2022. november 13., vasárnap

Idei birsalmasajt

 

Ugyanúgy készül, mint tavaly, csak fél kg birsalmát dolgoztam fel mindössze. Tepsiben, kis víz hozzáadásával sütöttem meg a kisebb darabokra vágott gyümölcsöt. Még a magházát sem szedtem ki előtte most, csak sütés után, mert így könnyebb vele dolgozni. Lemértem, és hozzáadtam a cukrot, majd pépesítettem. 1 kg birsalmához így csak fél kg cukor kell. Arányosan csökkentettem. Feltettem főni egy lábosban, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam. A maradék pedig jégkockatartóba és egy kis kuglófsütőbe került. Néhány nap múlva le lehetett húzni a papírt. Ketté vágtam, az egyik felét feltekertem, a másikból formákat szaggattam. 
Tavalyi fázisfotók:

Tavaly ilyen "pogácsák" is készültek. 

Az idei desszertek:


Bibliás elmélkedés:

A birsalma jól példázza azt a változást, amit, amit Isten végez az emberben. Adott egy fanyar természetű, keserű, kemény ember, akinek mindenről valami negatív jut az eszébe. Aztán egyszer csak találkozik Jézus Krisztussal. Igéje megszólítja, a Szent Lélek elkezdi benne az újjáteremtő munkáját, és megtér. Nem lehet tudni mikor, talán ő sem emlékszik arra a pillanatra, amikor megfordult az élete, de más ember lett. Kellemes, akivel jó együtt lenni, akinek a jelenléte hiányzik.
"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden." (2. Korinthus  5.16-17)  Vajon a kedves olvasó átment-e már ezen a változáson?

2 megjegyzés:

  1. De szépek lettek és biztos nagyon finom! Régen csináltam pedig szeretem de ebből kis mennyiséget nem lehet nagyon csinálni. Egyik évben pedig nem nagyon lehetett kapni rossz termés volt akkor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig ez is kis mennyiség. Mivel mi nem nagyon ehetjük, csak a rokonoknak készült.

      Törlés