2019. augusztus 3., szombat

Fügelekvár




Kedves szomszédasszonyomtól kaptunk egy kis tálca fügét. Nagyon megörültem neki, mert aszalva szeretem, de így frissen valahogy nem ízlett annyira.  Lekvárnak viszont fenomenális volt. Csak néhány perc, és kész egy finom uzsonna.
Hozzávalók:
5 füge
reszelt citromhéj
1 teaskanál frissen facsart citromlé és a rostjai
1 evőkanál nádcukor


A fügét feldaraboljuk, a hozzávalókkal elkeverjük, és villával pépesítjük. Nem baj, ha maradnak benne darabok. Kicsit összerotyogtatjuk.


Fügelekvár hozzáadott cukor nélkül
Bibliás elmélkedés:
Tulajdonképpen vicces is lehetne, ha nem kellene inkább sírni azon, hogy Ádám és Éva fügefalevélbe öltözött a bűnbeesés után. Nem takar semmit, legalábbis nagyon sok kell belőle, de akkor sem tökéletes. Írtam már erről például itt Máté Péter dalszövegét segítségül híva. Vagy itt is arról, hogy visszavágyunk  a mennyei hazába. (A bibliás elmélkedéseket kell olvasni a receptek végén.)

Isten adott volna lehetőséget arra, hogy rendezzék a kapcsolatot Vele, miután vétkeztek, de a saját elgondolásukat akarták követni. Azt hitték, hogy cselekedetekkel jóvá tehetik a bűnt. Pedig csak bocsánatot kellett volna kérni. Ma is sokszor gondolkodunk így. Megbántottuk a férjünket, feleségünket, elmondunk egy Miatyánkot, és ezzel letudjuk. Pedig elé kell állni, néven  nevezni, hogy miben bántottuk meg: türelmetlen voltam, nem figyeltem, elfelejtettem, bocsáss meg. És hozzábújni, megölelni. 
De sok házasság maradna épen, ha nem lennénk ennyire büszkék! Ha nem mutogatnánk egymásra, mint Ádám és Éva, hanem felnőtt módra felelősséget vállalnánk a tetteinkért. 
"Amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy tegyétek." (Lukács evangéliuma 6.31)
Úgy legyen! Ámen!

8 megjegyzés:

  1. Azt tudom hogy nagyon finom egyszer már kis adagot készítettem én is:) Elmélkedésed olvasva jutott eszembe, ebben a hónapban leszünk 47 éves házasok de sok minden történt ez alatt az idő alatt:)

    VálaszTörlés
  2. Isten éltessen benneteket!Milyen jó, hogy kitartottatok egymás mellett.További szép éveket kívánok.

    VálaszTörlés
  3. Megkerestem a fügelekvárodat. Az is finom lehet.

    VálaszTörlés
  4. Én is erre a merényletre készülök, nekünk van egy roskadozó fügefánk. Szeretjük frissen is. :-)

    VálaszTörlés
  5. Finomat készítettél! Én is nagyon szeretem a fügelekvárt, Apukám szokott lekvárt főzni, abból ami a kertjében terem két bokron is :-) Frissen is szeretjük, finom édes ha jól megérik :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mennyi minden megterem apukád kertjében!És milyen ügyes!

      Törlés
  6. Nagyon finom lekvart keszitettel.
    Én aszalva is nagyon szeretem ezt a gyümölcsöt.

    VálaszTörlés