Befolyásos asszonyok a konyhában. Rozgonyiné Krajcsir Sarolta

Az újév végén szeretettel nyújtom át ezt a beszélgetést a Lydia magazin főszerkesztőjével. Életéről, szolgálatáról, konyhai tevékenységéről kérdezgettem.

-Hogy telt a gyerekkorod? Gondoltál-e arra, hogy valaha újságírással foglalkozol? 

-Rengeteg szép emlék bukkan fel bennem, ha visszagondolok a gyerekkoromra. Egy vidéki bányászvárosban, Dorogon nőttem fel. Két nagyobb nővérem mellett jól ment a dolgom, vigyáztak rám, játszottak velem, és miközben beszélgettek vagy tanultak, sokféle ismeret ragadt rám.
Óvodás koromtól kezdve szerettem olvasni.
Ahogy nőttem, egyre többet bújtam a gyerek, majd ifjúsági könyveket, regényeket, emellett az újságok is érdekeltek, olyan „mindenevő” módon.
Soha nem gondoltam arra, hogy írjak, csupán lelkes fogyasztó voltam. Az lapkészítés jóval később köszönt rám, amikor a kilencvenes évek elején szabaddá vált a sokszorosítás. Akkoriban, ahogy a férjemmel azon sajnálkoztunk, hogy a gyülekezetben elhangzó bizonyságtételeket, Istennel kapcsolatos tapasztalatokat nem hallhatják többen, eszünkbe jutott: miért ne írhatnánk le, és nyomtathatnánk ki? Így elindítottunk egy kis gyülekezeti kiadványt „Mustármag” címmel, amit gyülekezetbe nem járó ismerőseink is szívesen olvastak. És ha már belevágtunk, kihasználtuk a tanulásra kínálkozó lehetőséget: rövid, intenzív kurzusokat végeztünk az újságírás és kiadás különböző területeivel kapcsolatban. Azt nem is gondoltuk, hogy ez a kicsi kezdet egészen más irányba fog folytatódni...

-Mikor hallottál először Istenről, Jézus Krisztusról?

-Ebben nőttem fel. Otthon rendszeresen volt családi áhítat, éneklés, imádság. Először persze sok mindent nem értettem, ami természetes volt – így például egyik nagypénteken, mielőtt a testvéreim iskolába indultak, izgatottan súgtam meg nekik, hogy én anyukámmal templomba megyek, és megnézzük, hogyan feszítik meg az Úr Jézust… Ilyen alkalmakkor hangzott el a szörnyülködő mondat: „Édesanya, mit mond a Kicsi!” Tízéves koromra viszont már mindent megértettem, ami a megváltással kapcsolatos, és akkorra az is tudatossá vált bennem, hogy ha Istenhez akarok tartozni, akkor nekem egyszer erről döntenem kell.

-Milyen érzés volt átkerülni egy messzi város gimnáziumába? Beszélnél az előzményekről?

A középiskolát Budapesten, az ELTE Apáczai Csere János gyakorló gimnáziumában kezdtem el. Abban az évben – a korábbi Népi Kollégiumok mintájára – szerte az országból ötven jó képességű, fizikai dolgozó családból származó diákot vettek fel az ingyenes kollégiumba. Kiváltság volt, hogy bekerülhettem. A sok kitűnő diák között átlagos voltam, viszont a színház és színészet iránti rajongásommal és talentumommal kitűntem a többiek közül, a tanáraim is ezen a pályán láttak volna bennem fantáziát. Viszont újra meg újra felbukkant bennem a gondolat, hogy Isten az embertől egész szívet kíván… nem lehetek egyszerre egészen a színészeté, és egészen Istené. Másodikos koromban dőlt el ez a belső küzdelem. Egy ifjúsági imaórán annyira közelinek éreztem Jézust, az irántam való szeretetét, mint soha azelőtt. „Ha Ő ilyen, akkor Őt akarom választani!” – született meg bennem a döntés. Megváltozott életemmel, vállaltan „idealista ideológiámmal” nem maradhattam a kiváltságos diákok között. Harmadik gimnáziumi évemet már Debrecenben, a Református Kollégium Gimnáziumában kezdtem meg. Mivel előzőleg Budapestről is csak a nagy szünidőkben mehettünk haza, sok változást nem jelentett, hogy messzebbre kerültem a szülővárosomtól. Alapvetően szerettem a kollégiumi életet, de azért nehéz volt a korábbi kialakult osztályközösségből egy új, szintén kialakult osztályközösségbe kerülnöm. Viszont annyit olvashattam a Bibliámat, amennyit csak akartam, a kötelező istentiszteleteken kívül önszerveződő áhítatokra járhattam, és lettek barátnőim, akikkel meg tudtuk beszélni a lelki természetű kérdéseinket, elakadásainkat, és imádkoztunk egymásért.

-Hogyan ismerkedtél meg a férjeddel? Gyerekek, hobbi?

