2021. augusztus 5., csütörtök

Zöldbab főzelék

 

Szombaton belázasodtam. Nem vagyok lázas típus, ezért különösen rosszul esett. Valószínűleg az előző este elfogyasztott nagy pohár joghurt okozta. Így jár, aki literszám készíti, és nem elég óvatos. A családom példásan helytállt. Mindig arra gondolok, hogy ilyenkor kicsit meglátszik, hogy mit jelent, amikor NEM dolgozom. Mert amikor dolgozunk, az nem látszik annyira. Fél nap a konyhában ügyködsz, és fél óra alatt befalják, és még szemtelenül le is adják a következő rendelést. Most viszont fordult a kocka. Éva volt itthon, aki ritkábban főz, mint Noémi, de kiválóan megoldotta a blog alapján. Ezt a kenyeret is ő sütötte, és sokkal szebb lett, mint az enyéim. Ki is cseréltem a receptnél a képet. (Receptért katt a kék szövegre.) 

Amikor megkívántam tegnap a zöldbab főzeléket, nem is gondoltam arra, hogy nincs a blogban. Hogy lehet az? Hiszen gyakran készítem. A zöldbab jöhet mindenhogy: leves, ragu, rakott formában. Érdekes, hogy leves ugyan több is van, de egyik sem a szokványos recept. Különben ugyanígy főzöm, csak hosszabb lével. Néha teszek bele zöldségeket is.

Hozzávalók a főzelékhez:
1 kg zsenge zöldbab
1 nagy hagyma
1 evőkanál vágott petrezselyem
2 evőkanál tejföl
2 evőkanál paprikás rántás
Elkészítés:
A hagymát felkockázzuk, és tisztított, felvagdalt zöldbabbal együtt feltesszük főni annyi sós vízben, hogy ne lepje el teljesen. Amikor puha, berántjuk, hozzáadjuk a petrezselymet, és gazdagítjuk tejföllel. Van, aki kaporral szereti. 

Most már jobban vagyok, ma már alig pihentem le. 
Vigyázzanak magukra, kedves olvasók! A melegben lehet a legjobban megfázni.
Bibliás elmélkedés:
Milyen nagy ajándék a család! Apa, anya, gyerekek! Már az is nagy segítség, ha társra találunk. Nem véletlenül teremtette Isten az asszonyt a férfi oldalbordájából (persze képletesen). Szép megfogalmazással találkoztam: "Isten a nőt nem a férfi fejéből alkotta, hogy uralkodjon rajta, sem a lábából, hogy rátaposson, hanem az oldalbordájából, hogy egyenlő legyen vele, a karja alól, hogy megvédje, és a szíve mellől, hogy szeresse." (Matthew Henry)
A magyar nyelvben az asszony úrnőt jelent, és nekem most megadatott, hogy egy kicsit tényleg kiszolgáljanak. Ahogy az ige is mondja:
"Jobban boldogul a kettő, mint egy, fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, fel tudják segíteni egymást." (Prédikátor 4.6)
Aztán az is előny, hogy több mint 5000 különbség van a két nem között, nemcsak a kromoszómák. Másként épül fel az agyuk, az idegpályák, az izomzat stb. Kiegészítik egymást. 
Ha férjem nem talál valamit, én csak odanyúlok... 
Ha elromlik valami a háztartásban, a férjem csak hozza a szerszámos ládáját...
Én nem jól tájékozódom, ő becsukott szemmel is odatalál. Na, nem, de volt már úgy, hogy mentünk valahová, nem tudta a címet, mégis ott álltunk meg a ház előtt. GPS van beépítve-szoktam mondogatni. 
Az is jó, hogy a magyar nyelvben nincsenek nemek. Ebből is látszik, hogy már a régiek között sem volt nagy versengés. A feleség fele-ség a "lesznek ketten egy testté" (I. Mózes 2.24) bibliai igazság szép megvalósulása, és ez nemcsak a testiségre vonatkozik. 
Persze ez nem jelenti azt, hogy egy egyedül álló ember nem élhet teljes életet. Van, akit Isten így áld meg. De hiszem, hogy akkor is a másokért való szolgálat által válik boldoggá. Mert a nagy parancsolat ugyan így szól: 
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből!", de mindjárt utána következik: 
"Szeresd felebarátodat, mint magadat!" (Máté 22.36.)

5 megjegyzés:

  1. Ügyesen megfőzte az ebédet a lányod! Neked jobbulást kívánok, hogy mielőbb visszavehesd a konyhát, de néha nem árt a fiataloknak átengedni a terepet 😊.

    VálaszTörlés
  2. Finom ebédet kaptál nagyon guszta! Vigyázzál magadra óvatosan igyad azt a joghurtot:-))

    VálaszTörlés
  3. Imádom ezt a főzeléket! Örülök, hogy jobban lettél. :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon köszönöm a kedves szavakat. Kicsit elvesztem, de hamarosan érthető lesz.

    VálaszTörlés