Advent harmadik vasárnapján bemutatjuk Bolla Zsuzsannát, aki az Evangélikus Egyház honlapját szerkeszti és a Pékesség című blogot írja. A bibliai utónevek című könyv is a nevéhez kötődik. Hiánypótló munka.
– Teológus végzettséggel nem helyi, hanem egy online gyülekezetet „pásztorolsz.” Hogyan vezetett ide az utad?
– 1996-ban végeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, Budapesten. Akkor adódott számomra egy ösztöndíj lehetőség Németországban, Erlangenben, így még másfél évet ott tanultam. Készítettem egy magiszteri dolgozatot és meg is védtem. A témám: Feltámadás és örök élet a Jelenések könyvében volt. Kiérkezésemkor azonban megtudtam azt is, hogy Németországban egyedülálló módon Erlangenben működik egy keresztény publicisztika szak, amire szintén jelentkeztem. A másfél év alatt ott is szereztem egy újságíró diplomát.
Hazaérkezésemkor sajnos nem volt lehetőségem egyházi szolgálatba állni, így egy vargabetűvel világi lapoknál vállaltam munkát.
– Kicsit mesélj nekünk a férjeddel való találkozásról!
– Férjem, Horváth Gábor egy telekommunikációs cégnél dolgozik, számítástechnikával foglalkozik. Tulajdonképpen az internet segítségével ismerkedtünk meg. Egy barátnőmmel cseteltem Németországból és az IRC fórumon többekkel is megismerkedtünk. A tagok az életben is jó barátok lettek, találkoztak szabadidejükben egymással. Én egy ilyen alkalommal, egy közös szilveszteren találkoztam a későbbi férjemmel. Fél év múlva, amikor hazajöttem az ösztöndíjról ismét találkoztunk, azóta tart a szerelem. Ennek már 22 éve.
– A legtöbb nőnek gondot jelent a gyerekek születése után az, hogy hogyan állítsa fel a helyes sorrendet az életében: anyaság, szolgálat, férj stb. Jut-e idő önmagára?
– Számomra mindig is a család volt a legfontosabb. Az persze nehéz kérdés, hogy mennyi idő jut rájuk, épp a legfontosabbakra.
Kisfiam és kislányom születése után jött a kérdés: folytassam-e ott, ahol abbahagytam a világi sajtóban való munkát, vagy szolgálni tudok-e már valamilyen formában az egyházamban.
Ekkor Fabiny Tamás püspök az evangelikus.hu oldal szerkesztésével bízott meg. 2008 óta, immáron 12 éve ez a fő feladatom. Ez elég sok időt vesz igénybe, hiszen nem csak szerkesztek, hanem eseményekről tudósítok, fotózom, interjúkat, riportokat készítek, írott és videós formában is.
Dániel fiam 16, míg Szonja lányom 14 éves. Ők ebbe nőttek bele, elfogadták édesanyjuk hivatását. Mindketten a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanulói. Hobbijuk a lovaglás. Pár évig én is együtt lovagoltam velük, de sajnos egy baleset rá kellett döbbentsen arra, hogy ideje abbahagyni ezt a sportot. Nagyon sajnálom ezt a döntést azóta is, de sajnos meg kellett hozzam.
Van két kutyánk is, Lili és Csöpi. Úgy érzem, boldog család vagyunk így együtt. És ha csak tehetjük, próbálunk minél több időt eltölteni így együtt.
– Úgy tűnik, sikerrel veszed a család és a karrier összehangolásának feladatát. Hogyan oldod meg a család élelmezését? Segítenek-e a gyerekek? Mi a kedvenc ételetek?
– Hét közben mindenki a saját kis „munkahelyén” eszik, én meg vagy rendelek, vagy valamilyen készételt eszem, ami nem túlságosan jó, de az időhiány miatt ezt tudom megtenni. A hétvégén igyekszem bepótolni az elmaradást, mert be kell, hogy valljam, szeretek főzni.
A gyerekek sok mindenben segítenek, de érdekes módon épp a fiam az, aki a gasztroangyal kettejük közül. Ő már teljesen önállóan bármit meg tud csinálni egy recept alapján. És ez lehet komplikált feladat is. „A” terve az informatikával való foglalkozás, de „B” tervként felmerült benne már az is, hogy chef lesz. Meglátjuk.
