2015. október 9., péntek

Rebarbara szósz



Egy beteg nénit látogattam meg, akinek a kertjében szép nagy rebarbara bokrot pillantottam meg. 





Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára. Szinte felkiáltottam örömömben. Mindjárt vágott is néhányat, ebből készült ez a finom, bár nem mutatós mártás.

Hozzávalók:
70 dkg rebarbara szár
ízlés szerint cukor
1 evőkanál liszt
jó nagy evőkanál tejföl
1 marék mazsola

Elkészítés:
A rebarbarát nem kell meghámozni, csak kevés cukros vízben megfőzni, hozzáadni a tejfölben és egy kis lében elkevert lisztet, és botmixerrel pürésíteni. Utána  visszatenni a tűzre. Ekkor kerül bele a mazsola is. Egy kicsit összefőzni és kész. Pirított grízzel húsokhoz kiváló.
Bibliás elmélkedés:
Amikor a férjem teológiára kezdett járni, már volt négy gyermekünk. Üzletkötőként dolgozott, hogy el tudjon minket tartani. Bár levelezőn végzett, így sem volt sok ideje a munkára, nem is nagyon szerette, így a jövedelmünk nem volt túl magas. Minden fillért meg kellett néznünk. 
Amikor gyülekezetbe kerültünk megbeszéltük, hogy sem családlátogatáson, sem üzletben nem fogadunk el ingyen semmit, nehogy bárki is azt gondolja, hogy számításból látogatjuk. Mivel a kis pékség tulajdonosa gyülekezeti tag volt, természetesen hozzá jártunk vásárolni. Az első alkalommal egy kiló kenyeret és 5 kiflit kértem. A kifli és a zsemle is luxusnak számított nálunk, de azért néha megengedtük magunknak, egyéb péksütemény vásárlására viszont már évek óta nem is gondolhattam. Ami kellett, megsütöttem magam. A néni kitette a pultra a kenyeret, vette a zacskót és kezdte belerakni a kért árut. 


Eszembe sem jutott, hogy utánaszámoljak, de 5 kiflit akaratlanul is átlát az ember. Ő pedig az 5 után folytatta. "Bözsi néni!" - szólítottam meg határozottan, - Csak 5 kiflit kértem." "Tudok én számolni!" - szólt vissza némi éllel a hangjában, és tett még egyet a zacskóba. "De Bözsi néni, mi otthon megbeszéltük, hogy sem családlátogatáson, sem boltban nem fogadunk el ingyen semmit sem." "Nagyon helyes!" - mondta, és a kiflik számát 10 fölé emelte. Tanácstalanul álltam, hiszen meg se sérthetem azzal, hogy nem fogadom el a többletet. Így aztán nagyon megköszöntem, és hazakullogtam. A férjem ugyanolyan tanácstalan volt, mint én. Legközelebb megismétlődött a jelenet, csak akkor túrós batyuval, lekváros táskával, kakaós csigával tömte meg a zacskót. Szabódásomra megnyugtatott, hogy másnak is szokott adni. Ezt egyszer saját szememmel is láttam, így némileg megnyugodtam. 
Akkor meg azon kezdtem el töprengeni, hogy milyen dolog az, hogy ingyen elfogadom a finom pékárut, pénzért meg csak kenyeret, kiflit, zsemlét veszek. Így nagy nehezen megértettem, hogy új fejezet kezdődött az életünkben. Megéltük már a Filippi 4.12-13 szűkölködésre vonatkozó részét, most a bővölködés ideje jön: 


"...mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem."

1 megjegyzés:

  1. Adni könnyebb, mint kapni. De én ezekben a nehéz helyzetekben tanultam meg, hogy ha Isten kegyelmét és szeretetét elfogadtam, ami a világ legnagyobb ajándéka, akkor ilyen ajándékokat még könnyebb. Csak az emberi természetünk működik így. De nekünk a legnagyobb és legjobb építő tapasztalat.

    VálaszTörlés