2021. július 30., péntek

Korpás keksz

 

Kicsit beleuntam a keksz sütésbe, pedig nagyon egyszerű. Mióta minden héten két napot a kisunokánál töltök, kicsit összetorlódtak a házi munkák. A kenyér sütést is hanyagoltam egy darabig, de aztán meguntuk a rossz kenyereket, és újra nekiláttam. Ez a keksz táborba készülő lányomnak sült, aki szeretett volna egészséges rágcsálni valót is magával vinni. Attól tartott, hogy csak fehér kenyér lesz. 

Hozzávalók:
20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg finomliszt
teáskanál só
fél csomag sütőpor
mokkáskanál (mk) őrölt kömény
mk őrölt szerecsendió
mk őrölt szegfűbors
2 evőkanál korpa
egy tojás
15 dkg margarin
Elkészítés:
A száraz anyagokat habverővel összekeverjük. Így a legegyenletesebb. Elmorzsoljuk benne a margarint, és beledolgozzuk a felvert tojást. ha nagyon száraz, lazíthatjuk egy kis vízzel. Fél órát pihentetjük a hűtőben, majd kinyújtjuk 4-5 mm vastagra. Korongokkal, sütipecséttel kiszúrjuk, és 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Vigyázat! Hamar kész! Másik keksz recept korpa nélkül: https://korsocska.blogspot.com/2020/05/fuszeres-omlos-keksz.html



Bibliás elmélkedés:
A magyar közmondás szerint, aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. A mondásnak van egy bibliai megfelelője is: 
"Jó erkölcsöket megrontanak gonosz társaságok."(I. Korinthus 15.33.)
Azt jelenti, hogy a környezetünk nagy hatással van ránk, legyen az barátság, könyvek, filmek, munkatársak. Ha szilárdan akarunk állni az értékrendünkben, akkor ezzel tisztában kell lennünk. Éppen ezért nem engedjük a gyerekeinket züllött emberek közé, megválogatjuk az információs forrásokat, ha tehetjük, és természetesen mi is jó példával járunk elöl. Nem lehet ugyanis bort inni, és vizet prédikálni. A gyerekek nagyon jó érzékkel szúrják ki a gyenge pontjainkat: "Ha te,anya/apa állandóan a telót nyomkodod, akkor én miért tartsak szünetet? Láttam, hogy miket nézel, nekem miért nem lehet?" És hasonló kérdésekkel szembesülhetünk. Ha azt látják továbbá, hogy a legjobb barátaink előtt nem lehet Istenről beszélni, akkor hiába várjuk el, hogy szívesen menjenek a templomba vagy hittanra. A képmutatók nem tudják kiterjeszteni a hatásukat. Amikor Isten felé fordultam, akkor a legtöbbet nem az jelentette, amit akkor egy hívő lány elmondott, hanem az, ahogy megélte. Teljesen hiteles volt. 
Nemrég olvastam egy bölcs mondást: 
"Ha csak akkor imádkozol, amikor bajban vagy, akkor bajban vagy."(Bonnke)
 Mit lát rajtunk a környezetünk?  
Néha elmondunk egy fohászt, ha szükségünk van valamire, vagy meg is tudjuk köszönni? 
Hálás-e a szívünk, vagy állandóan tele vagyunk panasszal? 
Tudjuk-e jóval viszonozni a rosszat? 
Vagyis: Törekszünk-e a szent életre? A szent nem egy elérhetetlen mennyei magasságot jelent, hanem azt, hogy Istennek elkülönített. Helyet engedünk neki az életünkben, igazodunk hozzá, kérdezzük a véleményét. Ha vétkezünk, bocsánatot kérünk, ha más megbánt, megbocsátunk. Néha nem könnyű így élni, de Krisztus erejével lehetséges.


6 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek, és biztos finomak is, és persze egy egészséges rágcsálni való. Tetszik a mintájuk, nagyon kedves 😃.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Katalin. Finom is volt.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű lett! Jó táborozást kívánok!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek, ezt ki kell próbálnom! Igaz, nincs ilyen csodás sütipecsétem, de biztosan szuper finomak!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néznek ki! Ha margarin helyett vajat teszek abból mennyi kellene?

    VálaszTörlés