2021. július 14., szerda

Meggybefőzés

 

Nagyon szeretjük a meggyet. Én nyersen is, főleg a fáról. A telken van is három, de az előző tulajdonos olyan magasra hagyta, hogy alig tudtunk szedni róla. Csak néhány üveggel tettem el ott. Kénytelen voltam venni is, hogy meglegyen a betevő lekvár és befőtt szükségletünk. Ide gyűjtöttem a meggyes ételek, sütik receptjét.(katt a kék szövegre)
A lekvárt dzsemfix-szel teszem el. Minden évben elhatározom, hogy nem használom többet a meggymagozót, mert rendszeresen benne marad néhány szem, és a botmixer szétroncsolja, aztán meg kereshetem a darabokat, pedig idén is alaposan átnéztem magozás után, mégis maradt benne. Másnak is ez a tapasztalata, vagy csak én csinálok rosszul valamit?
Most 1:4 édesítővel tettem el a lekvárt. Nagyon finom lett így is. Szépen elmaradt tavaly is, remélem így lesz idén is.
A befőzéshez először minden morzsát eltakarítok a közelből. A befőtthöz a meggyet leszárazom, jól megmosom, tisztára mosott üvegekbe rakom, és felöntöm az üvegeket vízzel. Ezt mérem vissza egy lábasba, édesítem, és egyenként öntöm bele az üvegek tartalmát, amikor forr a víz. Kicsit hagyom forrni benne, aztán üvegekbe rakom, rámerem a levét, jól rácsavarom a tetejét, és fejjel lefelé teszem száraz dunsztba. A fémtető miatt nem is kell bele tartósító.


A kis műanyag ládát kibéleltem újságokkal, leterítettem egy pléddel, és rátettem egy párnát is, hogy még jobban tartsa a hőt. Elvileg meg kellene várni, amikor kihűlt, és akkor kivenni, de én rendszerint csak 24 óráig hagyom benne. 


Valójában a többi gyümölcsöt is hasonlóan tartósítom, csak pl. az őszibarackot természetesen meghámozom, kimagozom. Néha fűszerezem is pl. mentával, vagy szegfűszeggel, citrom-vagy narancskarikával. Recept itt.
Jó elővenni a meggybefőttet télen, és süteménybe, mártásba felhasználni, Kedvenc sütink a gyümölcskalács. Receptje itt.

Továbbfejlesztett változata a meggyes márványlepény. Recept itt.

Füle Lajos:
Milyen?
Milyen a "lelked hőmérséklete"?
Vajon a hálát olykor érzed-e?
És megbocsátott bűneid felett
sírsz-e örömkönnyeket?

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek ott az üvegben és biztos finomak is! Kedvenc gyümölcseim egyike a meggy! Eltenni csak egy pár üveg lekvárt szoktam mivel minden évben olyan drága, pedig milyen finom a befőtt is!

    VálaszTörlés
  2. Igen, idén is nagyon drága. Túl sok kézi munkaerő kell hozzá. Nekem is az egyik kedvenc gyümölcsöm.

    VálaszTörlés
  3. Meggyet mi is tettünk már idén, limagozva, rétegelve cukorral, és ameddig el nem olvadt, kint voltak az üvegek a napon.
    Nagyon szépek lettek a befőttjeid, jó lesz majd télen kinyitni 😊.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, jó lesz a kis tartalék a télen. Én is megpróbáltam a napon érlelt meggyet, idén elmarad.

      Törlés