2017. szeptember 13., szerda

Töklecsó olaszosan

 Egy főiskolás csoporttársamnak olasz volt az édesanyja, úgyhogy én már akkor ettem bolognait meg milánóit, amikor még nem is volt divatban. Csodálkozva néztük, amint szinte feketére megsüti a fokhagymát az olajban, majd kidobja, és úgy folytatja a főzést. A kapcsolat már megszakadt, nem tudom, hogy mit szólna a mai pizzériák kínálatához.   Hogy olívaolajat használt vagy sem, erre már nem emlékszem. Én igen, de csak barnára pirítottam a fokhagymát és nem dobtam ki. 
Hozzávalók:
7 spárgatök bébi:) 
2 gerezd fokhagyma
1 fehér hagyma
1 kis lila hagyma
1 paradicsom
1 evőkanál frissen vágott bazsalikomlevél

színes bors
1 csipet szárított oregáno
1 csipet őrölt kömény
1 csipet szárított majoránna
friss bazsalikom
olívaolaj
tojás
Elkészítés:
Egy kis olajon megsütjük a fokhagymát, majd hozzákeverjük a szeletekre vágott fehér-és lila hagymát. Fűszerezzük, és amikor megfonnyadtak,  beletesszük a darabokra vágott paradicsomot és a felszeletelt tököt. Roppanósra pároljuk. Már így is fogyasztható, de tálalhatjuk tojással is. Én betoltam a serpenyőt a sütőbe.
Bibliás elmélkedés:
Teljesen ide illene a zöldborsófőzeléknél közölt áhítat. Az asszonyoktól nagyon szép, hogy felajánlják a tükreiket. Most mégis arról írok, amit a hittan órákon tanulnak a gyerekek. A Biblia tükör, fék és ösztöke. Tükör, mert megláthatjuk benne magunkat. Fék, mert visszatart a rossz elkövetésétől, ösztöke, mert terelget a jó irányba.
Hogy lehet tükör egy könyv? Valójában minden jó könyv tükör, mert segít megismerni magunkat, megoldásokat kínál a problémáinkra, élményekkel lát el stb. A Biblia lényegileg különbözik, mert élő szöveg. Régen, amikor még nem létezett Szentírás, akkor Isten prófétákat választott ki, hogy átadják nekik az üzeneteit. A próféta beszélt az emberekhez, de nem saját magától, hanem Isten ihletésére. Elmondta például, hogy milyennek látja őket. Hol kell változniuk, hogy beilleszkedjenek a teremtési rendbe, amely a boldogságuk, békességük forrása is. Ádám és Éva kiléptek ebből a rendből, saját útra tértek a kígyó ösztönzésére, aki azt ígérte, hogy ha esznek a gyümölcsből, akkor olyanok lesznek, mint Isten. Ez hazugság volt, nem lettek bölcsek, hanem szégyent és félelmet érzetek, majd nem fogadták el az Isten által kínált tükröt, hogy vétkeztek, el kellett hagyniuk ezt a békés, szép helyet. Azóta mindig ide vágyunk vissza. Szeretetet, feltétlen elfogadást keresünk, olyan társat, akire mindig lehet számítani, akiben megbízhatunk. Újra és újra be kell látnunk, hogy sem mi nem vagyunk ilyen tökéletesek, sem a társunk nem az. 
"Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének." (Róma 3.23) 
Isten viszont ilyen. Hozzá mindig lehet fordulni, Ő mindig meghallgat. Akármilyennek lát is bennünket, nagyon szeret, és örömteli életet kínál nekünk, ha hallgatunk rá, és ösztönöz is , "ösztökél" a jó út felé. "Ingyen megigazít, miután megváltott Krisztus halála által." (Róma 3.24.)
"Mit szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem sejtett, amit Isten készített az őt szeretőknek." (1.Korinthus 2.9)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése