Kocsonya

Tulajdonképpen egyáltalán nem logikus, hogy télen esszük a kocsonyát. Ilyenkor jó meleg leveseket kellene készíteni, forralt borokat, forró pogácsákat enni. Igaz, hogy melegben aligha dermedne meg a kocsonya, de a hűtő oly sok mindent megoldott már. Mégsem kívánjuk nyáron. Ez így jó, felidézve egy kis disznótoros hangulatot, ha már nem lehet részünk benne. Mi már legalábbis nem vágunk. A legtöbb család faluhelyen sem nevel állatokat, a kerteket se művelik meg. Elvárosiasodik lassan mindenki. Felénk a nagy telkeken sorházak épülnek mélyen benyúlva a telek belsejébe. Egy korszaknak vége, jön a másik, csak a Földünk kibírja-e, hogy mindent boltban veszünk, sokszor távolról szállítják, csomagolva, nylonnal fedve.

Na, itt be is fejezem, mert a zsebkendőnyi telkünkön, ahol most lakunk, mi is alig termelünk valamit. Állatot pedig nem tartunk, hacsak nem a cinegéket, feketerigókat, és a szomszéd macskáit. A szomszéd kakasokról már írtam.

Szóval tél van és kocsonya van. Mi nem tányérokba öntjük, hanem tálakba, és mindenki annyit vág belőle, amennyit akar. Lehet, hogy nem eléggé hagyományőrző, de így szeretjük.

Hozzávalók:

1 első sertéscsülök

1 köröm

bőrke

2 malacorr

2 gerezd fokhagyma

10 szem bors

só

Elkészítés:

Megkérjük a hentest, hogy csontozza ki a csülköt. Az összes hozzávaóval együtt egy fazékba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, és forrás után nagyon lassú tűzön főzzük addig, amíg a csontról el lehet fejteni a húst, és ezt hűlés után meg is tesszük. A bőrkét még előbb ki lehet venni, hogy nem főjön szét. Most teljesen kihűtöttem, és a tetejéről leszedtem a zsírt, bár ez csak részben sikerült. A húsos részeket elosztjuk a tálakban, a felmelegített lét pedig rászűrjük. Hideg helyre tesszük. Megszórjuk piros parikával, vagy nem. Ki hogy szereti. Van, aki citromot facsar rá, de én nem szeretem így. 

Finom, puha kenyérrel nagyszerű reggeli, vagy vacsora. 

Bibliás elmélkedés:

"Mondjátok a remegő szívűeknek, legyetek erősek, ne féljetek! Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket." (Ésaiás 35.4)

"Ne féljetek azért! Ti sok verebecskénél drágábbak vagytok." Máté 10.31.

Remeg, mint a kocsonya - hangzik a népi mondás, ha fél valaki valamitől. A wikin azt írják erről:

"A félelem egy lehangoló érzés, amit egy általunk észlelt fenyegetés kelt bennünk. Egy alapvető mechanizmus, válasz egy bizonyos ingerre, mint például a fájdalom vagy veszély....Egyes pszichológusok úgy vélik, hogy a félelem az alap-vagy öröklött  érzelmek közé tartozik. Ez a csoport magában foglal olyan érzelmeket, mint az öröm, a szomorúság és a harag. A félelmet meg kell különböztetni a hozzá kapcsolódó érzelmi szorongás állapotától, ami általában bármilyen külső fenyegetés nélkül lép fel. Továbbá a félelem kapcsolatban van a menekülési és az elkerülési viselkedéssel, míg a szorongás a veszélyek eredménye, melyeket kontrollálhatatlannak és elkerülhetetlennek érzékelünk. Érdemes megjegyezni, hogy a félelem szinte mindig jövőbeli eseményekhez kapcsolódik, mint például egy folyamatosan romló helyzet vagy egy szituáció folytatása, ami elfogadhatatlan. A félelem lehet egy azonnali reakció is arra, hogy valami jelenleg történik...a félelem egy tanult érzés, megtapasztalását befolyásolják történelmi és kultúrális hatások is."

Még jó sok mindent írnak a félelemről, de Isten bátorít: Lehet, hogy rosszul bántak velünk gyerekkorunkban, és már a rosszat várjuk. Lehet, hogy negatív tapasztalataink elbátortalanítanak, nem hisszük, hogy meg fogunk birkózni a nehézségekkel, de ne féljünk, mert Ő velünk van. Bízzunk benne!

"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek, -így szól az Úr - : békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek."(Jeremiás 29)