-Negyedik elején új fiú került Budapestről az osztályunkba, őt az akkori I. István gimnáziumból tanácsolták el a bizonyságtévő hite miatt. A teológián is egy évfolyamba kerültünk, és egy idő után rájöttünk, hogy nem csupán a Krisztusban való közös alap köt össze bennünket… Ötödév után összeházasodtunk. Három gyermekünk van, ketten közülük már házasok. Mindig szerettem a kreatív időtöltést, gyerekkoromban sokat kézimunkáztam. Aztán ahogy a gyerekeink megszülettek, ez a kreativitás áttevődött például játékkészítésbe – babaruhákat varrtam, készítettem babaházat, gyerekkonyhát dobozokból, babaételeket sütőgyurmából –, de sütés-főzés közben is átéltem az alkotás élményét. Mostanában a szükséges elvégzendők – például festés-mázolás – ugyanezt az érzést adják: valami szépet hozhatok létre a saját kezemmel.

-Hogyan kerültél bele a Lydia szerkesztésébe? Kicsit beszélj az újságról, kérlek!

-Váratlanul kerestek meg bennünket a Lydia alapítói, Elizabeth és a férje, hogy átvennénk-e a magyar Lydia terjesztésével kapcsolatos teendőket az „úttörő munkát” végző, kezdeti csapattól. Kedvünk természetesen volt hozzá, de Istenre bíztuk: csak akkor legyen ez a feladat a miénk, ha Ő akarja. Végül ránk esett a választás, és ezt Tőle való válasznak vettük.
Az első években az adminisztráció és postázás mellett csak olvasószerkesztői feladatot végeztem. Elizabeth-tel általában évente találkoztunk, ilyenkor beszéltük meg a következő év anyagát. Egyre inkább ráéreztem, hogy mi is a Lydia célja: személyes történeteken keresztül akar bátorítást és eligazodást nyújtani a nőknek a hétköznapi élet és a hit kérdéseiben. Mostanra a magyar olvasók közül is többen leírják személyes tapasztalataikat, amit megjelentethetünk a magazinban. Ennek nagyon örülök. Sokszor én kérek meg egy-egy asszonyt, hogy írja le, mit végzett Isten az életében, mert az olvasók hasznos üzenetet kaphatnak belőle.

-Milyen szempontok alapján választod meg a riportalanyokat?

-Természetesen élő hitű nőket keresek. Ezen belül az egyik legfontosabb kritérium, hogy a riportalany életének vagy egy életszakaszának legyen olyan üzenete, amit a Lydia olvasói magukkal vihetnek. Az üzenet témája egyfajta alaphangot is ad a magazinnak, ezért azt is figyelembe kell vennem, hogy milyen egyéb cikkekkel együtt jelenik meg. Másik fontos feltétel, hogy a címlapinterjúban szereplők különféle felekezetekből váltakozzanak, hiszen a magazin is felekezetektől függetlenül akar segítséget nyújtani a nőknek. És az sem utolsó szempont, hogy elfogadható címlapfotót sikerüljön készíteni az illetőről. Néha feladja a leckét, hogy mindennek megfelelő személyt találjunk…

-Van olyan, akivel még soha sem találkoztál?

-Igen, van ilyen. A távolság, a sokféle elfoglaltság miatt többször előfordul, hogy telefonon keresztül készül a beszélgetés. Van olyan is, hogy valaki írásban szívesebben válaszol, mint szóban. Egy dolog viszont mindig megtörténik: az interjú elkészülte során különösen is közel kerülnek hozzám azok, akik a beszélgetésben megnyitják a lelküket. Ezért személyes ismerőseimnek érzem azokat is, akikkel még soha nem találkoztam.

-Hogyan osztjátok meg otthon a házi munkát?

-Amíg a gyerekeink nálunk laktak, törekedtünk a munkamegosztásra. Most, hogy ketten maradtunk, a háztartás az enyém. A férjem a bevásárlásban vesz részt, illetve ha kevés az időm vagy energiám, autóval „elröppent” a szükséges helyekre, ami nagy segítség. A kertben szeretünk együtt tevékenykedni, ha lehet.

Bajos sült mézes lilakáposztával

-Szeretsz-e főzni, sütni?

-Nem vagyok minta-háziasszony… Mindig csodálom azokat a nőket, akik sok személyre is terülj-asztalkámat képesek varázsolni! De ahogy említettem, a sütés-főzés számomra egyfajta kreatív tevékenység, ezért ha nyugodt körülmények között végezhetem, kifejezetten élvezem. Azt is, ha az egyszerűbb ételeket – pörkölt, húsleves – az évek során kialakult saját fűszerezéssel ízletesre főzhetem, de időnként jólesik kipróbálni valami újat, amit lehet, hogy életemben csak egyszer készítek. Ilyen volt egyik karácsonyra a Wellington bélszín, az áfonyás fasírt, vagy tavaly a nagyon finom olasz pignoli, a mandulás-marcipános, fenyőmagba forgatott aprósütemény. Idén az ünnepekre Csenge lányom segítségével néhány adag saját „disznótorost” készítettem: fehérkolbászt, tüdős és májas hurkát, hogy felidézzem a gyerekkori, Nagykunságból származó ízeket.

