2022. június 9., csütörtök

Aranygaluska. Kicsit diétás

 


Ha pünkösd, akkor aranygaluska Ágostonéknál. Már van egy diétás változat a blogon, de meg kell vallanom, hogy a teljes kiőrlésű búzalisztet nem kedvelem édes süteményekben.
Több éven keresztül játékokat hirdettem, hogy az ünnep eszmeiségének megfelelő ennivalókat készítsenek a bloggertársak. Mivel a Szent Lélek kitöltetését ünnepeljük, melynek a jele első alkalommal a tűz volt, flambírozott ételeket vártam. Aztán készítettünk aranygaluskát, mert ez a nap a keresztény egyház születésnapja is. Az egyháznak pedig úgy kell léteznie, mint amikor sok kis rész egységes egésszé áll össze, és Krisztus jó illata árad belőle. Tehát az egyház tagjainak vonzó közösséggé kell válniuk.
Az is feladat volt, hogy piros-sárga ételekkel nevezzenek a játékosok a tűz miatt. A tűz úgy jön ide, hogy az első pünkösdkor Jézus tanítványai egy teremben várakoztak, és hirtelen zúgás támadt az égből, majd lángnyelvek jelentek meg előttük, és leszálltak rájuk. Ez Isten Szent Lelkét jelképezte, ami a láthatatlan jelenlétét mutatja a hívők szívében.
A piros-sárga most a terítésen látszódott meg, és aranygaluska készült zabpehelyliszttel, de csak keveset mertem használni, mert nincs benne glutén, féltem, hogy nem kel meg a tészta. Nagyon szépen feljött, legközelebb fele finomliszt, fele zabpehelyliszttel fogom készíteni.

Hozzávalók:
-tészta:
40 dkg finomliszt
10 dkg zabpehelyliszt
csipet só
teáskanál 1:4 édesítő vagy 5 dkg cukor, ha nem diétás
2,3 dkg élesztő
3 dl tej
mokkáskanál cukor
1 tojás
5 dkg vaj
.......
5 dkg olvasztott vaj a rétegek közé
15 dkg darált dió
édesítő/porcukor
-öntet:
fél liter víz
1 csomag tejszínízű pudingpor
1 dl tejszín helyett forralt házi tej fölét használtam
1 evőkanál vaníliaaroma
édesítő/cukor
Elkészítés:
1 dl langyos tejjel, 1 mokkáskanál cukorral felfuttatjuk az élesztőt.  
A liszteket, sót, édesítőt habverővel jól összekeverjük,  közepébe mélyedést készítünk, és abba öntjük a felfuttatott élesztőt, a többi langyos tejet, és a felvert tojást.  Jól kidolgozzuk, majd beleöntjük az 5 dkg olvasztott vajat, és tovább dagasztjuk. Langyos helyen 1 órát kelesztjük. Lisztezett deszkára borítjuk, gyengén átgyúrjuk. Cipót formázunk belőle. 1,5 cm vastagra kinyújtjuk, és kis pogácsaszaggatóval korongokat szaggatunk belőle. 25 cm-es kerek tortaformát kivajazunk, abba sorakoztatjuk a tésztakorongokat. Egy sor tészta, olvasztott vaj, bőven dió, édesítő/cukor, amíg a forma félig megtelik. A recept szerint kétszeresére kelesztjük, és lassú tűzön 180-200 fokon sütjük. Én hideg sütőbe tettem, és nem kelesztettem előtte. Ahogy melegedett, úgy kelt. A képen még egy kisebb formába kezdtem rakosgatni a tésztát, de át kellett tenni a nagyobba. Ha nagyon sülne a teteje, akkor rá lehet borítani egy papírdarabot. Itt se ártott volna.

Az öntethez a pudingport egy kis édesítővel kikeverjük, felöntjük a vízzel, és habverővel eloszlatjuk benne a tejszínt. Állandó keverés mellett felforraljuk. A végén hozzáadjuk az aromát is. Nagyon finom lett. Nem is gondoltam volna, hogy nem lesz vízízű. Cukorbetegeknek ajánlják a csillagtejet, ami víz és tejszín keveréke. Így oldottam meg. 
Az aranygaluskát úgy fogyasztjuk, hogy törünk egy adag tésztát, és egy kistálban ráöntjük a sodót. 



3 megjegyzés: