Káposztás fonott

 

Végre sikerült a káposzta pirítása! Bármilyen furcsa, de eddig sose lett igazán szép barna. A káposztás rétesnél például a rövid időre fogtam azt, hogy nem barnult meg, pedig csak ki kellett volna nyomkodni a levét.  Most viszont besóztam, kb fél óra múlva kicsavartam a levét, és lássatok csodát! Olyan lett, mint amilyennek lennie kell. A tésztával nem vacakoltam sokat, bolti leveles. Nem is nyújtottam, csak egyszerűen kiterítve ráhalmoztam a tölteléket egy csíkban.

Hozzávalók:
fél kg reszelt káposzta
zsír
só, bors

tojás
Elkészítés: A leveles tésztát 10 percig szobahőmérsékleten hagyjuk, majd kiterítjük. A káposztát, mint fent írtam is, besózzuk, majd kb fél óra múlva kicsavarjuk a levét, és a zsírra öntjük egy serpenyőben. Ha még kíván, akkor sózzuk, borsozzuk, és lassú tűzön elkezdjük pirítani. Közben kevergetjük. Van, aki egy kis cukrot karamellizál alá, én nem szoktam. Szép barna lett, és az ízére sem volt panasz. A tésztára halmozzuk, majd két oldalról bevagdossuk, mint a kapros fonott kenyérnél, és megfonjuk. Itt egy kicsit szélesebbre hagytam a csíkokat.  Megkenjük tojással, és 200 fokon kisütjük egy sütőpapírral bélelt tepsiben. 

Bibliás elmélkedés: 

Eredetileg rétest akartam sütni, de a hűtőpulton lévő lapok között ott lapult egy leveles tészta is, és én azt vettem ki. Csak itthon döbbentem rá, hogy a hasonlóság nem azonosság, és elgondolkodtam azon, hogy hányszor csapódunk be. Azt hisszük valamiről, hogy valami, aztán kiderül, hogy nem is. Én például mindig elámultam a kertben, amikor azt láttam, hogy a gyomok hasonlítanak a haszonnövényre eleinte. A borsó között például gyakran a folyófű nőtt, a petrezselyem között egy másik fajta. Itt írok erről. 

Most a déli ablakba egy bőrlevelű növényt ültettem a ládába, mert már meguntam, hogy a muskátlik szenvednek a hőségben. Nem tudom, hogy mi ennek a neve, de remekül érzi magát, és egy hasonló gyom nőtt mellette, a kövérke. Majdnem ugyanolyan. 

A leveles tészta is. 

Majdnem

rétes a csomagolása alapján,

  de mégsem. 

Csalódunk emberekben is. Milyen jó volt a kapcsolatunk addig, amíg egyszer nem fogalmaztunk meg valami kritikát vele kapcsolatban. Vagy csak annyi, hogy nem helyeseltük egy döntését. Kiderült, hogy a jó barát már nem jó barát. Már nem ér rá találkozni velünk, más dolga van. Talán nem lett ellenség, de még az is lehet. "Elhajlottak, és elmentek."-írja Jeremiás próféta a hűtlen népről. Először csak kis dolgokban nem voltak engedelmesek, aztán a távolság Isten és a nép között egyre nagyobb lett. Végül nyilvánvalóvá vált, hogy más isteneket tisztelnek. A vasúti síneket is szokták példának hozni. A váltó után először csak kicsit változik a vonat iránya, de hamarosan nyilvánvaló lesz, hogy másfelé megy. A barát talán nem váltott vallást, de önmaga bálványa, aki nem tűri a kritikát, pedig Isten a gyülekezetet egyrészt azért  hozta létre, hogy Őt imádjuk, de azért is, hogy valahol elszámoltathatóak legyünk. Szükségünk van a testvéri közösségre, ahol feltehetjük a kérdéseinket, eligazítást kérhetünk, ha bizonytalanok vagyunk egy döntésben, és el kell fogadnunk, ha másként látják. Ez az alázat, ami az igazi hit egyik jellemzője. 

Végül is nem lett nagy gond abból, hogy a tésztákat felcseréltem, de ha csalódnunk kell egy régi barátban, az nagy gond, de mit mond Jézus? 

"Minden gondotokat Őrá (Istenre) vessétek, mert neki gondja van rátok." (1. Péter 5.7)Semmi sincs véletlenül, Ő erről tud, és gondja van az útra, amelyen járunk.