2022. november 28., hétfő

Krumplifánk sült céklával

 

Egyszerű vacsoránk volt. Sült cékla köret már kettő is van a blogon itt és itt.  Az első recept alapján készült a mostani. A krumplifánknál nem tudok mennyiségeket, csak kb tudom megadni.
Hozzávalók:
3 főtt, áttört krumpli
1 tojás
finomliszt
teljes kiőrlésű búzaliszt
1 dkg élesztő
1 mokkáskanál cukor
só, bors
zsiradék

Elkészítés
A krumpli főzővizében a cukorral felfuttattam az élesztőt. A krumplihoz kevertem a tojást, sót, borsot, majd kb 10 dkg finomlisztet és 20 dkg tk lisztet és az élesztős főzővizet gyúrtam hozzá. Először kevesebbet adjunk, ha nagyon lágy, akkor kell növelni a mennyiséget. Volt egy kis füstölt szalonnazsírom, azon sütöttem ki a fánkocskákat. Evőkanállal szaggattam, és kicsit elterítettem a serpenyőben. Folyamatosan kentem a serpenyőt, hogy ilyen szép pirosak legyenek. 


Hétkezdő imádság:
Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Munkás hét indult. Köszönjük, hogy Hozzád fordulhatunk segítségért, áldásért. Adj, kérünk erőt, hogy mindent el tudjunk végezni, amivel megbíznak bennünket. Add, hogy felismerjük az utakat, módokat, ahogy könnyíthetünk a magunk és mások terhein. Segíts, hogy meglássuk a szenvedőket, a bajba jutottakat, és készíts alkalmakat, hogy a te szeretetedet megtapasztaljuk, és bemutassuk másoknak is. Ámen

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek a fánkocskáid! Nagyon finomak lehettek, a füstölt szalonnazsír csak jót tehetett neki 😊. Szép a terítésed is!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom vacsorátok volt! Sülve még eddig nem készítettem céklát biztos jó lehet úgy is!

    VálaszTörlés
  3. Katalin, Éva! Köszönöm, valóban nagyon finom volt. Érdemes sütve kipróbálni a céklát. Minden hasznos anyag benne marad.

    VálaszTörlés