2021. július 9., péntek

Tejfeles gombapörkölt

 

Nagy kedvenc lett a barna gomba. Kicsit aromásabb, mint a fehér csiperke. Olcsóbb ugyan, mint a hús, ha a kilónkénti árat vesszük, de mégsem, mert 1 kg-t simán megettünk négyen. Durumlisztből készítettem nokedlit hozzá, mert az olvastam, hogy lassabban szívódik fel, mint a sima fehér liszt. Sajnos mégis elég magas volt a férjem cukra utána így is. Újra változtatni kell valamit, sejtem, hogy rendszeresebben kellene ennie, és fogyni egy kicsit. Pedig sokat mozog most. Felújítja a nyaralónkat, amit még a szüleim vettek a 60-as évek végén, és megörököltük. Nagyon lepusztult már. Padlót kellett cserélni, szigetelni stb. A nagy munkákat kőműves végzi, de a gipszkartonozást a tetőtérben és sok mást a vejekkel együtt saját maga. Mivel a koleszterinre is figyelnünk kell, a gomba jó választásnak bizonyul a 0 értékkel. Van már néhány recept a blogon, de nem elég. Többet kellene fogyasztanunk, halat is. Néha eszembe jut, aztán marad minden a régiben.

Hozzávalók:
1 kg barna csiperke gomba
1 nagy hagyma
csapott evőkanál őrölt piros paprika
olaj, só, bors
1 szelet zöldpaprika
1 cikk paradicsom
1-2 evőkanál tejföl
Elkészítés:
A hagymát felkockázzuk, kevés olajon megdinszteljük, lehúzzuk a tűzről, és ráhintjük a piros paprikát. Felengedjük egy nagyon kevés vízzel. Csak éppen hogy, mert a gomba sok vizet enged, de amíg száraz, nehogy megkeseredjen a paprika. A gombát nem hámozzuk, csak a tönkjét emeljük ki, ha száraz. A nagyokat vastag  szeletekre vágjuk, a kicsiket egészben hagyjuk, és a hagymára dobjuk. Fűszerezzük, rászeleteljük a zöldséget, és lassú tűzön elkezdjük főzni, amíg elfövi a leve nagy részét. Tálalás előtt tejfölt keverünk bele, és nokedlivel, kovászos uborkával tálaljuk. 


4 megjegyzés:

  1. Guszta, nagyon szeretem a tejfölös gombát! Kitartás a férjednek a fogyás biztos javítana a cukrán, de a munkához viszont energia szükséges:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, bízom, hogy visszatér a rendes súlyához.

      Törlés
  2. Nagyon finom lehetett, imádom a gombát!🙂

    VálaszTörlés