2021. március 3., szerda

Tejes kifli



Majdnem azt a címet adtam neki, hogy a református kifli, mert a Reformátusok Lapjában jelent meg a recept az új Konyha rovatban. Az előző bejegyzéssel én is hozzájárultam már a rovathoz. Tolófánk.
Most egy tengeren túli kiadványból merítették az ötletet (MNC - Magyar Népfőiskolai Collégium, 2020.) Nem szoktam kiflit sütni, de most örömmel láttam neki. Nem lettek túl szépek, de nagyon finomak, és hamar elkészültek.
Hozzávalók:
35 dkg finomliszt
egy teáskanál só
2.5 dl tej
2,5 dkg friss élesztő
2,5 dkg olvasztott vaj
csipetnyi cukor
langyos tej a kenéshez
Elkészítés:
Az élesztőt egy kis langyos cukros tejben felfuttatjuk. A sós lisztbe öntjük a maradék tejjel, és jól kidolgozzuk. A végén kerül bele az olvasztott vaj, de én margarint használtam. Nem kell keleszteni, azonnal két részre oszthatjuk, cipót gyúrunk belőle, majd kerekre kinyújtjuk. A körlapokat négy felé vágjuk, a szélesebb feléről kiindulva feltekerjük, és közben hossz irányban nyújtjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük a kifliket, megkenjük őket tejjel, és megszórjuk nagy szemű sóval, szezámmaggal, köménymaggal. Ki hogy szereti. Én nagyon szeretek ráharapni a köménymagra, családom neheztel is érte, hogy salátákba, levesekbe miért nem őrölten teszem. Igazuk van, de azért...
Csak annyit várunk, amíg a sütő felmelegszik 200 fokra. Az aljába egy edényt teszünk vízzel. 15 perc alatt kész. Éppen jó uzsonnára. Jó étvágyat!
A Reformátusok Lapja Imádkozzunk rovatából idézek egy rövid imádságot:
(részlet)
Uram, én cselevő hittel szeretnélek téged dicsőíteni.
Hogy az az aprócska láng is, az a pislogó fény, aki én vagyok, mégis valami mennyei ragyogást hozzon az emberi árnyak közé. Ámen (Hajdú Zoltán Levente)

5 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon szép kiflit sütöttél, es ízre is finomak lehettek.

    VálaszTörlés
  2. Szép kifliket sütöttél miért vagy elégedetlen?

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is szép kifliket sütöttél, látszik rajtuk milyen finomak. :)

    VálaszTörlés
  4. Katalin, Éva, Okki! Köszönöm. Azért legközelebb remélem mind szép lesz.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon formás lett, látszik, hogy finom nagyon.

    VálaszTörlés