A kedvenc ételeink inkább az olaszos vonalat képviselik. Nagy Jamie Oliver rajongó vagyok, ő volt az első chef, akiből ihletet tudtam annak idején meríteni. Egyébként gyűjtöm a szakácskönyveket, már rengeteg van, tényleg mindenféle és igyekszem sokféle ételt kipróbálni.
Nagymamám Vizvári Mariskát követte, anyukám a Horváth Ilona szakácskönyvet – így ezek a klasszikusok is megvannak. Nekem F. Nagy Angélától volt az első szakácskönyvem. Ezek a korszakok elárulják a generációs különbségeket egy családon belül.
– Aki egész nap az egyház szolgálatában dolgozik, nem kísértés-e kihagyni a személyes Biblia olvasását mondván, ma már annyit olvastam ilyesmit.
– Sajnos ez a kísértés megvan! Nemrégiben fejlesztettük ki az evangélikus.hu mobiltelefonra is letölthető alkalmazást, ennek segítségével próbálom legalább a napi igével a napi csendességet tartani. Emellett szívfájdalmam az is, hogy sajnos nem tudok annyit könyvet sem olvasni, mint korábban, mert este már fáradt vagyok, a szemem sem a régi.
– Melyik a legkedvesebb szolgálatod a sok közül?
– Számos projektben vettem részt az egyházban, egy ideig én voltam az egyszázalékos kampány koordinátora, a reformacio500.hu oldal szerkesztője és az egyház kommunikációs vezetője is. De a most végzett evangelikus.hu szerkesztői munka mellett igazán akkor érzem jól magam, ha emberekkel találkozhatok és olyan riportokat készíthetek, amelyek bepillantást engednek az ő mindennapjaikba, megismerhetjük belőlük az ő személyiségüket, hitbeli meggyőződésüket.
– Hogyan kezdted el a kenyeres szolgálatot? Mi a célod vele?
– 2004-ben, a kisfiam születése után kaptam egy kenyérsütő gépet a férjemtől karácsonyra. Eleinte igen meg voltam elégedve magammal, milyen „szép kis kocka” kenyereket készítek, de aztán szerettem volna fejlődni és receptek után kezdtem kutakodni az interneten, rá kellett, hogy jöjjek arra, mennyire nem vagyok jó ebben. Sokáig Limara receptjeit sütöttem, öregtésztával, élesztővel, családom nagy boldogságára. Ebben az ember ki tudja tapasztalni a tészta, az élesztő, a kelesztési folyamatok, a különböző lisztek működését.
Körülbelül 5 évvel ezelőtt aztán belefogtam a kovászolásba. Pár sikertelen kísérlet után végül megtaláltam Ormós Gabi receptjeit, leírását (Kovászlabor blog és Facebook csoport), ráéreztem az egész lelkiségére és azóta csak ilyen kenyereket készítek. Külföldi mesterpékek kurzusaira is jártam, azokból is igen sokat tanultam.
Hogy mi a célom vele? A családomnak egészséges ételeket szeretnék az asztalra tenni. Kacérkodtam azzal a gondolattal, hogy jelentkezem egy pékiskolába, de igen sok elfoglaltsággal járna, amit nem tudok összeegyeztetni jelenleg sem a munkámmal, sem a családommal.
– Hogyan illeszkedik a kenyérsütés az egyház életébe?
– Az úrvacsora éve lett volna 2020-ban az evangélikus egyházban. Sajnos ez a járvány miatt részben elmaradt. De készítettem korábban egy előadást, amit gyülekezetekben, különböző egyházi fórumokon (lelkészi munkaközösség, konferencia, missziói nap, gyülekezeti alkalmak...stb.) szívesen elő szoktam adni. A címe: Jézus az élet kenyere. Ebben a kenyér történetétől kezdve, pékszakmai dolgokat is elmondok, de alapvető célom a kovász és a kovászos kenyér lelkiségéről beszélni. Az előadás során ószövetségi és újszövetségi teológiai elemzést is adok. Az előadáshoz készült egy rövid blog is, ami itt található: https://pekesseg.blog.hu Ezzel az volt a célom, hogy ha valakit az előadás után érdekelne a kovászos kenyér készítése, annak egy alap kovászkészítést és egy kenyérreceptet is tudjak adni. Ha pedig beszippantja a dolog, ahogyan velem is történt, akkor úgyis utána fog nézni a világhálón a további lépéseknek, recepteknek.
