2023. március 12., vasárnap

Rakott brokkoli


 Na, ezt egy kicsit elméreteztem. Szombaton ettük hárman, vasárnap ketten, és még mindig maradt egy jó nagy adag, de nem baj. Én nagyon szeretem a brokkolit. Úgy hiteles, hogy az eredeti mennyiségeket adjam meg, de a fele is elég egy három tagú családnak.

Hozzávalók:
1 kg fagyasztott brokkoli
2 dl bulgur
40 dkg pulyka darált hús
olaj
só, bors
paradicsomlé
2 dl joghurt
10 dkg reszelt sajt

Elkészítés: 
A brokkolit annyi sós, forró vízbe dobjuk, hogy éppen ellepje. Roppanósra főzzük, leszűrjük. A levében egy kis krumplival, tésztával, rántással leves készült.
A bulgurt leöblítjük, félpuhára főzzük. Én rizsfőzőt használok. Amikor leégett a Ráday kollégium, akkor Noémi átkerült egy állami helyre, és egy szobában lakott egy koreai lánnyal, akiről később kiderült, hogy református. December 27-én utazott haza, velünk jött istentiszteletre, úrvacsorát is vett, és a családi karácsonyon is részt vett. A rizsfőzőt ő hagyta itt, Noémi pedig nem vitte magával Németországba. A bulgurt lábasban is meg lehet főzni az utasításnak megfelelően, de kevesebb vízzel, hogy ne főjön szét a sütőben. A húst egy kevés olajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, kis paradicsomlét öntünk rá, kb 1 dl, és félpuhára főzzük. Egy tepsit kiolajozunk, rátesszük a brokkoli 2/-át, bulgurt. Só, bors, majd a hús kerül rá, végül a maradék zöldség, A joghurtot vízzel kiegészítjük fél literre, ráöntjük a tepsire,lefedjük alufóliával,  és előmelegített sütőbe toljuk. Kb 20 perc múlva levesszük a fóliát, rászórjuk a sajtot, és pirosra sütjük. És esszük, és esszük, és esszük. 

Kis bulgur és hús a töltött karalábéba is került. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése