2021. május 23., vasárnap

Áldott pünkösdi ünnepeket kívánok!

 És akkor kiderült, hogy nincs sárga ételfesték. A piros és a zöld jó volt március 15-re, de a zöldet mégsem használhatom a pünkösdi lángnyelvek szemléltetésére még akkor sem, ha van olyan anyag, ami zölden ég. A piros oké, fel is használtam aztán. Bár természetesen tudok muffint sütni, van is néhány recept a blogon, de életemben először most egy boltban vásárolt kész süteményt használtam. És csak egy darabot, mert valójában csak asztali dísznek szántam. (Aztán persze megette a kis unoka) Fél tábla fehér csokit megolvasztottam egy kis lábasban gőz fölött, belekevertem egy tojássárgáját. Egy vastag fóliára öntöttem, ellapítottam,  kis  piros ételfestéket húztam bele itt-ott, és vártam, hogy majd szépen megszilárdul nekem. Aztán meguntam, és kidíszítettem a muffint a képen látható módon. 

Áldott ünnepeket kívánok!

A bibliai történet szerint együtt voltak Jézus tanítványai 2000 évvel ezelőtt pünkösdkor, mert várták Isten Szent Lelkét. De mi is ez tulajdonképpen? Isten állandó jelenléte a földön. Amikor Jézus emberi testben a földön járt, csak szűk körrel érintkezhetett. Halála és feltámadása után azonban eljött láthatatlanul a hívők életébe, akik megvallották bűneiket, és behívták Őt az életükbe. Idézet:

" Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 2Móz 23,14 

hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Zsolt 33,6; 104,30; Jn 3,8; 20,22 

Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 

Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. 

Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. 

Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.  "

Ma már nem várhatóak a lángnyelvek, az csak egyszeri csoda volt, de minden hívő életében láthatónak kell lenni, hogy Istenhez tartozik a Lélek által. 

Füle Lajos: Gyógyító jelenlét
Van olyan testvér is - -hála érte-,
kinek gyógyító a jelenléte.
Ki a Lélek erejével jár itt
s életéből az kisugárzik.


4 megjegyzés:

  1. Nektek is áldott ünnepet kívánok!
    A sütid szép lett, nagyon ügyesen megoldottad a lángnyelvet ☺.

    VálaszTörlés
  2. Áldott Pünkösdöt kívánok az egész családnak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit későn válaszolok. Most már áldott hetet kívánok!

      Törlés