Sajtos falatkák

 

Néha beteszek egy leveles tésztát a bevásárlókosárba. Majdcsak jó lesz valamire. És tényleg jó lett erre a finom uzsonnára. Akár le se kell írni, a képek alapján könnyen elkészíthető. Azért mégis. A leveles tésztát 10 perc várakozás után kiterítjük. Megkenjük egy fél tojás és egy evőkanál tejföl keverékével. Reszelt sajtot szórunk rá, fűszerezzük, itt borsot kapott. Két oldalról feltekerjük, ujjnyi vastagra vágjuk, megkenjük a maradék tojással, és előmelegített sütőben kisütjük. 

Bibliás elmélkedés:

Egészen el voltam szomorodva, amikor ilyen kis hegyes valamik lettek a sütiből a felszeletelés után. 

Azért majd megesszük-gondoltam. És milyen kis helyes kettős csigákká sültek! Ha húzok rajtuk egy kicsit középen, akkor akár szív alakúak is lehettek volna. Erről az a bibliai parancs jutott az eszembe, hogy Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Hányszor fordul elő, hogy a látszat szerint alkotunk véleményt, aztán alaposabb vizsgálat után be kell látnunk, hogy tévedtünk. Be merjük-e vallani, vagy ragaszkodunk az első benyomáshoz csak azért, hogy szégyenbe ne maradjunk? Biztosan nem egyszerű kimondani, hogy "Tévedtem." Talán arra gondolunk, hogy gyengének találnak bennünket, vagy megbízhatatlannak. Nemrég egy hosszú beszélgetés végére értünk. Már az elején véleményt alkotott a másik fél anélkül, hogy ismert volna minket személyesen. Csak felült egy csoportról kialakult nézetnek, előítéletesen, tehát tévesen ítélt. Amikor végre nyitott lett, és meghallgatott engem is, elámult. Nem gondolta volna. Nem akarok erről bővebben írni, de nagyon veszélyesnek tartom az ítélkező lelkületet. Hány életet tesz tönkre, legalábbis megnyomorít egy időre a pletyka.

Reményik Sándor szép verse kívánkozik ide:

Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek -

Mit tudom én, honnan ered,

Micsoda mélységből a vétek,

Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

1939

Reményik Sándor