Rebarbarás-mazsolás béles/lepény

Régebben elő nem fordulhatott, hogy nincs itthon valamilyen alapanyag, amely a főzéshez kell. Igyekeztem feltölteni a készleteket előre átgondolva, különösen sütéskor néztem meg időben a receptet. Anyukám arra tanított, hogy soha ne kérjünk kölcsön semmit, inkább mi adjunk, ha hozzánk fordulnak. Mióta itt lakunk, 17 éve csak egyszer kértem egy fél pohár ecetet a szomszéd nénitől. Viszont mióta öregszem már többször előfordult, hogy hiányzott valami, mire odaértem. Bár most sokáig nyitva vannak a boltok szombaton is, amikor sütni szoktam, de nem szívesen zavarom őket. Régen is meg tudtuk oldani a bevásárlást hét közben, szombat déli zárás mellett. Aztán nemcsak az öregedés az oka az időnkénti alapanyag hiánynak, hanem az is, hogy új szereplő lépett a konyhám színpadára.:) Mindenféléket felhasznál, és elfelejt szólni. Azt hiszed, hogy bővében vagy mondjuk sütőmargarinnak, vagy vajnak, miközben már régen felhasználták vaníliás kekszbe. Ettél is belőle, de nem kötötted össze a kettőt.:)

Szóval zsírral készült a béles (pite?, lepény?), de ez is csak véletlenül (?) volt itthon, mert utánaszóltam a férjemnek, hogy hozzon a hentestől, mert bár olajjal főzök, de ezzel szeretem kisütni a szelet húsokat. Amikor rádöbbentem a teljes sütőmargarin- és vajtalanságunkra, akkor éppen négyet ütött a toronyóra amikor a boltok szombaton zárnak nálunk. Így aztán a hozzávalók között megjelent a teljes orvosi kamara által tiltott alapanyag: a zsír.

Hozzávalók:
-tészta:
40 dkg liszt
1 sütőpor
10 dkg porcukor
15 dkg zsír (vagy 20 dkg margarin)

2 tojássárgája

3 ek tejföl

csipet só

-töltelék:

1 kg rebarbara 

10 dkg mazsola

30 dkg cukor

búzadara

-tetejére

cukor, tej, porcukor

 

Elkészítés:

A Horváth Ilona-féle recept feljavított változatát szoktam készíteni. Már van többféle almás süti a blogon: csokis almás itt , almás lepény itt. Nem tudom, hogy mi a megfelelő elnevezés. Újabban pitének titulálják ezt a fajtát, pedig eredetileg a pite tejes tésztát jelentett. Horváth Ilona bélesnek hívja a lepényt, ezúttal maradtam ennél az elnevezésnél. Pedig a béles szerintem kelt tészta. 

A rebarbarát megmossuk, lehúzzuk a héját, és fél centis darabokra vágjuk. Nem érdemes vékonyabbra, mert sok levet enged. Összekeverjük a cukorral és a mazsolával. Állni hagyjuk, amíg a tésztát elkészítjük. 

A lisztet összekeverjük a sütőporral, sóval, porcukorral, szétmorzsoljuk benne a zsiradékot, és gyorsan összegyúrjuk a tejföllel, melyben előtte elkevertük a tojássárgáját.  Nagyon puha tésztát kapunk. Két részre osztjuk. Az egyiket kicsit kinyújtjuk lisztezett deszkán, és egy közepes tepsibe fektetjük. Szétnyomkodjuk, hogy egyenletesen terüljön el.  Megszórjuk búzadarával. A rebarbaráról leöntjük a levét, ezt meg is ihatjuk, majd elterítjük a tepsiben. A másik adag tésztát egy tepsi hátán nyújtjuk ki, és ráügyeskedjük a töltelékre. Legegyszerűbb, ha késsel a tészta alá nyúlunk, és ráterítjük, és lenyomkodjuk egy kicsit. Nem baj, ha nem lesz sima, mert így is, úgy is rücskös lesz a teteje, de éppen attól szép ahogy a  kicsorduló lé itt-ott megfesti a tetejét. 

Villával alaposan megszurkáljuk, hogy a gőz kijöhessen, és nem repessze szét a tésztát. Kevés tejben elkeverünk cukrot, és rákenjük a tésztára.

Előmelegített sütőben 200 fokon sütjük amíg szép piros nem lesz. Porcukorral meghintve tálaljuk. És legközelebb süssük vajjal!

Rebarbara szósz recept itt.

Bibliás elmélkedés: 

Néha elgondolkodom azon, hogy honnan tudták régen az emberek, hogy mit szabad megenniük, mit nem. Mi mérgező, mi nem? A rengeteg fajta gombát vajon kipróbálták, vagy Isten valahogy kijelentette nekik? Honnan gondolta bárki is, hogy ezt az, egyébként nagyon szép növényi szárat meg lehet enni?

 Miért nem a szép, nagy levelével kezdték? Amelyek mérgezőek egyébként a Wikipédia szerint.

Szóval honnan tudták, hogy egy növény vagy állat alkalmas a fogyasztásra vagy nem? Erről az az ige jutott eszembe, hogy "A mi alkalmas voltunk az Istentől van." (2. Korinthus 3.5) Szép áhítatot találtam erről a Csendes percek című weboldalon, de én az alkalmasság kérdésének másik oldalát hangsúlyoznám most. Nagyon sokan küszködnek kisebbségi érzéssel. Nem mernek nagyokat álmodni, mert úgy gondolják, hogy nem érdemelnek jobbat. 
"Nekem úgysem sikerül!" Gyerekkori sérelmek, elhanyagoltság vagy bántalmazás lehet a kiváltó ok, ezért nagyon fontos, hogy juttassuk sikerélményekhez a gyerekeket. Kapjanak sok dicséretet, nevessenek sokat, hogy egészségesen fejlődjön az énképük. Hány szép terv dőlt dugába már az elején a kisebbségi érzés miatt! Pedig ebből az Igéből kiindulva tovább lehetne menni, Istentől erőt kérni, és sikerre vinni az elkezdett munkát. 

Elmondhatjuk a következő imádságokat:

-Adj jó gondolatokat, terveket, Uram! Mit tegyek, mi lesz nekem és neked hasznos? 

- Adj erőt, és kitartást, hogy végigmenjek azon az úton, amelyre állítottál! Ne álljak meg az első nehézségnél, adj segítséget, jó munkatársakat, bátorságot!

És a végén ne felejtsük el megköszönni, hogy velünk volt Isten, és megsegített bennünket!