– A Bibliában számos helyen tesznek említést a kenyérről. Bolla Zsuzsa egyik írásából idézek erről:
"Ha elkezdjük lapozni az evangéliumokat, már Jézus születésénél találkozunk a kenyérrel: Betlehemben született, ami héberül azt jelenti a kenyér háza.
Ezután Jézus szolgálatának elején is találkozunk a kenyérrel való kapcsolatával: a kenyér ugyanis a kísértő ördögi eszköze is lehet. Ha csak az anyagiakra figyelünk, ószövetségi emberként, az egyensúly megbomolhat az életünkben. Ilyenkor jó, ha szem előtt tartjuk a jézusi választ: „Nemcsak kenyérrel él az ember…” (Máté evangéliuma 4,4)
Jézus imádsága, amelyet ránk hagyott, megmutatja a helyes sorrendet és értékrendet. A Miatyánkban a kenyérért való fohászkodás nem az első kérés. Isten országának rendjében először Istent kell magunk előtt látnunk, őt kell a középpontba helyeznünk. Ezután lehet megfogalmazott kérésünk a testünket éltető táplálékért, a ráadásként kapott kenyérért (Mt 6,11; Lk 11,3).
Jézus a csodálatos kenyérszaporításnál is bebizonyította tanítványainak: először oda kell figyelni arra, amit mond nekik: hiába volt csak öt kenyér és két hal náluk (Lukács evangéliuma 9,13), jóllakott belőle az egész sokaság.
A legszebb jézusi szavak mégis azáltal szentelik meg a mindennapi kenyeret, hogy Jézus önmagát nevezi az élet kenyerének (Jn 6,35). A mennyből szállt le, hogy ő legyen az élő kenyerünk (Lk 6,51). Ezzel arra tanít, hogy az életünknek olyan részévé, táplálékává akar válni, mint amilyen a kenyér. Fontos, központi, el nem hagyható elem. Ahogyan az utolsó vacsorakor, majd később az első tanítványok a kenyér megtörésekor, úgy az úrvacsorakor mi is minden egyes alkalommal részesülhetünk ebből a kenyérből (1Kor 10,17).
Ha csak a megélhetésünkért aggódunk, az felemészt és megbénít. Ha az anyagiasságon, az asztalunkra kerülő mindennapi kenyéren túl az égi kenyérre tekintünk, akkor megerősödik a szívünk, és új életet kapunk."
– Végül kérlek, ossz meg velünk néhány gondolatot a karácsonnyal kapcsolatban is.
– Szomorú ez az egész 2020-as év. Még nem tudom, hogyan fogjuk megünnepelni az idén a karácsonyt, ami nálunk – ahogyan másoknál is – mindig igazi családi ünnep. De az teljesen biztos, hogy nem lesz a szokásos jövés-menés, rokonlátogatás, jóízű beszélgetés és jó, ha szűk körben együtt lehetünk. Ebben a helyzetben ennek is örülni kell.
Most, hogy elérkezett az új egyházi esztendő, s már a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún, nálunk ilyenkor ünnepes napok szoktak kezdődni: sok névnap, születésnap gyűlik ilyenkorra, decemberre. De ezektől függetlenül családunkban mégis a legfontosabb, Jézus Krisztus érkezésére koncentrálunk. Most is ez visz előre bennünket, ez tud erőt adni mindannyiunk számára ebben a nehéz és embert próbáló helyzetben. Ha már így adódott, jó lenne, ha a világ is leállna és tudna erre a középpontra figyelni. Talán ebben a helyzetben sikerülhet mindannyiunknak megtalálni Jézust, aki igazán fontos az ember életében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése