryt, a gyömbért, és tovább sütjük. Elzárjuk, és rászórjuk a paprikát. Beleöntjük a megmosott kuszkuszt, felöntjük 3 dl forró vízzel. Lefedve 10 percig állni hagyjuk. A káposztáról megpróbáljuk leügyeskedni a leveleket. Nekem nem nagyon sikerült, ezért ketté vágtam. Kicsit megabáljuk őket, és ebbe töltjük a kuszkuszt. 



 A lábast felöntjük sós vízzel, ízesítjük citromlével, és tovább főzzük kb 20 percig. Citromlével és tejföllel gazdagítjuk. 




1 megjegyzés: