Újabb fánkot próbáltam ki. Ezúttal csigafánk készült, és úgy gondoltam, hogy autentikus környezetben mutatom be őket. Ez a kis "kompozíció" (fenyő-+csipkebogyóág) az előkertünkben található. Ha valaki belép a kapun, mindjárt megpillanthatja, és remélem, hogy elmosolyodik egy kicsit. Olyan bájosak együtt! Karácsonyra apró piros díszeket kapott, ahogy az ablakpárkányon elhelyezett virágládákban is kicseréltem a muskátlikat fenyőágakra, és feldíszítettem szépen. Persze jobban örülnék, ha belepné a hó, sőt, ha akkora hó lenne, hogy ki se látszódna belőle, de nincs semekkora hó sajnos. Csak a tányérokon, amint tudjuk. Ami a múlt héten esett, el is olvadt hamar.
A fánk egyébként nagyon finom volt. Recept innen.
Hozzávalók:20 dkg liszt
1 teáskanál 1:4 édesítő
1 teáskanál sütőpor
csipet só
1 evőkanál olvasztott vaj
1 teáskanál vaníliaaroma
1 teáskanál rum
1,5 dl tej
Elkészítés:
A szárazat a szárazzal, a folyékonyat a folyékonnyal összekeverjük, majd az egészet elegyítjük. Egy habzsákba teszünk egy adagot, és forró olajba engedjük, mint a tolófánkot, csak csigát formázunk. A hozzávalók is majdnem ugyanazok, csak abban nincs rum.
Nem lettek valami szépek. Kell egy kis gyakorlat, de az ízükre nem volt panasz. Kb kétszer ennyi lett belőle.
Nagyon különleges, mutatós fánk, és finomak is lehettek! Nagyon szép, hangulatos környezetben fényképezted le, és milyen jó, hogy még januárban is ilyen szépek a csipkebogyók 😊.
VálaszTörlésIgen, én is mindig elgyönyörködöm bennük. Hó már úgysem lesz. :(
TörlésNagyon látványos! :-)
VálaszTörlésNagyon jól néz ki, biztos nagyon finom is!😍
VálaszTörlés