2024. május 12., vasárnap

Bodzás eperdzsem

 

Végre van szabadföldi eper! Már nagyon vártam, bár ez sem olcsó, és nem is várható, hogy nagyon lemegy az ára. Most 1,5 kg került a kosárba. A többségét megettük nyersen, de a kisebb szemekből ez a finom dzsem készült. Valikánál láttam még régebben azt, hogy bodzával keveri az epret. Tavaly ebből az ötletből született is egy finom lekvár, most csak egy kis kóstoló készült. Szinte csak annyi, hogy Helló, emberek, én vagyok az eper és bodzával hódítani fogok. Ez teljesen sikerült is, mert nagyon finom lett. 
Keksz receptek itt. 

Hozzávalók:
kb 40 dkg eper
3 nagy bodzavirág
1 teáskanál zselatin
1:4 édesítő


Elkészítés: Az epret lecsumázzuk, megmossuk. A bodzáról a szirmokat lecsipegetjük, vagy ollóval levágjuk, ahogy én is szoktam. Kis gyakorlással hamar kész. Nem kell megmosni, hogy a virágpor megmaradjon. A kisebb eperszemeket jól összetörjük, a nagyobbakat négyfelé vágjuk. Összeforgatjuk a szirmokkal, és az édesítővel, és egy fél napra a hűtőbe tesszük. A zselatint elkeverjük kb fél dl vízben, az epres keverékhez adjuk, és folytonos keverés mellett összefőzzük. Itt is érvényes a szabály, hogy a zselatint nem szabad forralni, mert elveszíti a kocsonyásító képességét. Keksszel finom uzsonnánk lett, és maradt is. A képen balra bodzás limonádé.



3 megjegyzés:

  1. Nagyon finom dzsemet készítettél ! Nagyon szeretem az epret de még csak kis adagot vettem belőle amit vétek lenne összepréselni😊 inkább megettem. De várom az alkalmat hogy olcsóbb legyen és akkor talán pár üveggel készítek lekvárt én is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvben teljesen egyetértek, de nagyon megkívántam ezt a dzsemet. Óvatosan főztem, hogy benne maradjanak a vitaminok.

      Törlés
  2. Nagyon finom, zamatos dzsemet főztél! Mi csak frissen ettük azt a kevés epret, amit idáig vettünk.

    VálaszTörlés