2015. október 29., csütörtök

Húsgombóc karalábémártásban


Szép nagy karalábék termettek a kertben, az egyik leveléből most főztem töltikét, most mártás alapanyaga lett a termés. Egyébként nem rajongunk a főtt karalábéért, nevelési célzattal készítettem, hiszen sosem lehet tudni, hogy hol kell majd, menzán, itt ott, megennünk. Nagyon meglepődtem, hogy nemcsak nekem ízlett, hanem MINDENKINEK, sőt még a maradékot sem tudtam eltenni másnapra, pedig pont két gombóc jutott volna fejenként. 

Hozzávalók: 
60 dkg darált sertéshús
1 dl rizs
1 tojás
95 dkg karalábé (egy darab volt!)
5 babérlevél
1 kis hagyma
2 evőkanál tejföl
bors
1 púpozott evőkanál liszt

(citromlé)

Elkészítés:
A sertéshúst összekeverjük a rizzsel, sóval, kevés borssal, tojással, kis gombócokat formázunk belőlük, és akkora lábosban, hogy ne fedjék egymást a gombócok, és annyi sós vízben, mint amennyi éppen ellepi, feltesszük főzni.  A kockára vágott hagymát is beletesszük. Kis idő múlva hozzáadjuk a meghámozott, felkockázott karalábét, és puhára főzzük. A gombócokat kivesszük, a lét turmixgépbe tesszük a tejföllel és a liszttel, és pürésítjük. Utána a gombócokkal együtt újraforraljuk. Mi spagettivel ettük. 
(Kis babérfácska levele látható az előtérben.)

Bibliás elmélkedés:
A babérkoszorú a győztesnek járt a régi görögöknél.. A győzelemről így szól egy ige:
"Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd." Timóteushoz írt levél 2.5
Jézus szava: "Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?"(Máté evangéliuma 16.26)
Részlet Cseri Kálmán igehirdetéséből: 
1984-ben történt, hogy egy amerikai játék-kaszinó kigyulladt, és többen amiatt égtek benn, mert éppen jól állt a játszmájuk. Mivel nagy volt a tét, meg akarták nyerni. Az egyik nézőjüket sikerült kimenteni, ő mondta el, hogy meg is nyerték. De bennégtek a kaszinóban.
Félelmetesen igaz kép ez az egész embervilág helyzetéről. Az ember nyerni akar, egyre többet nyerni, és egyre többet nyerhet. Egyre többen nyerhetnek, és közben az életüket veszíthetik el. És itt soha nem szabad elfelejtenünk az újszövetségi egyenletet, amely szerint  élet=maga Jézus... Élete annak van, akinek közvetlen, szoros közössége van Jézussal.
A teljes szöveg: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése