2024. április 29., hétfő

Csokoládétorta


 Unokám kedvenc csokitortája. Már van fenn a blogon egy, de annak a piskótájába tettem sütőport is, teljesen feleslegesen. 

Mindig bajom van az ilyen főzött krémek tetejével, ezért most egy széles lapáttal ilyen virágszirmot alakítottam ki a krémből. A közepére pedig cukorgyöngy került bibének. Később vettem észre, hogy a fehér nárciszhoz hasonló virág lett.

Tulajdonképpen csak azért mutatom, mert fogpiszkálókat tűztem bele, mint itt, és így került a hűtőbe másnapig,


de utána a helyét nem tudtam eltüntetni, hiszen pudingos krém, de egy kis dekorszívecske pont megfelelő lett volna, ha mindenütt sikerül pont a lyukra tenni. Azért el lehet képzelni. 

Hozzávalók:
-piskóta :
6 tojás
6 csapott evőkanál cukor
4 púpozott evőkanál finomliszt
2 evőkanál kakaópor
A tojásfehérjét habbá vertem a cukorral, hozzá egyenként a sárgáját. Majd óvatosan a lisztet, melyben előtt elkevertem a kakaóport. Egy közepes kerek, sütőpapírral bélelt formába öntöttem (22 cm átmérőjű), 180 fokra előmelegített sütőbe toltam, 10 perc után 160-ra mérsékeltem a hőfokot, és tűpróbáig maradt benne. 15-20 perc.
-krém:
1 csomag tejszínízű/csokoládéízű pudingpor
3 evőkanál cukor
4 dl tej
10 dkg étcsoki
10 dkg vaj
Elkészítés:
A tejszínízű pudingport, a cukrot és egy evőkanál tejet összekeverünk, majd hozzáöntjük a maradék tejet, és lassú tűzön, állandó keverés mellett felforraljuk. Azonnal elzárjuk, és kis hűlés után beletördeljük a csokit. Tovább keverjük, majd a vajat is hozzáadjuk.  Amikor eltűntek benne a csomók, már kész is. Ha csokipudingport használunk, akkor nagyon tömény. Így finomabb.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és finom tortát készítettél !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon ízlett mindenkinek, aki evett belőle. Bevallom, hogy uzsonnára mi is megkóstoltuk.

      Törlés
  2. De szép tortát sütöttél, nagyon finom lehetett! Nem csoda, hogy az unokádnak ez a kedvence!

    VálaszTörlés