-Milyen ételeket szerettek?

-Egyöntetűen szeretjük a tepsiben párolt-sült csirkecombokat – ami néha rozmaringosan, sajttal-sonkával; néha sörben; néha fokhagyma-bors-szerecsendió keverékével fűszerezve kerül a sütőbe. Általában krumpli és kelbimbó vagy brokkoli, vagy helyette savanyúság hozzá a köret. A családban nincs egyféle kedvenc, inkább kialakultak a kedvenceink, többnyire egyszerű ételek. Ha például Hollandiában élő lányunk hazalátogat, rakott krumplinak és túrós sütinek feltétlenül lennie kell a menüben. Szeretem, ha az ételekben bőségesen megvan minden hozzávaló, így a rakott krumplit sok-sok kolbásszal és főtt tojással, és bőséges tejföllel készítem. Ha a férjemnek akarok kedveskedni, akkor a madártej nála biztos befutó.
Mivel nálunk a vasárnapok (is) munkanapok voltak, így amire épp az időmből futotta, azt készítettem. Valószínűleg ezért kerülnek nálunk sokszor tepsis ételek az asztalra.

Gesztenyetorta

-Hogy telt a karácsony?

-Ausztriában és Hollandiában élő két gyermekünkkel nem lehetett megoldani a személyes együttlétet, de a videofonos „találkozás” is öröm volt számunkra. Idén egyébként tudatosan készültünk rá, hogy az ünnep ünnep maradjon: Csenge lányunkkal előre elhatároztuk, hogy nem itthoni ruhában, hanem ünneplőbe öltözve töltjük a karácsonyt. Hármasban sokat beszélgettünk, nevettünk, finomakat ettünk, játszottunk – az ajándékokat úgy választottuk, hogy segítsék ezt a játékos együttlétet. 

 

Kocsonya franciasalátával

Elfogadtuk a kényszerű változásokat, és végül is szép, meghitt napokat tölthettünk egymással.

-Mit jelent a szilveszter egy keresztény családban?

-Az utóbbi évekig családostól a gyülekezetben szilvesztereztünk, ott együtt vacsoráztunk, bibliai kvízt játszottunk, beszélgettünk. De a lényeg sem maradhatott el: igét olvastunk, visszaemlékeztünk arra, kit hogyan hordozott Isten az előző évben. Sokat énekeltünk és imádkoztunk, és igyekeztünk megragadni Isten bátorító üzenetét a következő évre. 

Most általában itthon, csendben telik az év utolsó napja. Élvezem, hogy sehová nem kell rohanni. Gondolatban és írásban egyfajta összegzést, lelki „állapotfelmérést” készítek: melyek azok a legfontosabb dolgok, amikre Isten év közben tanított, és melyek azok, amikre a következő évben jobban kell fókuszálnom. Szeretem, hogy olyankor is „itt van Isten köztünk”. Azért persze eszünk egy finom vacsorát, esetleg megnézünk egy tartalmas és építő filmet, de ezen kívül semmi extra. Az örömünk Krisztusból, az Ő jelenlétéből származik. 

-Mivel közeledik a szilveszter, amikor hagyományosan sós süteményeket készítünk, Saci megoszt velünk egyet:

-Nagyon egyszerűen készíthető sós harapnivaló a tökmagos kocka. Általában tartok itthon bolti, 4 lapos mirelit leveles tésztát, így bármikor gyorsan süthetek belőle egy adagot. Csak tojás, só és sózott tökmag kell hozzá. Egy egész tojást pici sóval kikeverek, ezzel vastagon megkenem a kiolvasztott tészta tetejét. Rászórom a sós tökmagot úgy, hogy a tésztát teljesen befedje. Kicsit belelapogatom a tojásba a tenyeremmel, és a tésztát kb. 2,5x2,5 cm-es darabokra kockázom, előmelegített sütőben aranysárgára sütöm.

-Azt hiszem, hogy az ételfotók alapján nemcsak egy lapszerkesztőt, hanem egy  mintaháziasszonyt is megismerhettünk . Köszönöm a beszélgetést, áldott új évet kívánok és BÚÉK! 

Bízd Újra Életed Krisztusra!

........

Rozgonyiné Krajcsir Sarolta:

--a Kiskőrösi, majd a Szegedi Pünkösdi gyülekezetben 2015-ig volt lelkigondozó, gyermekmunkás, segédlelkész

-a Lydia keresztény magazin magyar kiadásának főszerkesztője

-a Pünkösdi Teológiai Főiskola 2017-ig évente  Példakép-díjat adott "azoknak, akiknek tiszteljük életét és szolgálatát". 2015-ben nőként először ő kapta  ezt a díjat.

-három felnőtt gyermek édesanyja

A Pax Televízió Igazgyöngy című műsorában többet is megtudhatnak róla.

Mellékletek terület

Sonkás metélőhagymás sajtbomba dióba forgatva

Ennek még elkérem a receptjét , és megosztom hamarosan.😊