2021. május 7., péntek

Eper bólé orgonával és mentával

 




Itt a kánikula...ja nem! Azért most már készülünk a jó időre, és megelőlegeztem egy kis bóléval. Hátha megijed a hideg, és elmegy melegebb égtájra.😊 
Vannak fröccskoktélok a blogon az igazi kánikulára  itt és itt, néhány szörp is. Menta-, orgonaszörp. Most vegyítettem az ötleteket, és mondhatom, ízlett a lányoknak. Mi nem ettünk a férjemmel a cukor miatt, de megígértem neki (meg magamnak), hogy készítek diétásat is hamarosan. 

Hozzávalók:
20 dkg eper
2 evőkanál cukor
egy kis tál orgonaszirom
mentalevelek
citromlé
1 dl vörösbor
szénsavas ásványvíz

A valóságban sokkal világosabb volt az orgona a főzés után. Nem sikerült a kép, csak azért mutatom, mert látható, ahogy kezd kilulni a citromlé hatására.


Elkészítés:
 Az orgonáról a szirmokat legegyszerűbben ollóval tudjuk levágni. Igaz, hogy így a művelet romantikája megszűnik, de nyerünk néhány percet. Megmossuk, és egy kis lábasba tesszük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, és 5 percig főzzük. A mentaleveleket hasonlóan főzzük, amíg kiadja a színét. Az epret szeletekre vágjuk, megszórjuk cukorral, és állni hagyjuk. Amikor az orgonaszirmok és a mentalevelek kihűltek, akkor hozzáöntünk annyi citromlevet, hogy az orgona leve újra színes legyen. Leszűrjük, és a levüket a poharakba töltjük. Egyiket az egyikbe, másikat a másikba. Rákanalazzuk az epret, hozzáöntjük a fél-fél dl bort, majd felöntjük a szénsavas ásványvízzel. Ha szeretnénk, hogy az eper jobban átjárja a bólénkat, akkor várjunk néhány órát az ásványvízzel. Ha valamilyen íz hiányzik, kiegészíthetjük. 

"Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut. Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül."Nagyon szép igehirdetést találtam erről a Gazdagréti reformátusok oldalán. A felüdülés körforgása címmel. 
-Hogyan lehetséges, hogy az adakozás nem szegényít, hanem gazdagít?
-Hogyan lehetséges, hogy miközben másokkal foglalkozunk, magunk is felüdülünk?

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép látványnak is de gondolom íze is nagyon finom lehet és az illata:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom lehetett, szép tavaszi színű, hangulatú 😊.

    VálaszTörlés