2019. május 4., szombat

Hagyományos csokitorta

Évi eddig csak kuktáskodott a konyhában. Inkább vasalt, takarított, teregetett. Most viszont úgy döntött, hogy megtanul főzni is. 22 évesen itt az ideje! - gondolta. Ez a torta az első, és nagyon jól sikerült, és jól látszik rajta a játékos kedve is. A kis unokahúgával (7 éves) díszítette, talán ezért is lett ilyen jópofa.
Az alap egy 6 tojásos kakaós piskóta:
Hozzávalók:
-tortalap:6 tojás
6 csapott evőkanál cukor
4 púpozott evőkanál liszt
2 evőkanál kakaópor
kis sütőpor
-krém:
2,5 dl bolti tej
2 dl tejszín
1 tábla keserű csoki vagy maradék csokitojások :)
1 csomag csokipudingpor
-díszítés:
tejszínhab, 
Oetker csokiszívek
Elkészítés:
A piskóta a szokásos módon készül. Szétválasztjuk a tojásfehérjét és a sárgáját. A fehérjét kemény habbá verjük, közben adagoljuk a hat kanál cukrot, végül egyenként a sárgáját. 4 kanál lisztet összekeverünk 2 kanál kakaóporral és a sütőporral, és óvatosan beleforgatjuk, hogy a hab ne törjön szét. Egy közepes tortaformát sütőpapírral kibélelünk, beleöntjük a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. 10 perc múlva mérsékeljük a hőfokot. Tűpróbáig sütjük. Rácson kihűtjük, miután kiügyeskedtük alóla a papírt. 
A krémhez a pudingport összekeverjük egy kis cukorral, majd tejjel. A többi tejet a tejszínnel összekeverjük, felforraljuk, hozzáadjuk a pudingos keveréket, besűrítjük, ha kicsit hűlt, eloszlatjuk benne a csokit is. 
A tortalapot kettévágjuk, és a langyos krémmel megtöltjük kívül-belül. Díszítjük.
Csak nagyon keveset segítettem, inkább szóban.
Bibliás elmélkedés:
Túl vagyok az életutam felén, ez egészen biztos. Sokat gondolkodom azon, hogy mit hagyok örökül a gyermekeimnek, vajon mennyire tartják majd követendőnek azt az utat, amit mi választottunk, illetve Isten választotta nekünk. Világi szempontok szerint mindegyik nagyszerű ember. Jó munkaerők, megbízható barátok, jó testvérek. 
A lányok mind háziasak, jól sütnek, főznek, Évi maradt ki eddig a sorból. Most elindult, és szépen vette az első akadályt. Csak így tovább! Régóta készült erre, Isten most indította. 
A háztartásnál fontosabbnak tartom a hitben járást. Ebben nem egyformán teljesítenek a gyerekek, de bízom abban, hogy ahogy Évi végül is "beállt a sorba a konyhában", így lesz mindegyik esetében. Isten rejtőzködő Isten, a háttérből irányít sokszor, remélem, nem engedi el a kezüket. "Mi hűtlenkedünk, Ő (Isten) hű marad, magát meg nem tagadhatja."
(Timóteushoz írt 2. levél 2. rész 13. vers)

2 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon jópofa lett a torta, és biztos nagyon finom is! Gratulálok a lányok szakácsművészetéhez, büszke lehetsz rájuk :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. Előbb vagy utóbb, de úgy látszik, mind beáll a a sorba.

    VálaszTörlés